Costa-Gavras elérte ezzel a filmjével, hogy az amerikai külügyminisztérium külön nyilatkozatban magyarázkodjon az Eltűntnek nyilvánítva állításait illetően, ami azért komoly tett egy filmtől. Miről is van szó: a film az ismert szöveginzerttel indul, megtörtént események alapján, mindössze néhány nevet megváltoztatva, stb. Egy közelebbről meg nem nevezett dél-amerikai államban (mindenki tudja, hogy Chilében vagyunk, 1973 szeptemberében) félfasiszta katonai junta ragadja magához a hatalmat. Ezalatt, az ország fővárosában tölti idejét egy átlagos amerikai ifjú (átlagos ifjú feleségével), aki ott próbálja meglelni írói ihletét. Az események sodrában azonban a fiúnak nyoma vész, ezért apja, a tipikus amerikai átlagpolgár odautazik, hogy személyesen járjon a dolgok végére. Rá is bukkan igen súlyos összefüggésekre az amerikai kormány és a hadsereg, valamint a junta között, ami kilátástalan szélmalomharcba kergeti, nem várt végkifejlettel. A film kerek perec megvádolja az amerikai kormányt, hogy ködös érdekek alapján vállal szerepet különböző külföldi konfliktusokban, miközben a fő feladatának, az amerikai polgárok védelmének nem tesz eleget.

Maga a film tipikus politikai dráma, Costa-Gavras a műfaj specialistája, nem is hibázik. Ettől függetlenül is erős a film azonban, még úgy is, hogy olyan dolgokat mond ki, melyekkel, ha máshonnan nem, az internet suttogó propagandájából már minden, a téma iránt érdeklődő néző már tisztában van. Ami viszont ezeken felül tényleg megrendítő, az Jack Lemmon óriási alakítása. Az általa alakított, fia után nyomozó és az eléje tornyosuló fal előtt egyre jobban meggörnyedő, de az útján makacs szívóssággal mindvégig kitartó kisember a legnagyobb klasszikusok közé tartozik. (Alkalmasint érdemes a régi szinkronos változatot megnézni, szegény Zenthe is tökéletes alakítást nyújt Lemmon hangjaként.) Asanisimasa: 8/10