Ritkán futhatunk török filmbe, így örömmel vettem az ugyan már nem túl ifjú (1956-os születésű) Turgut Yasalar krimijének feltűnését (melyet tévesen kalandfilmnek, sőt thrillernek is bélyegeznek), egyrészt, mert szeretem az egzotikus filmcsemegéket, másrészt mert nem láttam még török gyártású zsánerfilmet. Végül is, az én lelkiismeretem tiszta, de a Rossz lelkiismeret furcsa élmény volt.
Klasszikus nyomozós film ez, erős pszichologizáló felhangokkal. Becsapós jelenettel indul a film, golyóálló-mellényes kommandósok akcióban, lövöldözés, rémült tekintetek, szétrobbanó tévék, vér, stroboszkópeffekt. Aztán ennyit az akciókról, több már nem lesz a filmben. Egy fura, kissé ösztövér alkatú, a fiatal Sztálinra emlékeztetően kajla bajszú nyomozó nyomozgat komótosan egy fiatal festőlány eltűnésének ügyében, aki nem mellesleg a szeretője is volt. A nyomozás során képbe kerül terroristaszervezet éppúgy, mint belső rendőrségi, titkosszolgálati hatalmi harcok, ám az egyre szövevényesebb ügy megoldását, Sedat nyomozó legnagyobb megdöbbenésére, máshol, a saját közvetlen környezetében kell keresnie.
A kezdő, meglehetősen korrekt lövöldözéses szekvencia után úgy zuttyanunk bele a komótos keleti kényelemben, mindenféle kapkodás nélkül hömpölygő nyomozásba, mint egy igazi török szalon puha párnákkal körített luxusába. A nagybajszú Sedat nyomozó/titkosügynök abban a már rég látott alapos, nyugodt ritmusban kérdezgeti a vele szemben ülő gyanusítottakat, szemtanúkat, s más az üggyel kapcsolatba hozható delikvenseket, mint azt régen Maigret felügyelőtől, vagy a kacsafrizurás, szemtáskás Derricktől szokhattuk meg. Sedat (Ugur Polat) arcjátéka is Horst Tappertét idézi, tehát mintha márványból lenne kiöntve, ám míg Derrick kimértségében mindig volt valami száraz humor, addig szegény Sedatban legfeljebb a 
bajsza vicces. Ráadásul még egy nőfaló macsót is alakítania kell, amit végképp nehéz elhinni erről a sovány, kissé erőtlen, vérszegény alakról. Emellett Sedat sokat tépelődik, homlokát ráncolja, az ügy felgöngyölítésének előrehaladottabb szakaszában pedig látomások is gyötrik. Mentségére szóljon, ezektől függetlenül a dolgát jól végzi, a végkifejlet azonban feketén-fehéren rányomja a bélyeget: Sedat nem egy kifejezett nyertes típus.
Krimiben - maradjunk ennél a műfaji definíciónál, szó sincs itt suspence-ről, meg thrillerről - régen láttunk olyan decens, polgári lakásbelsőket, melyekben e filmben nyomoz Sedat nyomozó. Mintha egy szép, klasszikus Csehov-adaptációban lennénk, persze, ezt okozhatja a cselekmény csehovi mértékben is melankolikus folyása is. De hát a sokat emlegetett csehovi pisztolynak (eredetileg puskának) e filmben is kulcsszerepe van, bár fontosabb az, aki tartja. A film amúgy, néhány apró részleten, bajuszon és olykor emlegetett Allahon kívül semmilyen keleti, vagy török jellegzetésséggel nem bír, olyan, mint egy hatvanas, hetvenes években, akárhol készült bűnügyi tévéjáték. Éppolyan izgalommentes, de ha nem sietünk, akkor nem nézhetetlen.
Az asanisimasa pontszáma: 5/10.
