... A Sors néha nem tudja, mit akar... Nos, úgy tűnik, ezúttal a Sors úgy akarta, hogy Nicolas Roeg 79 éves korában forgatott figyelemfelkeltő című filmjében ne tudja, mit akar. Vagy tudta, csak ezt éppen közölnie nem sikerült. Pedig -ez nyilván sejthető a korából, hiszen ilyen idősen ritkán mutatkoznak be elsőfilmesek- Roeg nem kezdő. Hovatovább, filmes legenda, ha azt vesszük, hogy Truffaut megkerülhetetlen utópiáját, a 451 Fahrenheitet is fotografálta, többek között. Rendezőként 1970-ben mutatkozott be, majd több egyéni hangú, jelentős zsánerfilmekkel gazdagította a filmtörténetet (pl. Ne nézz vissza, Földre pottyant ember). Ezekhez képest méltatlanul gyenge fércmű a ráadásul eléggé szerencsétlenül lefordított című Szemgolyó.
A Puffball ugyanis nem más, mint a közönséges pöfeteggomba, amit Angliában az ördög szemgolyójának is neveznek, így is szerepelt a film eredeti alcímeként, aztán körülbelül ennyi is. Egy darab bazedovkóros, véreres szemgolyót nem látni többet a filmben, de még csak szó sincs róla - ellenben a pöfeteg többször feltűnik, egyszer még meg is küldik teli rüszttel, ahogy kell, de hogy mi köze ennek az ízletes, gömbölyő, fehér gombának, a híres és hírhedt birkagyomorba töltött tüdő, máj, bél és egyéb belsőségből, valamint zabpehelyből álló huggisnak és a gyermeket váró nők ideiglenesen domború pocakjának egymáshoz, azt csak Roeg tudja, mert a filmből nem derül ki.
A történet az 'idegen a kóbojok között' kliséjének egyik variációja: egy csinos építésznő költözik az eldugott belső-hátsó angliai tanyára, melyet elkezd felújítani. A helybéliek kíváncsiak, de nem tudnak mit kezdeni a független, önálló nővel, az ő univerzumuk nem terjed túl a robot és gyerekszülés problematikáján. A már korosodó szomszédasszony végre egy fiút szeretne három lány után, de a férjét városi építészmucikánk húzza 
magára, egy borgőzös dinamójavítás után, aminek eredményeképpen domborodni kezd a pocak. Az egyiknek sikerül, a másiknak nem... Újra előjönnek Roeg régi boszorkányos, szemmelveréses, feketemágiás mániái, hogy a végén semmi ne úgy történjen, ahogy a kezdeti tanácstalanság után azt várnánk.
Azonban, ha egy nagy nehezen összeálló misztikus thriller langyos happy endben végződik, akkor az szar. Itt már pedig az van, méghozzá egész ólnyi mennyiségben. Amit látunk, az a vidéki angol tanyavilág dokumentarista képei harminc évvel ezelőtti tévéjátékok speciális effektjeivel misztikussá téve, következetlenül és kaotikusan alkalmazott dekódolatlan szimbólumok, tétován ténfergő színészek. Tök gáz az egész. A veterán Donald Sutherlandnak se kellett volna visszanéznie a régi baráthoz, mert kideríthetetlen, mi mást keres ebben a filmben. Majdnem nézhetetlen film ez, az asanisimasa szerint legfeljebb 3/10.
