Két idei magyar szemlés filmről is eszünkbe juthat Marcelo Pineyro furfangos állásinterjú-versenyes filmje, A Grönholm-módszer. A legjobb elsőfilmesként bemutatkozó Almási Réka Team Building című filmje egy csapatépítő tréning erős pszichotikus hatásairól készített ügyes filmet, míg a közönség által legjobban szeretett Köntörfalak, Dyga Zsombor kitűnő filmje egy jórészt egyetlen szobában, három szereplő között lezajló kamaradráma.

A 2005-ben készült spanyol dráma, amit akár nyugodtan nevezhetünk vérmentes pszichothrillernek is, egy színdarab filmes adaptációja, melyet Jordi Galcerán írt egy szemétben talált feljegyzés alapján, amit egy élelmiszerárusító-multi hanyag HR-asszisztense dobott ki egy lezajlott pénztáros-felvételi után. A dokumentumban található durva és a jelentkezőket emberi mivoltukban porba gyalázó jellemzések egy cinikus és embertelen szisztémára derítettek fényt. Galcerán drámájában egy multikonszern vezetői állására hirdetett pályázat utolsó körébe kapcsolódunk bele, amikor a négy bennmaradt jelentkezőt egy furcsa vetélkedőre hívnak be, ahol különféle szituációk során szűrik ki a legmegfelelőbbet. E gyakorlatok alatt a jelentkezők az egyre stresszesebb és egyre egymás ellen fordító szituációkban egyre jobban levetkezik a különböző civilizációs vagy érvényesülési álcákat, modorokat és végül csak egy marad a színen, igaz az gyakorlatilag mezítelenül. A darab a budapesti Új Színházban műsoron van, érdemes megnézni.

Pineyro ezt a drámát a filmes adaptációban még további három fővel bővítette, ami még tovább cizellálta az amúgy is feszülő csoportdinamikát. Kiváló spanyol színészek keltik életre a különböző karakterű, de egyfelé, az áhított állásért ácsingózó aspiránsokat, akik között szikrázó szócsaták és szellemes, néha szenvedélyes játszmák alakulnak ki. Mindvégig fennmarad azonban a bizonytalanság, hogy mi nézők sem tudjuk, mi is ez az egész, ki az, vagy kik azok, aki(k) az egészet lebonyolítják, nem tudjuk azt sem, ki a beavatott játékos, van-e egyáltalán beavatott. Az egész szituáció teljesen abszurd, nagyjából olyan, mint Bunuel remekművében, A burzsoázia diszkrét bájában, amelyben a szereplők nem képesek elhagyni a partit, amin résztvettek. De kiválóan jellemzi a film a nyugati (burzsoá:) nagyvállalati struktúrákat is, megmutatva, hogyan s mi módon áll össze annak vezetősége, milyen emberi kvalitások, alkuk, árulások és megalkuvások kellenek, kellhetnek ahhoz, hogy emberfia ezekbe bekerülhessen. A mindvégig egyetlen szobában játszódó dráma az első perctől az utolsóig feszült és izgalmas, ráadásul az utolsó jelenetben a színházi változathoz képest egy igen érdekes, de főleg tanulságos párhuzamot is állít, ami egyből egészen más megvilágításba helyezi mindazt, amit addig láttunk, de ez maradjon meg azoknak, akik végignézik ezt filmet. Asanisimasa: 8/10