(Poroló - e cikksorozatban filmklasszikusokat nézek újra, mintegy "leporolva", megvizsgálva őket, mennyire "működnek" mai szemmel nézve.)
A ménesgazdát, a napokban éppen a 85-ik születésnapját ünneplő Kovács András filmjét egészen biztosan nem láttam bemutatása, 1978 óta. Akkor is csak azért, mert -talán hetedikes lehettem- valamelyik marha behülyített, hogy komoly dugások vannak benne. Egy komoly vizuális szexélmény, egy 13 év körüli kamasznak mindennél érdekesebb, gondolom, ez egyértelmű. A hetvenes évek végén szexet, mozivásznon, kizárólag csak művészfilmekben lehetett látni, ilyen volt akkor az erkölcs... Lényeg, hogy kihasználva mozis kapcsolataimat, melyeket intenzív Gojko Mitic- és Bud Spencer-rajongásommal építettem ki (minden efféle filmet annyiszor néztem meg, ahányszor adtak ilyet - és szinte csak ilyet adtak...), megnéztem a filmet. Hát, szex az tényleg volt benne, na de hogy lovak között?! Mondjuk, egy lófasz valóban impozáns látványt nyújt, de azért ez mégsem szexélmény, még egy kiskamasznak sem. Bordán Irén azért -akkoriban szokásosan- elővezetett a Madarassal egy rövid ágyjelenetet, ám az már akkor is túl szemérmesnek tűnt. magából, a filmből azonban nem jött le több, minthogy valami téeszben (ifjabbaknak: termelőszövetkezetben, mondjuk korabeli KKT-ben) egy ugribugri pasas rendet akar tenni, de ez nem sikerül neki. Valami felnőttfilm, olyan pártvalami, akkor még nem volt se szocizás, se komcsizás, se balosozás. Mondom, Gojko Mitic volt ekkor, aki mindent vitt.
Persze, a kitelepítésekről sem tanított senki, mint ahogy Rákosi Mátyás elvtárs pajtás nevét sem illett hangoztatni, a pártban ekkor már kínosan feszengve hallgatott mindenki, és legfeljebb az ötvenes évek túlkapásairól beszélt, de azt is csak zárt körben. Aczél elvtárs is már megengedte bizonyos művészeknek, hogy kritikát fogalmazzanak meg a Rákosi-éra körülményeit illetően, de ezek szintén megmaradtak a kultúrafogyasztó, véleményformáló értelmiség zárt köreiben. Az a néhány szexéhes kamasz, mint én is, igazán nem zavarta ezeket a köröket.
Így egészen ledöbbentem, amikor minap a királyi műsorra tűzte e filmet, szépen, lazán a focivébé esti meccse után. Letaglózó élmény volt újra, felnőtt fejjel, felnőtt tapasztalatokkal és már látni tudva megnézni ezt az egészen kitűnő filmet, amely ma a napnál is fényesebben bizonyítja, a remekművek időtlenek. A köztudottan baloldali meggyőződésű Kovács minden szempontból korrekt és arányos képet rajzol: egyszerre beszél a párthatározattal, futószalagon, a szakmai tanfolyamokat "gyorstalpalón" elvégeztetett parasztkáderek szakmai- és olykor társadalmi beilleszkedési nehézségeiről, a párt parancsuralmi rendszerének árnyoldalairól, buktatóiról, a mindig hajnalban, éjszaka érkező nagy fekete autó okozta rémületről és a párt által gyűlölt régi rend kitelepített híveinek értékeiről és valós problémáiról. Ma sajnos igen ritkán tapasztalhatóan bölcs művészi attitűd az ilyen, de mint látható, sikeres és működik ma is.
Pontosak a karakterek. Madaras József energikus Busó Janija emblematikus, nagy figura, tragédiája katartikus. Szintén telitalálat Bács Ferenc kitelepített horthysta katonatisztje, aki alig leplezett undorral végzi az új rend által ráosztott lovászi feladatokat, miközben k.u.k. vezénylési stílusban egzecíroztatja szintén lovásszá degradált regimentjét. Eközben végig nyilvánvalóan, sőt, szinte tüntetve hordozza a polgári általános műveltség gesztusait, szófordulatait és viselkedését is. Ezt azonban lépten-nyomon érzékelteti is az alsóbbrendűnek tartott Busóval, aki viszont igazi jó vezetője szeretne lenni a lótelepnek. Azonban a Bács által alakított figura, de az összes többi kitelepített sem egyértelműen negatív karakter, sőt. Az ő sorsuk is nehéz, és komoly problémákkal küzdenek. Nem véletlen, hogy nem látjuk őket elbukni, lövéseket hallunk, amikor eltűnnek a ködbe, de azt Kovács ránkbízza, hogy azok találtak-e vagy sem. Nem véletlen továbbá az sem, hogy a végzetes tettet sem ő, hanem az alárendelt szolgájuk, a Busóval egy kasztbatársadalmi osztályba tartozó szerencsétlen követi el.
A gazdátlanul, magukra hagyottan kavargó lovak kaotikus képével, lakonikus, balladai komorsággal zárul a film, melynek mindene van, csak pozitív végkicsengése nem. 1978-ban ez komoly tett volt, még a jó elvtárs Kovács Andrástól is, hiszen mégiscsak az akkor fennálló államrend alapjairól szól ez a film. Meg kell említeni Koltai Lajos egészen szuggesztív, szenvedélyes operatőri munkáját, amely után nem is érteni, hogy csinálhat ma olyan nyálas hollywoodi giccseket, mint amiket. Egyetlen jelenet billenti meg picit a filmet, amikor Busó a Bordán Irén játszotta kitelepített Erzsinél Bartók Béla zenéjét hallgatja, ekkor azért hangosan felröhögtem, ilyen azért nem volt. Valami Zerkovitzot (...a búcsúzót ne Zerkovitz zengje...-ahogy Illyés írta eredetileg Bartók című versében) vagy Kálmán Imrét igen, de sem a kitelepítettek, sem egy frissiben kiképzett parasztkáder nem volt azért annyira magasan kulturált, hogy a világvégi vályogházban gramofonról Bartókot hallgasson... Én ezt nem hiszem el, így az asanisimasa 9/10-re értékeli ezt a filmet.