Gondolom, bizonyos Frank nevű pasas Tom 
Waits által megénekelt vad éveire utalhatott a címmagyarító ezzel a ferdítéssel (Apu vad napjai), de mindenképpen mellé nyúlt, hiszen ehhez a célközönségnek behatóbban kéne ismerni Tom Waits dalát (ez nyilván hülyeség), de ami a lényeg: magához a filmhez sincs túl sok köze. Az Apu vad napjai ugyanis egy hóbortos, lassan középkorú bölcsész testvérpár édesapjának utolsó, egyáltalán nem vad, inkább szánalmas és nyomorult napjairól szól, illetve arról, mennyire nem tud a halállal, és úgy általában, az élettel, mint leglényegesebb dolgokkal mit kezdeni az önmagát öntetszelgőn az intellektualizmus elefántcsonttornyába záró értelmiségi.
Olyan igazi kékharisnya-film ez. Kissé szétfolyó, mint nagy, kövér macska a pamlagon, kissé lila, kissé felületes bölcselkedés az élet komoly dolgairól egy nagy csésze ginzengtea vagy egy pohár sárdöné felett... Melankolikus, édesbús, néha hál'stennek fanyarul humoros, de néha sajnos tétován unalmas. Ha úgy talál, olyan, ha így, akkor ilyen. Bölcsészlány írta, rendezte és főszerepli: sorrendben, Tamara Jenkins kétszer és Laura Linney. Plusz Philip Seymour Hoffman, aki mindettől függetlenül zseni. A filmben természetesen senki nem foglalkozik villanyszereléssel, tőzsdeanalízissel vagy növénynemesítéssel, és más efféle unalmas és lélektelen munkákkal, aki itt nem Brecht-szakértő, az drámaíró. Esetleg szarral obszcén szavakat fest a fürdőszoba falára. Asanisimasa szerint 5/10. Talán 6 (hat).
