Arra, amire Francis Coppolának 18 év és egy jó nagy halom pénz kellett, s amire Scorsese-nek egy életpálya sem volt elég, azt két fiatal hongkongi rendező, Andrew Lau (Wai Keung Lau) és Alan Mak (Siu Fai Mak) két év alatt lezavarta. Ráadásul közel hasonló eredménnyel, mint az agyonsztárolt hollywoodi kollégáik: részletgazdag, árnyalt és pontos képet festettek az adott társadalom bűnözői és bűnüldözői alvilágának összefonódásáról. Nem véletlenül nyúlta le Scorsese e trilógia első darabját Tégla című filmjéhez, mellyel nagy nehezen csak sikerült az annyira áhított Oscart kicsencselnie magának. A Szigorúan piszkos ügyek-trilógia (1, 2, 3, wiki) nem véletlenül vált gyűjtők becses darabjává, nyugodtan kezelhetjük úgy, hogy ez a hongkongi Keresztapa. Főleg, hogy Hon Samot, a kis köpcös triád-főnököt alakító Eric Tsang legalább olyan nimbuszal rendelkezik a hongkongi filmiparban, mint a hollywoodiban Marlon Brando, anno.

A két valódi fő karaktert, az innen oda beépülő Chant és az onnan ide betéglázódó Laut is hasonló óriások alakítják: Tony Leung és Andy Lau abszolút sztárok, nem kell őket Al Pacinóhoz és Andy Garciához hasonlítgatni, tökéletesen megállnak ők a saját lábukon a néhány milliárdos ázsiai filmpiacon. S ami a fő, játékuk a legkényesebb nyugati ízlést is kielégíti, a karakterépítés mélypszichológiáját illetően, itt nincs szükség az akrobatikus kardforgatásra és harcművészeti tudásra, melyet e színészek készségszinten tudnak amúgy, és amelyekkel elsősorban ismertek Ázsia-szerte. Mi itt, Európában főleg Wong Kar-Wai filmjeiből ismerhetjük őket, no és Andy Laut az elképesztő Repülő tőrök klánjából.

A szövevényes történet alapjait mindenki ismeri Scorsese Téglájából, ám ez csak a felszín kapirgálása. Chan és Lau története ennél lényegesen bonyolultabb, nem mellesleg a hongkongi triádok komplex üzleti tevékenységébe is alapos betekintést nyerünk, melyet thai, tajvani és kínai kollégáikkal folytatnak, a rendőrség szíves figyelmével. Rengeteg mellékkarakter lövi egymást halomra a három részben, közepesen fontos karakterek tűnnek fel s majd el, ahogyan egy igazi, nagylélegzetű bűn-eposzban az kell is. Az alkotók ráadásul egyáltalán nem könnyítik meg a nézők dolgát, eszeveszett tempóban váltogatják a történet idősíkjait, flashbackeket flashforwardok követnek, ritkán vagyunk azonban a jó öreg jelenben is. Félve jegyzem meg, talán elég lett volna az ósdi lineáris narratíva is, de végül is, így legalább van még egy ok az újranézéshez. Meg hát kevertem is néha a sok ázsiai karaktert, de azért a főbb alakok mindig megvoltak. Egy szóval, mindezekkel együtt, nagy élmény volt ez az igencsak esztétikusan fényképezett triádia, egy igazi és valódi gengszter-mítosz, amely az asanisimasa szerint, így en bloc, a fura fináléval és a harmadik rész vicces díványozásával együtt is masszívan 8/10.

P.s.: Érdekes magyar vonatkozása is van a második résznek, két gyönyörű betétdal is magyar nyelven szólal meg a filmben, magyar kórus énekli, a zenét Kwong Wing Chan, a szöveget viszont bizonyos Gabor Gombai írta. Nem hiába, a Kodály név még mindig jelent valamit Ázsiában... :)