asanisimasa

Sokáig futott kisebb-nagyobb budapesti mozikban Wim Wenders és Ry Cooder közös projektje, a Buena Vista Social Club, amely (újból) világhírhez segített egy egész műfajt, a (különböző stílusokból álló) kubai zenét, ezen felül pedig az egész kubai kultúrát, tehát magát, Kubát. Talán a zenétől eredeztethető, talán mélyebbre nyúlik az a egyeseket rettegéssel, míg másokat rajongással eltöltő kultusz, amely ma ezt az egyik utolsó kommunista berendezkedésű államot övezi. A nyugati világban néhány éve tíz jobbféle kocsmából nyolcban biztosan Ibrahim Ferrer vagy Eliades Ochoa muzsikája szól, a fiatalok színes pólóiról a lobogó hajú és szakállú Che Guevara tüzes tekintete szúródik a szembejövők szemébe, Amerika élő filmes lelkiismerete, Oliver Stone ezt az évezredet úgy kezdte, hogy három napra Kubába költözött, és Comandante címmel portréfilmet készített magáról az amerikaiak szemében szívesen Sátánként láttatott egyik utolsó kommunista nagymogulról, a kubai parancsnokról, El Comandante Fidel Castróról.

Az Oscar-díjas rendező amerikai mércével mérve kis felhajtással, néhány kézikamerával felszerelkezve érkezett Havannába, és nyilatkozata szerint Fidel megnézte az összes felvételt és egyet se tiltott le. Ebből annyit mindenesetre leszűrhetünk, hogy a film a Comandante tetszését is elnyerte, ettől még kérdéses, valóban objektív-e a kép, amit Oliver Stone közvetít nekünk, és nem csupán manipuláció, propaganda az egész. Nálunk azok, akik eszméltek már 89 előtt eléggé ismerhetik ezt az érzést. Persze, a jóléti társadalmak jóllakott fiataljai biztos másképpen gondolkoznak... Nekik Castro és a kubai forradalom, egyfajta modern Káin és Ábel-legenda, lobogó hajú és szellemiségű hőseinek képei rock és technosztárokat szorítanak le a szobák faláról, Venceremos!-t kiáltva lehet menni a gyűlölt mumus, a globalizáció Aranyborjúi ellen. Nekem erős a gyanúm, hogy Stone-t ezen tömegigény kiszolgálása vezette filmjében, ami amúgy mindenképpen egy érdekes dokumentum.

A rendező riporterként nem bonyolódik bele hosszadalmas ideológiai boncolgatásokba, mint azt köztudott Castro szívesen teszi 5-6 órás(!) beszédeiben. Merészen a Parancsnok szavába vágva kérdezi olyan témákról, mint a drogkérdés, az abortusz, a kubai rakétaválság, stb. Ez a "szemtelenség" láthatóan tetszik Castrónak, nyilván nem sokan engedhetik meg maguknak ezt, meg tán emlékezteti is őt fiatalságára, Che-vel és a többi forradalmárral folytatott perzselő vitáikra, ezért türelmesen és néhol szellemesen válaszolgat is, ám az egyetértésével elkészült portré, a sok szuperközeli ellenére is megmarad a pólódekorációk szintjén. E film alapján Castro egy kedves, jószándékú öregembernek tűnik, és ez mindenesetre picit talán árnyalja azt a fekete-fehér szörnyet ábrázoló képet, amit az amerikai kormánypropaganda mutogat szívesen... Hogy azonban milyen ember lehet a Comandante valójában, annak megválaszolására még várhatunk, amíg él. Asanisimasa: 6/10