Bunkerember - Én minden -rengeteg- hibájával együtt szerettem Zsigmond Dezső újabb heroikus vállakozását, hiszen éppen arról szól, ami az emberi élet lényege, s amit az a zengő hang is mond Ádámnak az ő tragédiájában: Mondottam ember, küzdj és bízva bízzál! Az atomháború rémétől megriadt egyszerű falusi ember, aki bunker építésébe kezdett a túlélés reményében, az ő sziszifuszi munkája gyakorlatilag ugyanaz, mint amikor egy művész, egy alkotó a siker legkisebb reménye nélkül, csakis meggyőződéséből és hitéből kezd őrült munkába. A legcsodálatosabb emberi tevékenység ez, mégha tökéletesen értelmetlen és hiábavaló is. Minden tiszteletem a filmben szereplő színészeké, de főleg Trill Zsolté és Nagy Marié, mert tökéletesen magukévá tették a film eszméjét, és egy fikarcnyit sem kímélték magukat közben, beleértve a fizikai kínokat is. A film olykor megmosolyogtatóan naiv, olykor idegesítően dilettáns barkácshangulatot áraszt, olykor meg banális, mint egy savanyú kisfröccs, én mégis bírtam: 7/10

A vágyakozás napjai - Pacskovszky József fekete-fehér családi drámája valamiféle Édes Anna-variáció, Kosztolányival párhuzamosan. Egy szentedrei villa, gazdag, de már széthullt házasságban élő pár, egy rejtélyes néma lány, aki házvezetőnőnek kerül hozzájuk. Kezdetben romantikus történetnek indul a film, csak a fekete-fehér képek sejtetik, hogy itt valami nem fog dtimmelni, persze, úgy is lesz. Valódi, reális sorsokat hitelesen feldolgozó kamaradráma a film, mely a végén azért valami kis reménysugarat is enged felsejleni, ha nagyon figyelünk, tán észre is vesszük. Sajnos, a korrekt színészi alakításokat a hangi utómunka gyenge minősége, a rossz és rosszul is megválasztott utószinkron kissé lehúzza. Ettől függetlenül tisztességes munka ez a film, ami ugyan nem az a húmeghú, hogy a fal adja a másikat, de mondjuk a Duna tévében, egy hétköznap 21 órai időpontban igényesen és minőségien elszórakoztatja azt a néhány százezer nézőt. 6/10

A sírásó - Kardos Sándor célfotókhoz használt réskamerával forgatta ezt a képileg egyedülálló, képzőművészeti igényességű, és a nézőtől hasonló irányú befogadási készséget elváró kísérleti filmet, Rainer Maria Rilke novellái kapcsán, a képpel és szöveggel egyenrangú zenei környezetben (Peter Ogi). Én szerettem, bár néha nehéz volt nézni, de végül is komoly, mély élményt adott e film. Képtelen vagyok azonban összehasonlítani a játékfilmes versenyben indult többi filmmel. A sírásó egy teljesen más minőség, műfaj, kategória.

Látogatás - Ezzel az osztrák-magyar koprokdukcióban készült filmmel a Halálkeringő mellett még egy műfajilag viszonylag tiszta thrillerrel gazdagodott a magyar film. Hasonlóan egy helyszínen játszódik a történet, azonban itt, egy a lepukkant polgári lakástól lényegesen ingergazdagabb Fertő-tóparti (valóságban környezetvédelmi okokból, de szintén aggályosan, Velencei-tavi) villában, ahol két pár jön össze egy decensnek szánt, profán húsvéti bulira. Közben brutális gyermekgyilkosságról szól a hír, a gyanú rövidesen a kvartet férfitagjaira terelődik, hiszen ők a film főszereplői. Kiállításában gazdagabb ez a film, mint idei párja, de amúgy semmivel sem jobb vagy rosszabb, még a hibái is szinte igyanazok. A történet itt azért tán kissé erősebben áll a lábán, de Pejó Róbert néha olyan idióta szituációba hajszolja bele színészeit, hogy nehéz azokat feltörő röhögés nélkül végignézni, ugyanez érvényes a párbeszédekre is. De a villa, és fekvése pazar, a feszültségkeltés működik, tehát nagyjából a film is. De ne mérjük azért menő hollywoodi példákhoz még, viszont földbe döngölni sem kell ezeket a filmeket. Mindenképpen támogatandó ez a tendencia, hogy nézhető magyar műfaji filmek készüljenek. A lecke tehát fel van adva, lehet jobbat csinálni. Ez azonban csak: 6/10. Kezdésnek nem rossz.

Bibliotheque Pascal - Szinte hisztérikus érdeklődés előzte meg Hajdu Szabolcs filmjét, ami nekem nem okozott csalódást. Éppen az a blöff, amit vártam. Közhelyes, nulla történet egy jó adag hagymázas körítéssel. Úgy gondolom, nem valami érdekfeszítő sztori az, ha egy erdélyi magyar lány egy tengerparti kaland eredményeképpen teherbe esik, majd megszületett gyermekét eltartani nem tudván, Nyugatra megy erotikus munkával pénzt keresni, amibe ugyan majdnem belehal, de megússza, majd hazaérkezve visszaszerzi az azóta gyámság alá került gyermekét, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Ezt lehet így elmesélni, lehet kiszínezni, attól még egy sajnálatos, de egyáltalán nem kirívó és egyedi történet ez. A végkifejlet banalitása pedig kifejezetten hazug, főleg azokra a valóban szerencsétlen sorsú lányanyákra, akik a mai napig rabszolgasorban teszik szét a lábukat ronda és dagadt, gazdag nyugat-európaiaknak, és csak az álmukban  fordul elő, hogy egyáltalán láthatják otthonmaradt gyermeküket. Nemhogy visszakapják őket. A film álomjeleneti valóban látványosak, és rajonghatunk is értük, ha nem láttunk még Tarsem Singh vagy akár Szergej Paradzsanov-filmet, akármilyen bollywoodi mesét vagy Hong Kongi fuchsiát. A film jelenetszerkesztése Greenawayt és Derek Jarmant idézi, az álom-reália játék pedig Fellinit. Nincs új a nap alatt, azonban ezek a hasonlatok Hajdunál csak manírok, a felszín üres csevegése csupán, mindenféle művészi tartalom, üzenet híján. Ez a film nekem nem tűnik másnak, mint egy légből kapott roma-romantikával meghintett méregdrága családi albumnak. Látjuk benne sokat feleségét, aki ugyan gyönyörű, de színészi képességei erősen korlátozottak, valamint kislányukat, édesdeden elaludni, tehát a családot, végigutaztatva egész Európán. Mindezt, szemmel láthatóan gazdag körítéssel. Asanisimasa szerint ez azonban legfeljebb: 2/10.

Kolorádó Kid - A Magyar Narancs-főszerkesztőként és Tarantino-biográfusként elhíresült Vágvölgyi B. András már erősen középkorúként vág bele ezzel a filmmel a rendezői karrierjébe, de hát így legalább volt ideje felkészülnie rá. A Kolorádó Kid jó film, '56-os tematikában szerintem az egyik legjobb a Szamárköhögés mellett. Ő is Nagy Zsoltot találta meg főszereplőnek, aki egy véletlenül Corvin-közi hőssé lett srácot alakít, szintén hitelesen. A nemrég elhunyt kitűnő író és költő Eörsi István személyében Vágvölgyi egy hiteles '56-os tudósítót is talált a filmhez (még életében), így a történet is igaz és valódi, történelmileg sem gáz. Sőt a dialógok már kissé barokkosan túl is zsúfolódtak a korabeli argó kifejezésekkel, sok helyen akár még egy magyar-magyar feliratozás is elkellne. Én Vágvölgyitől, Magyar Narancsos múltja, és Tarantino-, valamint japánbrutál-mániája alapján azért ennél lényegesen vadabb, sarkosabb eposzt vártam volna, úgy tűnik, a hazafias hősök szentimentalizmusa őt is elragadta, ám még így is egy igazán reális és a nagyotmondó pátosztól tökéletesen mentes, emberi léptékű forradalmi dráma lett a filmjéből. Mintegy mellesleg, a film egyfajta panteonja is a mindenkori magyar politikai és művészi ellenállásnak, hiszen kisebb-magyobb jelenésekben olyan jelképes figurákat láthatunk, mint Menyhárt Jenő (URH, Európa Kiadó), Bárdos Deák Ági (Kontroll Csoport), Dr. Máriáss, Kiss Tibi (Quimby) és sokan mások. Önironikus figura, akár a rendező (de sajátmaga) alteregóját is alakíthatja Bakács Tibor Settenkedő, mint alkoholista "bukott értelmiségi". 7/10

Czukor Show - Dömötör Tamás Füst Milán-parafrázisa (Boldogtalanok) az elmúlt néhány év egyik legnagyobb színházi élményét okozta, amikor a tragikus és brutálisan tömör családi drámát egy maunikasó-szerű keresedelmi tévés lelki mészárszék keretei között mesélte el, a nézők fizikai bevonásával. Kicsit féltem, hogy filmen mennyire fog működni a dolog, hiszen a színházi előadás erejét éppen az a játék adta, hogy a néző belekerült a tévébe, a filmes verzióban gyakorlatilag a néző éppen ezt veszti el, hiszen ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy tévén keresztül vagy mozivásznon nézi a stúdióban zajló drámát, a lényegből kinnragad. A tévészakácsként is ismert ifjú és tehetséges rendező ezt a hiányosságot azzal próbálja -sikerrel-kivédeni, hogy megerősíti a tévés belső kommentárokat, cinikus és igen bunkó beszólásokat, egyfajta igen durva paródiáját nyújtva a kertévés műsorcsinálásnak. Emellett persze működik a Boldogtalanok modernizált, talkshow-ra dramatizált verziója is. Tökéletesen. Egytől egyig kiváló színészi teljesítmények (stáblista!) jellemzik e filmet, kiemelném Árpa Attila iszonyú suttyó, cinikus és vérgeci producerfiguráját, akit színészileg igen pontosan old meg (nyilván volt miből merítenie), mert ő például nem szerepelt a színdarabban. A Czukor-show filmváltozata is erős: 8/10

Team Building - Egy tökéletesen filmes feldolgozásra váró jelenség majdnem jó megvalósítása Almási Réka első filmje. A fejlett nyugati kapitalizmus által bimbózó demokráciánkba exportált agymosása, a csapatépítő tréning. A filmben egy ötletesen castingolt csapat (lásd: szereposztás) izzad vért, vetkőzik ki emberi mivoltából és döngölődik földbe az angol teambuilder és magyar dominajellegű asszisztense (Fullajtár Andrea) agresszív és cinikus autokratizmusának erdményeként, ha nem lenne minden csapatban egy renitens elem, akit Nagy Zsolt alakít magától értetődő hitelességgel. (Úgy tűnik, ez a szemle Nagy Zsolt szemléje lesz...) Almási Réka tulajdonképpen megoldja a ziccer-témát, azonban nem meri (vagy nem akarja) sarkítani, minden karaktert árnyal, akiben felvillan valami jó, annak rögtön megmutatja a gyenge oldalát is, holott ez éppen egy olyan téma, ahol nyugodtan lehetne démonizálni, fekete-fehér-igen-nemet játszani, az egész cinikus szisztémát a lehető legpszichotikusabb, legdurvább, legaberráltabb felfogásban elővezetni. Ez a film illedelmes hangnemben készült, ám így kissé súlytalan marad. De azért biztató kezdet és teljesen nézhető, tanulságos film: 6/10

Vespa - Groó Diana második filmje, egyenes, tiszta, szép road-movie a szentesi cigánysortól Budapestig, és vissza. Kritika később, most csak annyit, hogy szerettem. 7/10

Ki/Be Tawaret - Molnár György groteszk szerencsétlenkedése, számomra majdnem nézhetetlen volt. Kritika róla később. 2/10

Halálkeringő - Írtam már róla itt. 7/10. Na jó, 6/10.

Köntörfalak - Dyga Zsombor filmje, személyes kedvencem, szuper színészek, jó sztori. Kritika róla később. 9/10

Az ígért kritikák majd akkor jelennek meg, ha a rendes moziforgalomba is kikerülnek a filmek. A Sas Tamás-filmek és a Poligamy kimaradt, mert nem érdekeltek.