Alejandro Amenábar isteni (de mindenképpen Földön kívüli) perspektívából tart nekünk nagyelőadást a tudomány nagyszerűségéről, és ezzel szoros összefüggésben, a bigott vallásosság borzalmairól ebben az Agóra című filmben, nekünk, porbafingóknak, a legteljesebb okulásunkra és ámulásunkra. Ezen felül, kétszer levetkőzteti Rachel Weiszt, sajnos azon nyomban el is kapja a kamerát, hogy rendesen megcsodálhassuk, bemutatja a Google Earth History-verzióját, melyen sajnos csak az i.sz. IV. századbéli Alexandria van még feldolgozva, ám az (mintegy 75 millió dollárból) igen komoly részletességgel, sőt, az összes lakosával, rabszolgájával és ideiglenesen ott állomásozó római katonájával egyetemben. Az élő szereplők természetesen mozgásban is láthatóak, olykor igen viccesen (Einstein óta mi is tudjuk, hogy Isten komoly humorérzékkel rendelkezik), hangyabolyként a tökéletes káoszban össze-vissza szaladgálva. Nagyjából ennyi is a film.

Rachel Weisz Hypatiát, a csillagászati és matematikai kísérleteiről ismert alexandriai filozófust alakítja e filmben, amely hozzávetőleges történelmi hűségben mutatja be életét, harcát és halálát, olyan jelentős események említése mellett, mint a híres alexandriai könyvtár feldúlása, vagy az első nagy keresztény bedurvulás/felbuzdulás következményeiként, több pogány- és zsidóellenes pogrom. Azt mondja Amenábar, hogy Hypatia jóval Kepler előtt már kitalálta, hogy a Föld elliptikus pályán kering a nap körül, miközben az utca emberei még jónéhány száz évig csak azon vitatkoztak, hogy korong vagy négyszög alakú lap a Föld. Tök jó, az viszont már baj, hogy ez a filmen úgy látszik, hogy Weisz úgy sétálgat a bolygópályamodellek között, mintha gardróbszobájában lenne: mit vegyek ma fel, a pöttyös toppot, vagy a csillagocskás blúzt? És komolyan ő nyújtja még a legösszetettebb alakítást. A film többi szereplőjénél a karakterformálás kimerül nagyon gonosz, nagyon csodálkozó és nagyon semmilyen nézések előadásából, természetesen, egy szereplő csak egyfajta nézést hajt végre a filmben, hogy ne keveredjenek. Ez akár lehet egy optimális rendezői instrukció eredménye is, hiszen tömegjelenetekben bővelkedik a film, melyek ugyan látványosak, de tényleg nem lehet bennük megállapítani, hogy a sok leples alakból ki pogány, ki zsidó és ki keresztény. Még jó, hogy a római katonák vörös köpenye mindig kirí a tömegből...

Amenábar, a jónéhány visszafogott, szolid és valóban drámai filmje után vélhetően megszédült a rászakadt szekérderéknyi pénztől, és képeskönyvet csinált film helyett, mely ugyan tényleg látványos, a Ben Hur korában annak méltó versenytársa is lehetett volna, de ezenkívül csupán néhány odavetett szentenciát rág szánkba a tudomány fenségességéről és a kereszténység sajátosan értelmezett gondolatszabadságáról. Keresztény témákra gerjedő nézők persze biztos jól felháborodnak a filmen, joggal, mert Amenábar nem kíméli a vallást. Mi, semlegesek viszont ezen kissé bosszankodhatunk, mert ezt a provokációt nem kellően összefogottan, igencsak "billegő" indokokkal, érvekkel, meglehetősen egyoldalú megközelítésben vezeti elő, ami bizony unalmas. De az érintettek talán el tudnak vele vitatkozgatni... A film narrációjáról, cselekményszervezéséről még ennyi jót sem tudok elmondani, így az asanisimasa legfeljebb 4/10 ponttal tudja jutalmazni ezt a látványos kudarcot.