Hála az Atyának, tombol a tavasz, szó sincs égzengésről, vadfekete felhőkről és nappali éjszakáról, mint az a Fiú kétezer évvel ezelőtti halálánál volt, így nem kell tévét sem nézni. Nem mintha lenne mit, hiszen a közfideszszolgálati adók úgyis valami nézhetetlenül ostoba Koltay-agymenést nyomnak két ájtatos megnyilatkozás között, sehol egy vérben tocsogó Mel Gibson-féle szadomazo-Passió, de még egy jó kis cseppfolyós Zeffirelli-mézmáz se... Az m2 renitenskedik ugyan egy kicsit (nyilván repül is a műsorszerk.), hiszen a látványos légifotóiról ismert Yann Arthus-Bertrand élete inkább a Földünk szépségéről, ökológiáról és természetvédelemről szól, minthogy beletartozna a húsvéti tematikába. Róla láthatunk egy portrét 21.25-től, biztosan szép lesz. Utána pedig (22.10-től), mindezt megfejelve, a Gyűrűk ura. No, nem a háromrészes, majd' kilencórás gigaverzió, csak a '78-as rajzfilm. Persze, ez is megvan két óra, nettó. Aztán, hogy Frodónak mennyi köze van ahhoz, aki egy egész világ bűnét vette vállára, az egy másik szép lapra tartozik...
A Film+-tartja egyedül a frontot a hardcore tévénézők igényesebb szegmense számára, hiszen Takeshi Kitano (a képen középen) Fivér című filmje (számomra legalábbis) remekmű. Buta magyar szinkronnal megnézhetjük ma 23.05-től. Persze, tölthetjük az egész estét itt, ezen a csatornán, hiszen Takeshi Kitano Los Angeles-i kiruccanása előtt, 21.10-től egy jó kis hongkongi kaszabolós etűd is műsorba kerül: a Félelem nélkül Jet Li főszereplésével készült, virtuóz koreográfiában és könnyen érthető cselekménnyel.
Hát, így. Van még Kóma a Filmmúzeumon, 21.00-tól, jó film, régi film, láttuk negyvenhétszer.