Elég fura képződmény ez a film, de hát Spike Lee sem akárki, így ne is várjunk tőle akármilyen tucat-kocka filmet. A belső emberben Lee már messze nem azt az afro-amerikai öntudatos, szociografikus ihletettségű protesztfilmezést csinálja, mint amivel méltán híressé vált, tulajdonképen ez egy tipikus zsáner, a bankrablós-túszejtéses-csavaros fajtából. A faramuci, bézbólsapkás faszi azonban van annyira pofátlan, hogy a zsánert kliséire bontsa, azokat egyenként kiszínezze, de legalábbis kifordítsa, majd miután ezekkel végzett, jól összekeverve azokat újra szerves egészbe öntse.
A főszereplő persze most is fekete, Denzel Washington hozza a pikírt modorú, piperkőc nyomozót - őt szokásosan egy modellalkatú fekete szépség várja otthon egészen a film végéig, előírásszerűen selyem babydollban. Közben megoldja azt az elképesztő esetet, melyben valaki (Clive Owen, aki kitűnően játszik szinte végig egy kendővel az arcán. Komolyan.) társaival behatol egy manhattani bankba, ott túszul ejti az alkalmazottakat, valamint az éppen ott tartózkodó kuncsaftokat; kibekkel egy rendes rendőrségi attakot, majd amilyen zseniálisan megoldotta a behatolást, ugyanolyan zseniálisan távozik is - csak éppen zsákmány nélkül! A bankból, legalábbis első blikkre, semmit sem vittek el. Tehát van egy bűnügy, ami tulajdonképpen meg sem történt... A szálak azonban messzire vezetnek, főleg, hogy azt dörzsölt nagymenők (Jodie Foster és Christopher Plummer) még jól össze is csomózzák, ám végül - a műfaj szabályainak megfelelően - jön Denzel, és Nagy Sándorként belevág a tutiba.
Pici spoiler. E film jó alkalom Leenek, hogy zsidózzon egy kicsit, persze nem rasszista alapon, hanem szigorúan erkölcsileg: céltáblájában azok a gazdag zsidók állnak, akik vagyonukat éppen abban az időben szerezték meg, amikor hittsorsosaik millióit gyilkolták meg a nácik a haláltáborokban. Emellett a film, Spike Leetől már megszokottan, egy színes new yorki karikatúragyűjtemény is. A pontosan, jellemző kulturális vonásokkal megrajzolt mellékfigurák adják a filmhez a hiteles hátteret. Van itt igazi, zsigerileg rasszista amerikai olasz rendőr, learabozott turbános szikh, van persze a kötelező fekete öntudat, és van tipikus idős zsidó házaspár is, akik megejtő bájjal és bölcs humorral veszik az eléjük sodródott akadályokat, mintegy a cselekmény céljának ellenpontjaként és igazságaként.
A belső ember alapvetően szellemesen, bár néhol kissé terjengősen halad nem várt fordulatokat tartalmazó végkifejlete felé, ritmusa néhol kissé lagymataggá lassul, olykor kisebb logikai bakik is be-becsúsznak, Denzel Washington helyenként túljátsza karakterét, így az összekép nem mentes a felhőktől. De a kisebb felhőpamacsok ellenére alapvetően derűs, tehát egy jó kis szórakoztató két óra a film, mely azonban semmiképpen nem tartozik Spike Lee életművének élvonalába. Asanisimasa: 6/10
