Kivonulás (Disengagement, 2007) - Amos Gitai, a legismertebb izraeli filmrendező e filmjében sem megy messzebbre szokott témájánál: Izrael jelenénél, amelyek ugye, nem azok az eseménytelen hétköznapok. A Kivonulás egyrészt egy anya utazásának filmje, 
hogyan talál rá fiatal fejjel elhagyott lányára (s egyben hogyan szembesül hazájával, zsidóságával), másrészt pedig a 2005-ös gázai kivonulás sajátosan szubjektív ábrázolása. Az utóbbi Gitai híradó-realisztikus stílusában aprólékosan mutatja meg az izraeli rendőrség és a zsidó telepesek hosszas civakodását, ám itt is tetten érhető a szokásos hiba: a képek jobbára a zsinagógát féltő, házaikból kiszakított telepesek szívszorító jajveszékelését mutatják, a córeszben legalább olyan súllyal részt venni kénytelen palesztinok itt is csak egy dühödt szózatnyi kétpercet kapnak. Az is nyilvánvaló azonban, hogy a világ legnehezebb dolga tárgyilagosan látni a palesztin-zsidó konfliktus zűrzavarában, főleg egy zsidó izraelinek. Gitai legalább próbálkozik. A film eleje Juliette Binoche (az Anya) ijesztő jelenlétével telik, amint az avignoni egyetemen tanító professzor apjának temetését intézi, túljátszott excentrikus rebbenésekkel. A film itt, a kezdetén magán hordozza a költői(nek szánt) európai művészfilmek összes modorosságát, a szereplők néznek nagyokat, ide-oda ténferegnek, Binoche élveteg pillangóként lebben pamlagról folyosókorlátra és vissza az elfolyóan egymásba vágott jelenetekben. Ehhez képest az izraeli jelenetek naturalista dokumentarizmusa ezzel éles kontrasztot képezve mégis izgalmat tud hozni a filmbe, itt a számára idegen, vibráló szituációban gyermekét kereső nő figurája is drámaivá válik. Itt viszont a kissé egyoldalú megközelítés tompítja a film jó megítélését: az asanisimasa 5/10-re értékeli Amos Gitai fiilmjét.
Ellenállók (Defiance, 2008) - Nemcsak szélsőséges körökben divat mostanában fanyalogni a holocaust-témájú filmeken, még a mérsékelt politikai meggyőződésű filmrajongók is hangot adnak unalmuknak a tagadhatatlanul megrázó, de a filmvásznakon 
aránytalanul felülreprezentált tragédia tematikájában készült alkotások okán. Divatjelenség ez, hiszen ugyanennyi erővel lehet unatkozni más tematikájú filmeken is, de most a zsidók helyett alienekkel töltött gettós filmek a menők, vagy a kibelezős-brutális ázsiaiak, a pszicho-cowboyosak, kommandósak, zombisak és a többiek most éppen kifutóban, vagy parkolópályán pihennek. Pedig Edward Zwick filmje új szeleket hoz a holocaust-tematikájú filmekbe, szinte alig látni mit sem sejtve gázkamrákba masírozó szerencsétlen zsidókat, ellenben a náci németekkel a harcba szálló, tökös zsidókat igen. A Tuvia Bielski által, egyfajta zsidó-belorusz Robin Hoodként vezetett Bielski partizánok tényleg léteztek, jelentős veszteségeket okoztak a náciknak és megmentettek ezernyi zsidót a biztos haláltól. Az Ellenállók című film az ő történetüket meséli el, a klasszikus háborús partizán-filmek modorában. Az elején kicsit zavaró, hogy a sziklakemény partizánvezért az egyáltalán nem zsidós pónemű Daniel Craig alakítja, de hát miért kell minden filmbéli zsidót horgasorrú, szakállas, göndör figurának ábrázolni, hiszen a náci németek sem voltak mindannyian kétméteres, szőke, kékszemű trollok, lásd pl. a kicsi, kefebajszos vezérüket. Ennél jobban zavar, hogy a filmben Tuviát csak azért fogadjuk el hősnek, mert őt látjuk a legtöbbet a képeken, a karaktert Craig nem mindig tudja megtölteni tartalommal, lendülettel, hérosszal. A film azonban azt teljesíti, amit vállal: kisebb dramaturgiai zökkenőkkel ugyan, de elmeséli a Bielski partizánok történetét. Vannak háborús akciójelenetek, csehovi nyírfaligetekben bújkáló partizánkodások, vodkavedelés az orosz, de egyáltalán nem baráti kollégákkal és a kötelező többi kellék, a film végén pedig, mintegy odaállva a piedesztálra, Tuvia és öccse, Zus (Liev Schreiber) keményen és büszkén néz a jövőbe, ahogy az kell. A hős "fel van mutatva", mint ahogyan azt Vera Muhina tette volt. Úgyhogy, az erre érzékenyeknek, ez a film nem olyan, az Ellenállók zsánerében, a háborús partizános filmek között egy jó közepes: az asanisimasa is 6/10-et szavaz meg rá.
Azonosság (Identity, 2003) - James Mangold brilliáns thrillerjét láttam már annak idején, s ahogy most néztem, minden kockájára emlékeztem, csak éppen a címére és a rendezőjére nem. Így néztem meg még egyszer. Pazar forgatókönyv, jó színészek (John Cusack, Ray Liotta, stb...), tényleg váratlan csattanó, feszült, klausztrofób atmoszféra, ízlésesen elegendő brutalitás. Ennyi kell egy efféle filmbe és ez mind benne is van. Műfajában 10/10, relatíve is megvan 8/10.
