...természetesen valami más, nem ez a török valami. Néha úgy gondolom, hogy legfeljebb a valódi UFÓ-kon száguldozó külbolygóiak filmjei, az alien-krimik, alien-dokumentumfilmek, alien-melodrámák, effélék felelhetnének meg igazán ennek a kitételnek, hiszen ha valami, azok egészen biztosan tudományos, egyben fantasztikus alkotások, már ha készülnek ilyenek egyáltalán. Felületes szemlélődőnek persze a G.O.R.A. című film is tűnhet földönkívüli filmnek, hiszen nem kifejezetten az európai nézők által megszokott színekben, ízléssel és "mélységben" készült, abba a csapdába viszont semmi esetre sem szeretnék belelépni, hogy leufózzam a törököket: inkább azt mondom, nem egy megszokott alkotással van dolgunk.
A filmet Törökországban stand-up komikusként ismert Cem Yilmaz írta és főszerepli, méghozzá kettős szerepben: ő a gonosz Logar kapitány, mint negatív és Arif, a szőnyegkereskedő és UFO-fotó hamisító, mint pozitív hős. A one-man-showt csak bonyolítja, hogy G.O.R.A. bolygóról származó Logar rabolja el a Földről Arifot, rabszolgának, ám a taplraesett földi fellázad fogvatartója ellen, ráadásul úgy, hogy annak kiszemelt mennyasszonyának szívét is elhódítja. Nagyjából ennyi a sztori, persze ha a filmet egy vérbeli komikus jegyzi, akkor biztosak lehetünk benne, hogy rejtett humorpatronok pukkanhatnak a legváratlanabb pillanatban, olykor meghökkentő fordulatokat vehet a cselekmény, ilyenek...
Ehhez képest angolul indul a film, minden mondatban minimum egy 'fucking', eltelik vagy öt perc - nagyjából egy Star Trek-mesefilm modorában - míg egy kopasz, nemtelen fura fazon így szól, hogy "nem kéne most már törökül/szinkronos változatban, magyarul folytatni? De igen, mondja a leginkább Marilyn Mansonra emlékeztetőre maszkolt gonosz Logar, a G.O.R.A.-i csillaghajó kapitányi hídján. A következő jelenetben Arifot látjuk, ahogy egy meglehetősen gagyi, hamis UFO-dokumentumot próbál elsózni sikertelenül, majd megjelenik egy kifogástalan modorú angol úr, aki szőnyeget venne inkább, aztán a műfajból jólismert "felsugárzás", és nincs megállás tovább. Ne ijedjen meg senki, a film nem ebben a látszólag dadista dramaturgiában megy tovább, az elkövetkezendőket egy kisiskolás is fel tudja fogni, a török közerkölcsöknek köszönhetően még annyi illetlen dolgot sem láthatunk, mint egy négyórás indiai szerelmi musicalban, bár itt tánc nem lesz. Zene annál inkább, hiszen az annak idején Európa-hírű Tarkan producere, Ozan Colakoglu jegyzei a filmzenét, így diszkó rave-ből flitter-darenbezbe hajló, vastag keleti motívumokkal átszőtt elektronikus repülő hangszőnyegen lebegünk át e mesén.
Ami talán számunkra szórakoztató lehet e filmben, az a paródiavonal: konkrét scifi-paródiaként működik tán legjobban a film. Star Warstól a Star Trekig, Mátrixtól az Ötödik elemig ismert jelenetek és figurák tűnnek fel, de nem a hasonló amerikai példák gonosz és csúfondáros hangnemében, hanem inkább egy rajongó őszinte és naiv bájával, ahogyan az internetet lepik el olyan nézők által eszkábált -olykor döbbenetesen jó!- filmecskék, melyekben teljesen komoly szándékkal gondolják tovább, vagy idézik meg filmes ambíciókkal rendelkező scifi-fanok kedvenceik történeteit. (Lásd, pl. ITT.) A G.O.R.A. is inkább ilyen fan-filmként fogható fel, mintha sok ilyen lenne felfűzve egy fura, mai ezeregyéjszaka mesére, amely ráadásul tele van szolid, sőt önironikus török nacionalizmussal. Nem mondom, hogy nem nézhető film ez, de megtekintését csak saját felelősségre ajánlom. A szokásos asanisimasa index legyen mondjuk: 5/10. (iMdB: 7.3!!!)
