Két dolog jut eszembe erről a filmről: az egyik, hogy mintha egy jó hosszú Manu Chao-klip lenne, mondjuk, ilyesmi:

a másik pedig, hogy ha Robert Mulligam (ha tökös mexikói lenne és) ma csinálná a Kamaszkorom legszebb nyarát, akkor az pont ilyen lenne. Ma, 2001-ben, ami gyakorlatilag ugyanaz, mint 2010, de semmiképpen sem 1971, körülbelül ilyenek az egészséges 18 évesek, mint ebben a filmben ez a mexikói felső tízezerbe tartozó két kis kangép, akikről Alfonso Cuarón Oscarra is jelölt Anyádat is című filmje szól.

A cím szó szerint értendő, Tenoch (Diego Luna) és Julio (Gael García Bernal), miképpen az a két gyökér is a megállíthatós tévés reklámban, konkrétan akár egymás anyját is megdugják, ha az hagyja. Középiskola után, egyetem előtt az embefia agyában ott lüktet a 18 éves ifjak kirobbanó libidója, valamint a tequila, sexo y marijuana szentháromsága, a legyet röptiben (Veress Pali bácsi? Valaki?), akár háromszor is egymás után, nem csak trüvájként, ahogy azzal az igazi férfiak szoktak dicsekedni a midlife crisis kapujában. Tehát, a két srác kamaszkoruk legszebb nyarát élik, amikor egy ellopott hétvégén elszöknek a tengerpartra híres köcsög író unokabátyjuk szép és parlagon heverő feleségével (Maribel Verdú), hogy féktelenül és felelőtlenül hódoljanak az imént említett "szentháromság" oltárán.

Cuarón kézenfekvően a road-movie stiláris kereteiben meséli el a tengerparti kiruccanás történetét, melynek történéseit, mintegy elidegenítő effektusként, az egyik fiú kommentálja, értelmezi, elemzi és értékeli, esztétikai és gyakorlati szempontokból, valahonnan sok év távolából. Az akkor felelőtlen, idétlen kis dolgok az idő, és az alatta megtörtént dolgok miatt óriási súlyúvá, hatalmas jelentőségűvé nőnek. Szép filozófiai gondolatot bizonyít a film, miszerint minden egyes tettünknek kihatása van az elkövetkezendő életünkre, és olyan dolgokra is hatással vagyunk, melyről lehetséges, hogy soha nem lesz tudomásunk. Cuarón azonban nem bölcselkedik, nem filozofál szájbarágósan, hanem lendülettel, energikusan pörgeti előre a filmet, a "gondolat" a nézőben áll össze (ha összeáll). Szereplői önazonos játéka, a helyszínek valóságos aurája, atmoszférája egyszerre szolgálja a történet egzotikumát és hitelét, de általánosságát is. Kiváló nemzedéki kultuszfilm ez, de jól működik nosztalgikus értékkeresésként, -újraértékelésként is. Érdemes a filmet így nyárelőn újra megnézni, jó alaphangot adhat az elkövetkezendő bő három hónaphoz. Asanisimasa: 8/10