Arkagyij és Borisz Sztrugackij a scifi-irodalomban jól ismert nevek, de ha azt mondom, az ő novellájuk alapján készült Tarkovszkij legendás és rengetegszer hivatkozott Stalkere, akkor gondolom, ritkább a köd. Ma talán nem szól olyan hangosan az orosz és zseniális szavak párosítása, de a scifi-irodalomban járatosak nyilván hevesen bólogatnak arra, Sztrugackijék akkora alapvetései a műfajnak, mint a náluk talán ismertebb Lem, még ismertebb Asimov, a sokkal ismertebb P.K Dick és a többiek. Lakott sziget címen sok éve a Galaktika folyóiratban jelent meg tőlük egy rövid írás, amiről már akkor lehetett tudni, hogy egy nagy, komplex történet piciny részlete, így azóta várják a rajongók a teljes trilógia magyar nyelvű megjelenését. A könyv azóta itt van.

Fjodor Bondarcsuk jól csengő név a filmszakmában, apja, Szergej Fjodorovics a hajdani szovjet film elismert és elismertetett óriási figurája volt, aki a Lenin-rendtől az Oscar-díjig mindent megkapott. A fiú sem adja alább az ambíciókkal, hiszen az egyik legnagyobb költségvetésű (36,6 millió $) orosz megaprodukciót követte el, jelesül a fent említett trilógia látványos, szinte "Gyűrűk urásan" szöveghű filmadaptációját. A projekt azért nagy vállalás, mert egyszerre több, atombiztos buktatóval rendelkezik. Az első kézenfekvő: Sztrugackijék irodalmi léptékkel nézve is nívós szövege által leírt komplex világkép, és a regény bonyolult filozófiai, társadalomkritikai rétegeinek, a szereplők hiteles jellemábrázolásának megjelenítésének problematikája. Ez elsősorban nem pénzkérdés, hanem terjedelmi, írás- és képtechnikai, dramaturgiai és filmszakmai probléma. A másik a scifik esetében fokozott elvárások a látványt illetően. A majd negyven millió dollár első blikkre soknak tűnik, másodikra azonban már leesik: ez annyi mint egy közepes hollywoodi produkció büdzséje, különösebb CGI-effektek nélkül. Egy harmadik probléma az orosz nyelv, amit ma már szinte kizárólag csak a szláv nyelvterületen értenek, ott sem mindenhol szívesen - köszönhetően a közelmúlt történelmének. Talán ez utóbbi buktatja a projektet legkevésbé...

A kétszer 110 perc -ahogy várható volt- alig bizonyult elegendőnek a szöveghű tolmácsoláshoz, a sűrítés olykor bizony az érthetőség rovására ment, akkorákat ugrik a film, hogy percekig kapkodjuk fejünket, hogy akkor most mi is van? Sztrugackijék nyelvi szövetének filmre alkalmazása egyértelmű kudarc, a dizájn, az akciójelenetek, a speciális effektek, a film vizualitása legfeljebb scifi tévésorozatok, illetve B-kategóriás szemétfilmek mércéjével mérhető, de a műfaj csúcsteljesítményeitől parszeknyi távolságra van. Mégsem szabad szétsavazni a filmet, mert mindezekkel együtt is egy igen érdekes és figyelemre méltó produkció.

Mélyen szubjektív szempont, de engem mindig érzéki bizsergéssel tölt el, ha egy film nem angolul vagy magyarul, tehát az általam hozzávetőleg megértett nyelveken szólal meg. Egy orosz nyelvű scifi film így számomra maga az orgia - más kérdés, hogy a műfaj nagyszámú nyugati rajongói ezt hogyan gondolják. Nyilván másként, valószínűleg ennek köszönhető az 5.5-ös imdb-index. A látványosságok, a meseszerű történet ellenére nem kínálja magát könnyen a film, az első résszel meg kell küzdeni rendesen, de ha az ember felfogja a "struktúrát", megnyílik és magába szippant. (Nem olvastam az alapjául szolgáló könyvet, annak ismeretében minden könnyebb, ám ezzel együtt, mivel arról már az illetőnek van saját olvasata, veszít is a siker esélyeiből a film. Kétélű fegyver tehát az előreolvasás.) Felsejik a filmből, hogy Dűne, vagy Alapítvány léptékű a történet, ám az is nyilvánvaló, hogy teljességgel ez csak a könyvben bomlik ki. Felmutat a film egy olyan hőst, aki szép, magas, szőke és kékszemű, mint a reklámban az a csávó, akinek a villamosmegállóban kattog az agya, ha ráköszön egy lány, ennek ellenére Makszim Kammererben (jegyezzük meg e nevet, Super-, Bat- és egyéb -manek mehetnek a szemétbe) mozog valami, sőt még jellemfejlődésről is beszélhetünk, emellett kemény, mint a vídia. Olyan a mozgása mint Neóé, csak gyorsabb. Vaszilij Sztyepanov a neve a színésznek, Brad Pittet nyilván könnyebb kimondani/leírni, de Sztyepanovét is illik most már megtanulni.

Érdekes lehet a film (és nyilván a regénytrilógia is) a mese, a történet szempontjából is, de igazán a közelmúlt politikai és társadalomtörténeti viszonyrendszerében válik igazán izgalmassá. Nem véletlenül volt a Lakott sziget betiltva a Szovjetunióban, de Magyarországon is, hiszen a benne ábrázolt bolygó társadalmi berendezkedése, politikai vezetése, háborúi és viszályai ijesztően emlékeztetnek bármelyik, akár csak a legkisebb mértékben diktatórikus földi államára. Ide érkezik meg egy ideális világból - nem kis iróniával, a XXII. század közepének Földjéről - egy szupermen, aki amellett, hogy magas, szép és szőke, erős és igazságos is. Makszim tiszta és erős erkölcsi elvekkel rendelkezik, első látásra felméri, milyen helyzetbe csöppent és romantikus hévvel belefog a rendcsinálásba. Eddig lehet legyinteni, mert kudarcba fullad egyszemélyes felszabadító mozgalma, itt válik a történet izgalmassá, hogyan küzd meg a szabadságra különböző okokból egyáltalán nem vágyó helybéliekkel, az intrikákkal, a kiválasztott hatalmasokkal, és egyéb más nehézségekkel. Érdekesség nekünk, magyaroknak, hogy a filmen az egyik gonosz szimbóluma egy nyilaskereszt - de erre nem kell jobban ráparázni, mint egyébként. Makszim szembesülve egy elnyomásban élő társadalomban élő egyedek problémáival, maga is tanul, fejlődik, mind erkölcsileg, mind lelkiekben. A film a kezdeti meseszerű színek után, a végére egészen apokaliptikus káoszba torkollik, füst, köd, sötét hangulat, amit - mi tagadás - csak a kissé túl harsányra és naivra sikerült, ám azért eléggé látványos finálé old egy picit. De gazdagabbak lettünk egy igazi, emberi, mégis hatékony hőssel, akire ugyan kell még vagy 140 évet várni, de megéri. Főleg, a csajoknak. A Sztrugackij-fivérek regénytrilógiájából készült két részes film az asanisimasa szerint: 7/10. Массаракш!