Olyan ez a Shanghai című film, mintha alkotói a Casablancát szerették volna modernizálni néhány minapi maffia- és akciófilmből vett szcénával, színesben és Shanghaiban. A város is hasonlóként funkcionál, egyfajta világvégi utolsó kikötő, ahol a decens városban lebzselő soknemzetiségű bagázs az utolsó hajóra vár, ami elviszi őket onnan; az idő is a második világháború eleje-közepe, amikor még nem nagyon tudni semmit, mi lesz a vége. Csak éppen John Cusack (akit amúgy bármennyire bírok is) nem Humphrey Bogart, Gong Li (aki bármennyire szép is) nem Ingrid Bergman és hát a rendező, Mikael Hafström pedig messze nem Kertész Mihály. És a sornak ezzel nincs vége...

Szóval, Shanghai nem Casablanca. Ellenálló és korrupt kínaiak, japán agresszorok, simlis fehérek kavarognak meglehetősen összefüggéstelenül ebben az igen sajátos logikátlansággal elmesélt, divatosan film noirosra vett fazonú kémtörténetben, amelyet bátortalanul bandázsol gúzsba egy idegesítően szomorú és sehova nem tartó szerelmi szál. (Spoileres cselekmény-sűrítmény a címlink alatt.) Szegény Cusack, ha nem mondja el, mit fogunk látni a következő jelenetben, akkor üres tekintettel, enyhén rekedten suttogja végig a filmet, nyilván ő sem tudja, mit keres itt, a pénzen kívül. Partnerei sem járnak jobban, Chow Jun-Fat tekintetét például mindenvégig nem látni, annyira alulvilágított minden jelenet, pedig karaktere engedne ennél jóval többet is, mint amennyi jut neki. De nem jár jobban a másik nagy távol-keleti sztár, Ken Watanabe sem. Gong Li pedig egy képeslap csupán valamelyik Wong Kar-Wai-filmből. Nem létező, vagy csak nem kommunikált rendezői koncepció híján fogalmuk sincs, mihez kéne kezdeniük szerepükkel, ezért rutinnal a minimumra veszik - ott vannak a képernyőn, látszanak. Aztán ennyi. Nem is vesztegetnék több szót erre a filmre: ez egy elfuserált, vacak katyvasz. Asanisimasa: 3/10