Háromszoros hurrával ünnepli Ang Lee az életet Woodstock a kertemben című üde és bájos új filmjében, mellyel egyben kedvesen mosolyogva alaposan feladja a labdát a vérnősző jobbos konzervatívoknak: a huszadik század végének egyik legnagyobb hatású eseményét véletlenül(?) azoknak a "drogos, buzi zsidóknak" köszönhetjük.

Hurrá a marihuánának - Nem titok, sőt nyíltan felvállalt és hirdetett tény, hogy a hippik mindennap szívtak füvet (cannabis sativa), sőt, a marihuánafogyasztás hogyismondjamcsak, pozitív beállítása sem egyedüli a filmekben. Eklatáns példa rá az obligát szaktanfolyam Milos Forman első amerikai filmjében, az Elszakadásban, de lehet sorolni mást is, Hollywoodban (is) szeretik a füvet. Ang Lee eddigi, díjakkal, jelölésekkel bőven honorált életművében a pszichedélia még nem jelentkezett, így e filmben Elliot pótol. Az elfogódott, sajátos vizuális érdeklődésű fiú, hazatérve szülei ócska panziójába, jobb híján belekezd a vegetáló kisváros gazdasági fellendítéséhez. Több nem túl sikeres próbálkozás után egy nap bekopog a szerencse, egy jóképű, mosolygós, hosszúhajú fiatalember személyében. Így kezdődött a legendás woodstocki fesztivál 1969-ben, melynek szervezésében Elliot -rezidensként- komoly szerepet vállalt. Így esett meg vele az is, hogy éppen egy a fesztivállal kapcsolatos sajtókonferenciára sietett, amikor előtte, mintegy véletlenül, beleszívott egy jointba. Ennek okán az amúgy elfogódott fiatalember egy felszabadult hangulatban elővezetett, tán egy kicsit bonyolult logikai bakugásokkal operáló, de mindenképpen hatásos beszédben tájékoztatta a fesztivál lényegéről a megjelent újságírókat. A beavatás megtörtént - a moziközönség szimpatikus része cinkosan kuncog. Említhetném a rendőr monológját is, aki: "Azért jöttem ide, hogy szétcsapjak ezek között a mosdatlan, hosszú hajú hippik közt, de valami lehetett a levegőben, és ma már kifejezetten élvezem ezt a nagyszerű, békés és vidám hangulatot!" És szélesen elmosolyodik a felnyírt hajú tipikus redneck, és megigazítja fején a rendőrsapkát, melyben már ott mosolyog egy virág... Teichberg mama és Teichberg papa fergeteges táncáról már nem szólunk, melyet néhány szelet süti elfogyasztása után roptak a zuhogó esőben.

Hurrá az LSD-nek - Timothy Leary nyomán a hippik sok mágikus, misztikus utazást tettek a csúnya nevű lizergsav-dietilamid segítségével, így természetes, hogy a woodstocki kavalkádba alaposan belecsöppent Elliot is becsábul egy réveteg mosolyú kedves pár színes kendőkkel elfüggönyözött mikrobuszába. Ang Lee Elliot acid-tripjében minden idők egyik legplasztikusabb filmes LSD-s betépési jelenetét valósította meg, az pedig, amikor a lány elviszi a fiút "úszni az óceánba", az valóban olyan csodálatos, hogy az embernek a könnye is kicsordul.

Hurrá a szabad szerelemnek - Természetesen itt a Brokeback Mountainben már megénekelt meleg szerelemről van szó, pontosabban arról, hogy ha meleg vagy, akkor ne félj vállalni azt. Elliot számára itt a fesztiválon dől el végérvényesen irányultsága, amikor egy délceg színpadi munkás szájon csókolja, a körben táncoló lányok egyetértő sivalkodásától kísérve. De félreértés ne essék, nemcsak a meleg szerelmet dicsőíti Lee e filmben, a szerelem szabadságát hirdeti, lépten-nyomon szerelmeskedő párokat látunk, sokan meztelenül szaladgálnak határtalan szabadságukban és boldogságukban, Elliot sem utasítja el, ha véletlenül egy lány bújik hozzá.

Ang Lee a már sokszor megcsodált parádés érzékével helyezi korba és stílbe a filmjét, ahogy annak idején középkori Kínába, vagy XIX.századi Angliába, úgy most 1969 Amerikájának New York államának erdős, dombos vidékére, a poros Catskills nevű városkába, amely később (kis tévedéssel, összekeverve egy másik közeli hasonló városkával) Woodstock néven híresült el. A film szinte minden fesztivállal kapcsolatos kockája Michael Wadleigh Oscar-díjas monstre dokumentumfilmjének képein alapszik, sokszor Lee saját jelenetének háttereként megrendez pl. egy interjút egy nyilvános WC-tisztítóval, mely Wadleigh filmjében szerepelt. A film zenei környezete hiteles, nem lehet más, mint Janis Joplin, Jefferson Airplane, Crosby, Stills, Nash & Young, stb. Doors is, bár ők nem voltak Woodstockban, de kit érdekel? Lehettek volna.

Vicces lehetett Lee-nek a nagyszámú statisztáriára vonatkozó rendezői instrukciója: mindenki mosolyogjon idiótán, révetegen. Naná, egy beszívott arc ritkán mosolyog bölcsen, okosan, s mivel annak idején Woodstockban kb. 450 ezer beszívott arc kóválygott, akik számára tán a legnagyobb örömet az jelentette, ha hozzájuk hasonló révetegen mosolygó arc jött velük szembe (kicsit Sziget-fíling), így e sok révetegen mosolygó arc szintén a film hiteléül szolgál. Ismét Wadleigh-párhuzam, ott is szinte kizárólag ilyen pofákat látni, márpedig az dokumentum. Ez meg pontos fikció. Történetileg is, hiszen a film Elliot Tiber önéletrajzán alapszik, aki a filmbéli Elliot megfelelője. Továbbá ismét mankó a Wadleigh-doksi. Nincsen nagy sztorija a filmnek amúgy, ha az nem, ami Elliottal történik. Kinek, mi. Valamit azért elmond a dologról az, hogy egy felmérés szerint harminc évvel a fesztivál után több mint húszmillióan mondják magukról, hogy annak idején ott voltak Woodstockban. Valójában alig voltak 500 ezren... Itt szó sincs olyan mély színészi alakításokról, mint a Brokeback Mountainnál, bár Imelda Staunton, Teichberg mamaként azért akkorát parádézik, mint ide Jeruzsálem. Elliot karakterét Demetri Martin hozza szimpatikusan, Teichberg papát pedig Henry Goodman alakítja, néhány határozott gesztussal. Üdítő jelenés Liev Schreiber transzveszti kidobóembere is. De ezek inkább csak néhány markánsabb karaktere egy üde, romantikus, színes, szélesvásznú és részletgazdag álomfolyamnak, mely megidézi a világtörténelem három olyan napját, melyben tényleg csak a béke, a szerelem és a zene volt a lényeg. A film az asanisimasa szerint: 8/10 pont.