Szóval ez a grúz Géla Babluani őrült egy fazon lehet. Két filmet csinált eddigi pályáján, melyek -némi külsődleges sallangot és a különböző színészeket nem számítva- tökéletesen egyformák. Ez még akkora baj nem is lenne, hiszen minden valamirevaló filmrendező egész életében ugyanazt a filmet rendezi - tartja a fáma. De érdemes ezt erőltetni, ha már az első sem volt tökéletes?
Az első 13-as, melyet még (akkori) ideiglenes otthonában, Franciaországban készített, még elfogadható volt egy karakán "elsőfilmnek". Messze nem hibátlan, olykor 
rettenetesen modoros, a nyilvánvaló ürességét széles, művészieskedő gesztusokkal leplezni akaró, de azért határozottan tehetséges fekete-fehér dráma volt ez egy mexican stand-offba oltott orosz rulettről, némi szociologizáló keretben, erősen didaktikus tanulsággal. Több a film a szokásos élethalál-játék dramaturgiájára épülő filmek garmadájánál, mert nem maga a halálos meccs a film csúcspontja, hanem az, ami utána a győztessel történik. Ám éppen ez a nagy gyengéje is, hiszen az meg olyan banális, mint az élet. Szomorú és földhözragadt. Főleg, hogy ebben az igényes, artisztikus képi világban kétdimenziós, előzmények, "történet" nélküli figurák vergődnek. Ennek ellenére (csak nem éppen ezért ?!) kapott a film díjat a Sundance-en, Velencében, plusz jó néhány jelölést is, a siker az ambíciózus rendezőt pedig arra sarkallta, hogy lehúzzon még egy bőrt a rókáról: a projectet eladta Hollywoodban is.
Itt van hát a remake is, immár színesben, sztárokkal, lófüttyel - a rendező még mindig Babluani. Nagyjából snittről snittre megegyezik a két film, mégis, ez utóbbi lényegesen gyengébb, s ha azt nézzük, hogy az első is legfeljebb 6/10 volt, nem túl jó a helyzet. Ez a 13 szőröstül-bőröstül át lett költöztetve Amerikába, de a cselekmény takkra 
ismétli az első verziót. Az eredeti filmben Babluaninak volt egy egységes vizuális koncepciója, érezte, hogy az ötlet (miszerint a gyilkos orosz rulettben a leggyilkosabb az, hogy mi lesz a nyertessel) elég jó ahhoz, hogy elvigye a filmet, valamint valószínűleg a színészekkel is jobban szót tudott érteni, így az egész film egyben volt, mégha nem is mentem tőle a falnak. Ez a remake viszont igencsak düledezik. Valószínűleg az amerikai producerek erőltették Babluanira a noname operatőrt, aki jellegtelen, zsé-kategóriás színes képekkel próbálja amerikanizálni a grúz szikár őrületét, tökéletesen sikertelenül. Vannak itt azonban jónevű sztárok is, bár én mondjuk Jason Stathamnak elég nehezen hiszek el bármit, ha csak nem lő-fut-néz, ám itt nem túl nagy, de igen drámai szerepe van: azonban mintha ott se lenne. Ennél azért többre lenne képes, ez egyértelműen színészvezetési hiba. A főszereplő, az olykor a fiatal Kyle Maclahant, máskor egy sovány Antal Nimródot idéző Alexander Skarsgard csak akkor elfogadható, ha azt kell játszania, hogy retteg. Azt viszont nem képes a nézővel érzékeltetni, hogy mi játszódik le benne, mitől lesz olyan, amilyen, merthogy a sztori szerint változik jelleme, nem is kicsit. Itt van Mickey Rourke is, de ő legalább őszinte: szemmel látható örömmel távozik a film felénél. Az idegesítő, inadekvát színészi teljesítmények a szétesően összeheggesztett jelenetekben egy alig-alig nézhető filmet eredményeznek, amit csak azért tudtam végigszenvedni, mert érdekelt, hogy mennyiben tér el az első verziótól. Nos, gyakorlatilag szinte semmiben, de amúgy szinte mindenben. Kidobott másfél óra, helyette inkább az első, eredetit javaslom. Asanisimasa: 1/10
