asanisimasa

Anima = lélek, átvitt értelemben: kísértet, szótagolva: asa-nisi-masa, magyarul: kivi-sévér-tevet, ahogy az Fellini 8 és fél című filmjében szerepel. Kérdések, javaslatok, ajánlatok, munka, állás, effélék: efespontasanisimasakukacgmailpontcom . A posztok végén lévő pontozás szimpla tetszési mutató, semmi több. Azt mutatja, hogy az adott film mennyire tetszett. A címkefelhő helyett használd a 'keresés' opciót a jobb oldali oszlopban. Kiválóan működik, ha egy szóra, egy kifejezésre, az adott rendező vagy színész családnevére keresel rá.

Friss topikok

Csalóka napfény (Burnt By Sun, Утомлённые солнцем, 1994)

2010.07.01. 09:55 efes

Érdekes, hogy a korabeli kritika mennyit lovagolt Nyikita Mihalkov nagyon orosz és nagyon prímaballerina-szerű sztárallűrjein, és mennyire keveset foglalkozott azzal (kevés kivételtől eltekintve), hogy a Csalóka napfény, minden puccos díja és elismerése ellenére (és azokkal együtt is) mennyire zseniális, elbűvölő, felkavaró, összetett és mégis közérthető, nemesen egyszerű filmalkotás!

1994-re érkezett el az ideje a Szovjetunióban (vagy hogy hívták akkor éppen), hogy méltóképpen fel lehessen dolgozni a sztálini diktatúra az orosz népre, társadalomra és kultúrára gyakorolt rémálmát. Nem véletlen, hogy ehhez a feladathoz éppen Mihalkov látott, láthatott neki, a tekintélyelvű orosz társadalom nehezen fogadott volna talán egy kevéssé ismert "gyüttment"-től ilyen dolgozatot, Mihalkov művészi hírneve, az általa és családja által betöltött társadalmi státusza mintegy predesztinálta őt e feladatra. Ehhez képest lett a film egzaktan zseniális.

A filmben aranysárga nyári napsütésben fürdőzik a folyóparti, vidéki dácsa, benne vidám élet zajlik. Nagypapa, nagymama, papa, mama, unoka, szolgáló, nagybácsi, sógor, koma ütik el a mindennapokat kacagással, játékkal, ugratásokkal és teázgatással. Hogy ilyen béke van, a harmincas években járunk, ahhoz kell, hogy a papa - Kotov ezredes, a forradalom hőseként - kiváltságos szerepet tölt be, amelyet a környező nép is feltétel nélkül fogad el. Kotov jó ember (maga Mihalkov alakítja), bár bajuszával emlékeztet Sztálinra (akinek megítélése ekkortájt még igencsak szeretettteli volt). Egyszercsak távoli rokon érkezik Moszkvából (Oleg Mensikov), aki felhőtlen jókedvével tovább gazdagítja eaz eddig is vidám hétköznapokat, senki sem sejti, hogy egy nagy fekete autó már elindult Moszkvából...

Mintha az Etűdök gépzongorára képeinek folytatását látnánk a film közel kétharmadában, ezt, a vidéki dácsalét megejtő, emberi és meleg, barátságos képeit senki nem tudja olyan szeretettel közvetíteni, mint Mihalkov. Ekkor még vicces közjátéknak fogjuk fel a gyakorlat közben eltévedő tankhadoszlopot, amely belehajt a falu aranysárgán hullámzó búzamezejébe, főleg, hogy Kotov, felhasználva forradalmi tekintélyét, elhajtja őket. A háborúra készülődő pionírőrs is csak a kor kötelező háttérkelléke, bár ahogy halad előre a film, egyre jobban válik idegesítővé az állandó mozgalmi dalolászás és a jelszavak skandálása. Vidéki élet kisszínes jelenete a címet kereső fuvarozó, aki sosem találja meg a rendeltetési helyet, ahová érkeznie kell. A dácsában minderről azonban tudomást sem vesznek, szól a zongora, csörrennek a teáscsészék, a cserfes unoka incselkedik mindenkivel. Tökéletesen olvad bele ebbe az idilli enteriőrbe a moszkvai rokon. Ahogy a nagy fekete autó megérkezik, azzal válik a film egyre sötétebbé, végül zárul brutális vérfürdőban.

A forradalom napfénye bizony csalókának bizonyult, látszólag fényt, meleget és életet hozott, a valóságban azonban sötétség, vér és halál borult az orosz földre. Mihalkov nem akarja mindenáron értelmezni ezt a korszakot, csupán elborult homlokkal ismételgeti: mit tettünk, mit tettünk. Filmje az orosz értelmiség felelősségének megállapítása, a film utolsó képei kíméletlen szembenézés a következményekkel, egyben nyers és igazságos ítélethozatal.

Az idei cannesi filmfesztiválon mutatták be a Csalóka napfény 2-őt, a hírek szerint igen kevés sikerrel. Ezt nem kellet volna talán már bevállani, bár Nyikita Mihalkov az eredeti Csalóka napfény utáni pályája politikai szerepvállalásai, allűrjei miatt már valóban problematikusak, ezek nagymértékben ki is hatnak későbbi filmjeire. Ez alkalommal azonban még csak a filmkészítéssel foglalkozik, mi nézők pedig ámulattal adózhatunk egy igazi művész zsenijének. Asanisimasa: 10/10

Focivébé, helyett - 21.nap

2010.07.01. 08:50 efes

Ma nincs foci!

De nincs tévézés sem...

Esetleg 9835662785-jére az ...és megint dühbe jövünk a film+-on, 21.10-től.

Mediterrán finomságok (Dieta mediterránea, 2009)

2010.06.30. 17:14 efes

 

Végre egy film, amiben nincs semmi átverés! A Mediterrán finomságokkal nem veszünk zsákbamacskát, itt végre minden az, ami. Mediterrán, finom, spanyol, vígjáték. Én még hozzátenném, hogy romantikus is. Tehát könnyű, nyári csemege, garantáltan gyomorrontás nélkül…
 
Korunk sztárjai
Egészen vicces, ahogyan a sokat átkozott, de annyira várt fogyasztói társadalom „megcsinálta” nekünk sztárjainkat, csakis most, csakis a mi szájunk ízének legjobban megfelelően. Hajdan persze elég volt egy tiszta égszínkék tekintetű, hullámos hajú pasi is, akinek elég volt minden faluban egyetlen helyet létesíteni, ahol imádatunkat célba juttathattuk. Ekkor még jobbára kétfajta ember volt: akinek van, és akinek nincs. Aztán már kevés lett ez az egy ház, mert egyre több ember kezdte mondani, hogy én unom ezt a hippit (persze, akkor még nem így hívták), én inkább ezt az égő tekintetű, göndör feketét szeretem. Mindenki kapott sztárjainak imádására alkalmas helyet elébb-utóbb, ahogyan a társadalom is cizellálódott. Az alja és a teteje még mindig úgy volt, hogy volt, akinek van, és sok volt, akinek nincs, de köztük megjelentek már az olyanok is, akiknek volt egy kicsi, másoknak pedig egy kicsivel több, vagy akár kevesebb. Aztán az emberek elkezdték unni ezeket a régi, égő, vagy akár ábrándos tekintetű, szomorú pasikat, és másokat kerestek. Elszaporodtak az olyan házak, amelyeknek ugyanúgy egyetlen terme volt, mint régen, csak most nem egy furcsán feldíszített asztalt, hanem a terem végébe kifeszített vásznon villódzó fényeket néztek átszellemülten. A fények emberinek tűnő arcokat mintáztak, az emberek pedig rajongani kezdtek értük. Másoknak ez sem volt elég, és maguk közül választották rajongásuk tárgyát: azt, aki mindenkinél gyorsabban futott, úszott, biciklizett, focizott és teniszezett. Ahogy telt s múlt az idő, már ez sem volt elég, holott már lassan több sztár van az emberek fejében, mint csillag az égen. A szentek, filmcsillagok és sportsztárok mellett olyan végképp hétköznapi foglalkozást űző emberek is sztárrá váltak, mint néhány, szakmájához kivételesen jól értő, illetve ezt jól kommunikálni is tudó ügyvéd, fényképész, fodrász, sőt akad még tán sztárpolitikus is, bár ez utóbbi nyilván nem nálunk. Vagy itt van Keith Floyd, a részeges, Jamie Oliver, a meztelen, Nigella, a falatozó vagy Gordon Ramsay, a káromkodó szakács, akik nyomán a Mediterrán finomságok című film főszereplőjét, a csábos, tüzes, zseniális Sofíát, csak egyszerűen mint a világ legjobb szakácsát ismerjük meg.
 
A világ legjobb szakácsa?
Nem találtam adatot az interneten arra vonatkozóan, hogy a filmbéli Sofía valóban élt-e valaha, és valóban megválasztották őt a világ legjobb szakácsává, ez azonban a film szempontjából igazán nem is lényeges. Nem a főzés technológiai kérdései, vagy éppen egy újabb kulináris mítosz keltése a film témája, Sofíának ebben a filmben egy erős és különleges nőnek kell lennie, az alkotó, megannyi spanyol vígjáték és filmdráma írója, és soknak rendezője, Joaquín Oristrell vélhetően a szakácszseni státuszát tartotta legmegfelelőbbnek egy ilyen nő számára. Hogy fiktív személyről lehet szó, azt alátámasztani látszik az is, hogy a filmben csak homályos utalások vannak Sofía ételkreációira, melyek közül pl. a csokoládés szardínia meglehetősen szürreálisnak hangzik. A Mediterrán finomságok valójában egy egyenlő oldalú szerelmi háromszög igazi latinos, szenvedélyes és romantikus története, melynek csúcsában látjuk Sofíát, a talpán pedig a tipikusan kisvárosi, becsületes, szorgalmas és erős Tonit, a férjet, valamint a gazdag, nagystílű, dekadens és igazi léha macho Franket, mint barátot, mentort, szeretőt.
 
Pikánsan, merészen fűszerezve
Oristrell, filmbéli hősnőjéhez hasonlóan, nem kerülgeti a forró kását, hanem belecsap a közepébe. Az általa elmesélt szerelmi háromszög olykor gruppenszexbe forduló hétköznapjai, és valódi latin temperamentummal fűszerezett hétvégéi a legjobb spanyol filmes hagyományoknak megfelelően jelennek meg a filmben, könnyeden, életörömtől átitatva, de mentesen például Almodóvar felkavaró drámaiságától. Igazi laza, nyári romkom ez, a jobb fajtából. Nem csöpög a méztől, nem kell hozzá százas csomag papírzsepi sem, de a benne elmesélt rendhagyó szerelmi kapcsolat azért van olyan pikáns, hogy az előbbiek hiányáért kárpótoljon. És mondom, lüktet az élettől a film. A szereplők szexisek és vonzók, Sofía szerepében Olivia Molina egészen magával ragadó, de a két srác is bejön, gondolom, a lányoknak. Mondják azt is, hogy Truffaut mester legendás Jules és Jimjére hajaz a film… Hát azt azért talán nem, de egy könnyed, ám mégsem súlytalan, nyáresti romantikázásra éppen megteszi ez a kis Mediterrán finomság. Asanisimasa: 7/10

 

Focivébé, helyett - 20.nap

2010.06.30. 09:32 efes

Befejeződött a darálás, vége a nyolcaddöntőknek, innen már csak lájtosan, sok szünnappal csordogál a foci tovább. A tévéajánlók, a nagy sikerre való tekintettel, a tervek szerint lesznek a vébé után is. Tegnap a vébé egyik legunalmasabb meccsén Paraguay 11-esekkel tudta csak legyőzni az eddigi leggyámoltalanabb teljesítményt nyújtó japánokat, sayonara. A spanyolok pedig egy hasonló nyűglődésen a béna portugálokat, Villa egyetlen találatával. Mindenesetre öröm volt nézni, ahogy az elkeseredett a meccs után leköpte az őt figyelő kamerát, ergo minket, nézőket. Köpjük hát le mi is őt.

Amúgy a focifóbiások fellélegezhetnek: Ma nem lesz meccs!

A sors kegyetlen tréfája, hogy a tévében sem lesz semmi normális, nézhető műsor. Az m1 valami vébé-összefoglalót ad, kit érdekel, az m2 szokásos unalmas sorozatait tolja elénk, a Duna egy noname kanadai thrillert és egy szintén noname olasz vígjátékot ad. A Duna II Tímár Péter rettenetesen rossz A Herceg haladéka című filmjével büntet.Az RTL-en valami Kígyóhal-akció című zsékategóriás borzalom, a Tv2-n biztonsági House, AXN, viasat3, Film+, semmi.

Este nyolctól a Margitszigeten Pat Petheny játszik, talán érdemes kibringázni, bár nekem túlságosan súlytalan liftzene ez. Valami ilyesmi lesz a mai:

The Hi-Lo Country (1998)

2010.06.29. 17:12 efes

Stephen Frears '98-as The Hi-Lo Country című cowboy-balladája lehet az egyik hiányzó láncszem (persze van ilyen több is...) a hagyományos, John Wayne-féle kocka-westernek, illetve azok spagetti-szerű nyúlványai, valamint a modern, olykor meditatív, olykor kifejezetten apokaliptikus, máskor szinte groteszk vagy abszurd nu-westernek között. Megtalálható a filmben tulajdonképpen az összes kellék, ami a westernek alap-készlettárába beletartozik, az öntörvényű, vad és tulajdonképpen magányos hős, a hatalmaskodó helyi kiskirály, a becsületes barát, aggódó nők, csalfa szerető, tiszta szívű, spanyol ajkú szerelmes, aki mégis hoppon marad, csúszik a pohár a kocsmapulton, lovak, marhák, szilaj berúgások, párbaj. A végén pedig a főszereplő előírásszerűen tűz bele a lenyugvó napba. A viszonylagosan lassú tempója miatt még lehetne ez egy hagyományos western-film is, hiszen van ilyen jónéhány a filmtörténelemben, azonban legalább ennyi eleme van a filmnek, ami műfajtörő, illetve a western kliséit módosítva, átalakítva használja.

Kezdjük ott, hogy az alapkonfliktus (Max Evans western-specialista 1961-es regénye alapján készült a film) egy szerelmi háromszög. A talp csúcsain két barát ül, a szilaj és zabolázhatatlan Big Boy (Woody Harrelson) és az érzékeny, kérges tenyerű cowboy létére kifejezetten lírai alkatú Pete (Billy Crudup), a csúcson pedig csábos mosolyú tanyasi pin up-girlként Mona (Patricia Arquette) trónol és ossza csalfa kegyeit kezdetben felelőtlenül, később kétségbeesetten. A legnagyob baj azonban az, hogy eközben Mona hites felesége a kisvárosi kiskirály intézőjének. Ez a meglehetősen melodramatikus fősodor hiányzik a klasszikus westernekből, ott a hős nem holmi női kegyekért harcol, hanem a szabadságért, a földjéért, a marháiért, vagy éppen megbünteti a gonoszt és bosszút áll a rajta vagy szerettein esett sérelmekért. Általában egyedül. Itt ketten vannak, sőt. Persze, a szabadságért (értsd a marhatartás és -hajtás szabadságáért, kontra technológiailag fejlettebb mezőgazdasági nagyvállakozó) való harc itt is megvan, csak éppen ez a háttér, a szerelmi háromszög pedig a konfliktus. Részkonfliktusok (pl. Big Boy-Öcskös) persze adódnak a marhák ügyének kapcsán is, a kötelező párbaj is ez ügyben zajlik le, de meglehetősen sajátos formában, ilyet azt hiszem, filmvásznon még nem lehetett látni. Nem spojlerezem el.

Maga a film sem a megszokott korszakban, a vadnyugat meghódítása idején, a XIX. században játszódik, hanem a második világháború idején, illetve után. A hagyományos cowboy-lét toposzai, a lasszózás, a lovak, a cowboykalap, stb. keverednek az akkor modern technikai eszközökkel, legtöbbször már maguk a cowboyok is autóba ülnek, lóra csak akkor, ha marhát hajtanak, van már telefon és a kocsmában rádió szól, a zenekar énekese pedig mikrofonba énekel, Coca Colát, Jim Bean whiskyt és Budweisert iszik mindenki, méghozzá rekeszből, üveges kiszerelésben, a cowboyok seggén pedig Levi's feszül. Áthatja a filmet a hagyományos cowboy életmód elsikkadása feletti enyhe mélabú. Big Boy és Pete ragaszkodnak a hagyományos marhaterelési módszerekhez, mégha ezen buknak is egy csomó pénzt, a helyi kiskirály azonban felhajtja az állatokat a kamionra és úgy szállítja őket a vásárba. Mindez azonban részletkérdés, a dráma a jelzett karekterek között, lelki szinten zajlik.

Frears otthon van veszedelmes viszonyok ábrázolásában, ezúttal nem rizsporos környezetben, hanem szaros csizmák, kockás ingek és sörszagú krimók világában meséli el a végzetes szerelem történetét. Kissé lassúdad tempóban, de pontos érzékkel és jó arányokkal, a film drámai csúcspontja aranymetszésben van a helyén. Harrelson telitalálat Big Boy öntörvényű dúvad karakterére, mint ahogy Crudup is a méla Pete szerepére. Arquette pedig érzéki csábító. Mellékszerepben, Pete szeretetlen, igaz szerelmeként Penelope Cruzt láthatjuk, ez egyik első amerikai munkája, ettől függetlenül szívszorítóan törékeny alakja magától értetődően tükrözi szomorú sorsát.

Jó volt, meg lehet nézni az asszonnyal is. Asanisimasa: 7/10

Focivébé, helyett - 19.nap

2010.06.29. 10:33 efes

A mór megtette dolgát, a mór mehet. Szlovák bratyinkáink megszabadították a világot az impotens olasz foci okozta tompa fájdalomtól, köszönet is érte, de tovább már nem kellenek, viszlát. A sors iróniája, hogy akik őket hazaküldték, a hollandok, ha lehet, még minimalistább, még jobban csak az eredményre fókuszáló, nézőgyilkos labdarúgást művelnek. A vébé előtt drukkoltam az Oranjénak, na nem azért, mert előkészületileg jó alaposan kitömtek minket, hanem azért, mert a csapat irányítója, az a kis Sneijder játéka nagyon tetszett a BL-győztes Interben, s ahol ilyen játékos játszik, az biztos jó csapat. Na most Sneijder a válogatottban alig mutat valamit azokból a zseniális passzokból, élesszemű meglátásokból, amit az Interben mutatott - rógott két gólt? Na és? Maga a holland válogatott játéka nem tetszik. Utálom, mégha eredményes is, eddig. Remélem a brazilok úgy kitömik őket, mint ahogy a hollandok minket. Ez utóbbi mondatból egyenesen következik, hogy a tegnapi nap másik meccsén a brazilok léptek túl Chilén, tulajdonképpen gond nélkül, bár aki nézte a meccset, az tudja, hogy a 3:0 ellenére szoros meccs volt.

A focifóbiások kezdhetnek fellélegezni, közel már a vég. A mai nap a nyolcaddöntők utolsó fordulója, utána már csak a negyeddöntők jönnek, bronzmeccs és a döntö. Ma délután Paraguay - Japán. Megjósolhatatlan kimenetelű meccs, de hajrá Japán! Banzai!!! Este a spanyol - portugál európai rangadón szerintem a portugálok nyernek, mert a spanyolok igen harmatos formát futnak ezen a vébén. Remélem, jó meccs lesz és nem taktikázzák széjjel...

A tévében ma is a Duna Tv viszi a prímet (esküszöm, nem fizetnek, bár megtehetnék...) 20.30-tól Kovács András Hideg napok című klasszikusát tűzik műsorra, a mester 85-ik születésnapja alkalmából. A film az 1942-es bácskai vérengzés körülményeit vizsgálja, melyben a magyar hadsereg tisztjei és katonái kétezerötszáz szerbet és nyolcszáz zsidót lőttek a Dunába, egy hideg téli napon. Kötelező tananyag, komoly, jó film.

21.00-tól a Duna II. egy lengyel filmet mutat be. A Cselek állítólag egy meleg, emberi történet, nem tudom, nem láttam, de kortárs lengyel film, nézzük meg!

Aki valami kommerszre vágyik, és herótja van a focitól, az nyilván a Tv2-n nézi a Meggyanúsítva című akció-thrillert, Morgan Freemannel, Gene Hackmannel, és hogy valami vonzót is mondjak, Monica Belluccival (a felső képen a művésznő látható). A kezdés 21.25.

Vissza a Dunára. 22.25-től egy ködszurkáló jellegű dokumentumfilmet láthatunk Az Orfeo csoportról, mely a hetvenes évek elején tevékenykedett Magyarországon, a művészet szinte minden területén. Ezt írják a filmről alkotói: "Az 1968-as újbaloldali mozgalmak hatása Magyarországot is érintette. Fiatal képzőművészek kezdeményezésére megalakult az Orfeo csoport, mely bábegyüttest, zenekart, színházat (a Stúdió K Színház elődjét), képzőművész műhelyt foglalt magába, s rövid ideig több budapesti ifjúsági klubot is irányított.
Az Orfeo csoport határozottan szemben állt a létező szocializmus hazug világával, ezért a hatalom rendőrsége és sajtója mindent megtett, hogy ellehetetlenítse működését.
A csoport története egy közösen épített szentendrei házból indult,
és Pilisborosjenőn az orfeósok két nagy közösségi házában teljesedett ki.
Nagyjából egy évtized, a hetvenes évek baloldali radikalizmusának politikai vitái, művészi dilemmái, személyes konfliktusai kavarogtak az Orfeo életében.
Filmünk ennek az egyedülálló kísérletnek a történetét eleveníti fel."

Az Orfeo művészcsoportból alakult meg például az említett Stúdió K, a Makám és Kolinda zenekarok, innen jön Forgách András író-dramaturg-műfordító, Malgot István szobrász, Fábry Péter fotós, Kiss Mihály grafikus, Németh Ilona, Lóránt Zsuzsa szobrászok, Bálványos Huba grafikus vagy Kamondy Ági, a nyolcvanas évek pesti underground rockzenéjének egyik fontos szereplője. (Az alsó képen a hajdani Orfeo zenekar.)

GYIK Az időutazásról (Frequently Asked Questions About Time Travel, 2009)

2010.06.28. 16:28 efes

A mozi márpedig nem foci, itt nem áll Puskás Öcsi tétele, miszerint "kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci". Ezt csak legfeljebb Cameron vagy Lucas bácsik gondolják így, a GYIK - Az időutazásról című film húszas éveikben járó szereplői rögtön a film elején meg is írják később nagy galibát okozó levelüket Hollywoodba, ez ügyben. Kicsit sántít ugyan ez a felütés, hiszen Lucas első Csillagok háborúja épp ilyen barkácsfilm volt, mint ez. És épp ilyen üde. Más kérdés, hogy aztán alaposan elszaladt vele az űrszekér, melyre remélhetőleg e film alkotói (Gareth Carrivick rendező és Jamie Mathieson író) nem ülnek fel. Vagy mégis, és lesz belőlük is olyan gazdag, beképzelt köcsög, mint az előbbi, mára már ősz, befolyásos, sőt mindenható hollywoodi urakból. A kérdés nyitott és nem is alaptalan.

Minimális költségvetésből készült, szemérmes romantikus felhangokkal operáló, friss, üde és szellemes scifi ez a film, mely attól függetlenül, hogy gyakorlatilag egy tipikus angol kocsmában, valamint annak WC-jében játszódik, mindössze négy szereplővel, olykor meglepetésszerűen, egész látványos CGI-zett vizuális effektekkel áldoz a műfaj látványbéli kötelezettségeinek. Azonban az alkotók elsősorban mégis a verbalitásra építenek, az agyra kívánnak hatni, nem a szemet etetni. Egészen biztosan Douglas Adams Galaxis-útikalauzán, valamint a kissé hasonló tematikájú, kultikus Dr.Who-sorozaton nőttek fel és oda-vissza ismerik a sarki videotéka teljes filmkínálatát - ez kiderül egyrészt a felvetett probléma (az időutazás) kitárgyalásának hangvételéből, groteszk, szinte abszurd humorából és szikrázó intellektualitásából, valamint a filmet végig átszövő, ismert filmekre történő töméntelen utalásokból.

A három főszereplő lúzer, két geek (egy scifi-buzi és egy alanyi forgatókönyvíró) és egy gyökér haverjuk iszogatnak egy kocsmában, szokásos esti időtöltésként, amikor egyikükkel megtörténik a csoda: a kocsma WC-jében időcsapdába kerül, amibe szerencsésen magával rántja haverjait is. Izgalmas a sztori profán olvasata is, hiszen egy kocsmában igen könnyen lehet időcsapdába kerülni, mindenféle tufa körítés nélkül is, ha mindezt megfejeljük az időutazós szósszal, valamint a három srác között végig pergő szellemes dialóggal, az eredmény egy igen szórakoztató, vicces, de gondolatokat sem nélkülőző, okos független film lesz. Lehet vitatkozni, hogy a romantikus szál felesleges-e vagy sem, szerintem külön bájt ad a filmnek, amellett hogy a cselekmény bonyolításában is komoly szerepe van. Marketing-szempontból pedig kifejezetten indokolt húzás lenne, bár úgy tűnik, a film megmarad a fél-alternatív terjesztési színtereken. Persze, ez lehet, hogy jó is, mert kinn a piacon valószínűleg meg is bukna, hiszen nem úgy működik, mint azt a nép megszokta/ahogy a népet megszoktatták. Nem egy Avatar. Annál jobb. Asanisimasa: 8/10

Focivébé, helyett - 18.nap

2010.06.28. 09:49 efes

Ahogy mondtam tegnap, a német-angolon tényleg vér folyt, az angolok vére. A németek néhány gyors döféssel, könnyedén végeztek a tutyimutyi angolokkal, bár a halálos tust a bíró vitte be nekik, még a meccs elején. Egy másik idióta fütyülős a bátor mexikóiakkal tette ugyanezt, amire az argentinok megnyugodtak és tulajdonképpen kényelmesen győzték le az angolokhoz képest nagyságrendekkel szimpatikusabb focit játszó közép-amerikaiakat. Az argentinok legnagyobb sztárja továbbra is az edző Maradona, szerintem feszt be van most is tépve, de a csapat reális világbajnoki ambícióit csak Messi már-már zavaróan impotens játéka negligálhatja.

Ma délután a szlovákok nem fognak meglepetést okozni a hollandok ellen, az Oranje már túl nagy falat lesz nekik. Este a Brazília - Chile meccs kimenetele megjósolhatatlan: a chileiek képesek megverni a brazilokat, akik viszont mindig esélyesek akár a végső győzelemre is. A pillanatnyi forma és idegállapot fog dönteni, ahogyan szokásos ezt mondani. Csak normális bírók legyenek ma!

A Duna Tv 20.30-tól nem tudom kinek akarja vetíteni a zseniális spanyol-német dokumentarista vígjátékot, A nagy meccset... A több helyszínen játszódó film éppen arról szól, ha a tévében meccs van, akkor a focirajongók azt nézik, ha esik, ha fúj, sőt, ha szutykos rajkók hullanak az égből, akkor is. Tehát most is azt fogják nézni. Aki esetleg mégse, az garantáltan zsibbadtra fogja magát röhögni...

A focira immunis szépre vágyók azt nézhetik meg a Duna II-őn, hogy Roger Vadim hogyan teremtette meg Brigitte Bardot-t. Az És az Isten megteremté a nőt című kissé poros klasszikus 21.05-kor kezdődik. (Ilyesmi, mint a képen.)

A Duna Tv 23.00-tól folytatja az olasz maffiaügyekben való elmélyedését, ezúttal egy dokumentumfilmmel, melynek Sakk-matt Provenzano a beszédes címe.

Megemlítem, de kötve hiszem, hogy az elmebeteg kezdési időpont miatt bárki is nézni fogja. A Tv2 01.45-től egy kitűnő filmmel így bosszantja az igényes filmek rajongóit: Paul Schrader Jóbarátok című '78-as filmjében (nem összekeverendő az ismert röhögős sorozattal!) egyszerű, kétkezi melósok akarják megcsinálni a tuti balhét, borítékolható sikerrel. Ha mondom a szereplőket, talán jobban bosszant mindenkit: pl. Harvey Keitel. Richard Pryor. !!! A filmnek papíron fél négykor lesz vége...

Focivébé, helyett - 17.nap

2010.06.27. 10:02 efes

Két nagy küzdő hullott el a tegnapi, drámai napon: Dél-Korea mindvégig pariban volt Uruguay-jal, komoly esélye volt, hogy ők menjenek tovább, ezúttal azonban az uruknak volt szerencséje. Az USÁ-t is sajnálom, az ázsiaiak mellett ők voltak az egyetlen olyan válogatott, amely kizárólag tiszta, sportszerű eszközökkel, valóban a végsőkig küzdött, mintegy férfias eszményképként. Ghána tegnap azonban eredményesebb focit játszott.

Ma délután Anglia-Németország élethalál-meccs, ehhez nincs mit hozzátenni. Vér fog folyni. Este Argentína-Mexikó, itt az argentinok talán esélyesebbnek tűnnek, meg lennék lepve, ha a csikánók küldenék haza őket. Az argentinok nyerik a vébét, szerintem. Vagy a hollandok...

Tévézős alternatívaként három filmet említenék, az első kivételesen délutáni, épp az angol-német alatt kezdődik. A színésznőből rendezővé vált Ida Lupino 1953-as, A stoppos című klasszik film noir-ja viszont annyira alapmű, hogy tilos kihagyni. Szerintem jó néhány zsékategóriás remake-je van, amik rendre kísértenek a kertévéken, de a film főmotívuma is sokszor köszönt vissza már amúgy más tematikájú filmeken. Viszont ez az alapmű, kitűnő thriller, mai szemmel nézve is. A Duna II. adja 16.15-től. (Kép a filmből.)

A Tv2 20.05-től adja azt a filmet, amiben Tom Hanks Robinsonosat játszik. A Számkivetett elég jó film ahhoz, hogy ajánlani lehessen, Hanks jót alakít benne, hízott vagy 30 kilót a szerep kedvéért, amit a forgatás alatt adott le, e színészi trüváj mellett azonban hiteles és igaz karaktert is felépít, akinek sorsa igencsak érvényes tanulságokkal terhelt.

Ezután (vagy a meccs után) érdemes a Viasat3-ra kapcsolni, ahol 22.55-től a Tökéletes világ című tökéletes Clint Eastwood-filmet adják Clint Eastwood és Kevin Costner tökéletes alakításával. Tudom, megint Eastwood, de hát mit lehet tenni, ha egyszer az öreg az egyik legjobb élő mainstream filmes a világon... Ez a filmje is kurva jó, kemény, mint a vídia.

24 - 8. évad (2010)

2010.06.26. 17:26 efes

Jack Bauernek, az elpusztíthatatlan antiterrorista ügynöknek összesen nyolc, válogatottan igen szar napjával ismerkedhettünk meg ebben az azokat feldolgozó műfajtörténeti jelentőségű sorozatban. Ennyi volt. Így, ebben a formában Jack semmiképpen nem fog többet feltűnni a tévéképernyőn. Anélkül, hogy nagyon elspoilerezném a dolgokat (bár, aki nagyon akarta, az láthatta, legálisan a befejező évadot is, de nyilván sokan vannak akik türelmesen várnak a DVD-re és a magyar tévékre...), csak annyit árulnék el, hogy ebben az utolsó évadban az alkotók elsütöttek mindent, amit lehet. Lesznek (voltak) itt orosz maffiózók, arab terroristák, a legmagasabb szintekig vezető politikai összeesküvések, négyrészre osztott képernyő, tikk-takk, szóval minden, ami a mai világban reális veszéllyel előfordulhat a világ vezető hatalmát veszélyeztetve, Jack pedig már-már Chuck Norris-i magasságokba emelkedik problémamegoldó képességét illetően. A finálé pedig olyan...

Sokan kongatták a vészharangokat az ezt megelőző évadokat látva, hogy Jack öregszik, ám ez hagyján, az első három-négy évad feszült, dinamikus, koherens és kristálytiszta logikájú, fordulatos cselekménye ekkorra már széttöredezett, a lendület meg-megbicsaklott, a logikus ok-okozati összefüggések sem működtek, illetve olykor már meg sem voltak. A készítők egyre kétségbeesett erőfeszítéssel próbáltal megfelelni a valós idejű történés koncepciójának, ami ugyan az első percektől nyilvánvaló volt, hogy csalás, itt azért az egy óra csak negyven perc (hiszen a reklámokat is el kell nyomni valamikor), de a kezdeti lendület és a precíz cselekményszervezés az elején még bőven feledtette ezt.

Erre az utolsó évadra azonban újra összedték magukat az alkotók (Joel Surnow és Robert Cochran), a 24 nyolcadik évada újra igen jól sikerült. Ha ezzel indították volna a sorozatot, gyaníthatóan hasonló státuszt értek volna el, mint ahogy az eredeti elsővel, ugyanolyan a végig pattanásig feszülő izgalom, a sodró tempó és a mindvégig lebegő apokaliptikus hangulat - bármikor vége lehet a világnak, ha nincs Jack. Persze, van Jack, hiszen róla szól itt minden, kétségeink ne legyenek, tuti amerikai popkulturális termékkel van dolgunk. Kiefer Sutherlanden azért látszik, hogy őt is fogja az idő, meg az élet, így a végére eléggé pizzaképű lett már. Viszont senki nem bír olyan vészterhesen fojtott hangon hadarni, mint ő. A hírhedt gigakiharapós vallatási módszereit is képes a köbre emelni, emelett fut, lő, üt, mászik, szinte még repül is. És megfellebezhetetlenül igaza van. Egy akcióhőstől ennyit lehet elvárni, Jack, illetve Kiefer ezt atombiztosan szállítja.

Az a pech, hogy már volt ilyen évad, legalább négy, az első négy, feledve az 5-6-7-et, plusz a Redemption című izét, így a nyolcadik már nem képes ütni akkorát. Mire ide eljutottunk, már ismerjük Jack összes várható reakcióját, a sztori várható és mindig be is következő csavarjait... De azért minden úgy működik, mint régen. Egy nagyobb hibán akadtam csak fenn, amikor az egyik gonosz kulcsszereplő, aki a végére gond nélkül, hidegvérrel öl, úgy hazudik, mintha könyvből olvasná, de a 12. óra táján, ráadásul egy jelentéktelen esetnél majdnem egy részt végigrinyál, hogy lőjön vagy sem, itt a valami megbicsaklik. Nem lenne ez nagy hiba, ha nem lenne a történet későbbi alakulására oly nagy hatással a szereplő személyisége, amit hadd ne jellemezzek most jobban. Emellett többször nem sikerült a valós idejű történetmesélést hihetővé tenni, például Jack óra 59-kor mocskosan, mezítláb éppen szétlőtt 13 rosszarcút, tikk-tikk-tikk, majd néhány perc múlva, már a következő órában vasalt ingben, tisztán és üdén ül az előző lövöldözéstől valószínűleg több kilométerre lévő tárgyalóteremben, ahol, satöbbi. Több ilyen időbaki van, bár azt hiszem ezeket jobbára csak azok szúrják ki, akik hozzám hasonlóan egybe darálják le az évadot. Más azonban nekem nem bántja a szemem... Így egybe áll ez, mint az a bizonyos gyerek abban a bizonyos nőben, ha valaki elkezdené aprólékosan elemezgetni, akkor nyilván lenne itt hiba több is, így egybe nézve azonban a lendület simán átrepít mindenen. Ennek a sorozatnak pedig ez a lényege, és szerintem csak így érdemes nézni. Egyben, ledarálva, amennyit bír az ember egy ülésre.

Nekem bejött. Asanisimasa: 8/10 (1-4 évad: 10/10, 5-6-7: 6-7/10)

El Greco (2007)

2010.06.26. 10:20 efes

El Greconak, a modern festészet egyik fontos korai előfutárának élete nem először tűnik fel a mozivásznon. Ez alkalommal Iannis Smaragdis görög filmes idézi meg a Görögnek nevezett, de spanyollá lett festő alakját jó adag nemzeti büszkeséggel, igényes kivitelezésben és a téma iránti nagy alázattal, tisztelettel. Ez a film erénye, de egyben hibája is, hiszen a kizárólag a legfelsőbb Tekintélyt tisztelő zseniális festő alakja ma már megérdemelt volna ennél lényegesen markánsabb ábrázolást is.

A Görög

A krétai születésű Dominikosz Theotokopuloszt El Grecoként, azaz A Görögként ismerte meg a világ, nem utolsósorban görög vidékeken kívül kimondhatatlan nevének köszönhetően. Márpedig El Greco élete nagy részét külföldön, főleg Spanyolországban töltötte. Itt vált népszerű és elismert festővé a tizenhatodik század második felében, miután Olaszországban Tiziano műhelyében, Tintoretto és Michelangelo hatása alatt kifejlődött művészete, mely a romantikától és az expresszionizmustól a mai napig hatással bír a modern festészetre. Érett festészetében határozottan elveti a reneszánsz perspektíva- és arányfelfogását, csupán két dolgot tart fontosnak: a fényt és a színeket. Mintha az impresszionisták kiáltványát olvasnánk, bár még csak az 1500-as évek végén tartunk. Vallásos témájú képein ellene ment minden klerikális dogmának, magát, Istent próbálta megfesteni. Nagyszámú portrét is festett, melyeket megelőzően alaposan tanulmányozta a megrendelő jellemét, ezzel mintegy az expresszionizmus pszichologizáló aspektusait előlegezte meg. (E filmben kulcsszerepe van például Niňo de Guevara főinkvizítor portréjának, melynek ijesztő realizmusával tulajdonképpen az inkvizíció ördögét elszabadító egyház képét festette meg.) El Greco életét, a kor adatrögzítési hiányosságai miatt tényszerűen nem ismerjük, feltételezések, különböző személyek vitatható hitelességű, fennmaradt naplóbejegyzéseiből, egyéb leiratokból tudhatunk meg alakjáról néhány töredékes részletet. Képeit nézve azonban annyi egyértelmű: szenvedélyes, bátor, öntörvényű figura lehetett, aki szerette és élvezte az életet, s aki olyan művészetet teremtett, mely örök. A Mel Ferrer-féle 1966-os, mára már veretes spanyol filmváltozat után itt az újabb, ezúttal görög nézőpontból. A film Dimitris Siatopoulos El Greco – Isten festője című, erősen fikciós regénye alapján készült, egy nagy, globális El Greco-projekt keretében, melyben a film mellett festészeti verseny, és más rendezvények is megrendezésre kerültek Görögországban. A film minden idők egyik legnagyobb költségvetésű görög filmprodukciója, amely a hazánkéval majdnem azonos lélekszámú Görögországban 1,2 milliós nézettséget ért el. (Viszonyításképpen: nálunk a 250 ezres nézőszám már „eget verő” siker a mozikban, legalábbis manapság.) E sikerben van egy kis magyar részesedés is, a Tivoli-Filmprodukció a film egyik külföldi koprodukciós partnere.

 

Iannis Smaragdis

A filmet az 1946-ban, El Grecoval azonos helyen, a krétai Iraklionban született Smaragdis rendezte, érthető és érezhető a személyi indíttatás az egész filmben. Smaragdis, bár viszonylag kevés filmet rendezett, azért nem mondható tapasztalatlan filmesnek sem, hiszen 1972 óta több területen is kipróbálta magát, a színészettől az operatőrködésen át a producerségig, és persze rendezett is. Művészéletrajzokban sem kezdő, hiszen Kavafiszről, a híres görög költőről készült filmje (Cavafy, 1996) bizonyos körökben a mai napig keresett darab.

Ósdi, kicsit geil patetikus rajongás

A lírai hangvétel dominál e filmjében is, mintha az egész filmet egy aranyfürtű angyal (angelosz) mesélné el arannyal hímzett gyolcspendelyben, kezében lírával. Kulcsjelenetekben ráadásul meg is jelennek az angyalok, speciális effektként, amely még lehetne megható, drámai vagy éppen vicces is, itt azonban valami ódon pátoszos hatásvadászat csupán. El Greco alakja, Smaragdis ábrázolásában hatalmasra nő, szinte szerelmes rajongással ábrázolja a festőt és talán nem belemagyarázás az a már szinte szexuális jellegű imádat sem, amivel Guevara, a későbbi főinkvizítor viszonyul hozzá. Azonban El Greco életének kezdeti szakaszáról nem tudunk meg semmi különösebben érdekes momentumot, ha csak azt nem, hogy már akkor is kivételes tehetség volt. Voltak nők, emberi és művészi találkozások egyaránt, sok költözés és sok utazás, de mi a filmben csak azt látjuk, hogy El Greco szép, hatalmas és zseniális. És fest, jobbára háttal a kamerának, a vásznat is kitakarva. Középszerű színészek szájába adott érdektelen mondatokat hallunk. A konfliktusok súlytalanok. Az inkvizícióval való afférnak is annyi súlya van, mint egy kabátlopási ügynek, El Greco büszkén és hetykén sétál ki a kapun, ami finoman szólva is igényelne némi magyarázatot. A festő valódi motivációiról, életének harcairól, művészetének vitáiról szinte semmit nem tudunk meg. Ehelyett, csak annyit, hogy: ahh, ohh, micsoda festő, micsoda ember!!! Boldogan élt, míg meg nem halt, ám a boldog művészsors érdektelen. Ezen nem segít Vangelis szokásosan monumentális zenéje sem. Márpedig, aki ilyen képeket fest, annak kellett küzdenie bőven. Sajnos éppen ezekről a küzdelmekről nem szól e film. Asanisimasa: 5/10

Focivébé, helyett - 16.nap

2010.06.26. 10:19 efes

Bejött a papírforma a focivébé csoportküzdelmeinek utolsó napján: a brazilok nem nagyon akarták legyőzni a portugálokat, és a spanyoloknak sem kellett két félidő, hogy rájöjjenek, inkább Chilével jussanak tovább, mint Svájccal, hajdani gyarmatbirodalom nosztalgiája, nyelvközösség, satöbbi. Mától viszont, aki győz, továbbjut, aki nem, húzhat haza.

A délutáni meccs az igen biztatóan bemutatkozó Urugay - Dél-Korea lesz, szerintem itt bármi lehet, este pedig USA - Ghána, ami szintén érdekesnek ígérkezik. Bár bírtam az amik lelkes és kissé mázlista fociját, itt azért én erősen Ghánának szurkolnék, egyedüli afrikaiként muszáj lenne továbbmenniük. Remélhetőleg, a bírók ebben sem megakadályozni, sem túlzottan segíteni nem fogják őket - különben leégne a pofánkról a bőr, hiszen a meccset Kassai Viktor és teamje fogja vezetni.

A tévében két filmet ajánlanék az esti meccs idejére, pontosabban egyet igen és egyet nem annyira. (Délután meg ne nézzünk már tévét, ha nem muszáj...) A Duna II 21.00-kor kezdi vetíteni azt, amit csak erős elkötelezettséggel rendelkezőknek, illetve óriási idézőjelek között ajánlanék: a görög El Greco életrajza, témáját meghazudtolva, egy szentimentális, tömény giccs. Bővebben a következő posztban fejtem ki, miért.

Mintegy 50 percre megpróbálkozhat bárki vele, hátha tévedek, de 21.50-kor muszáj átkapcsolni a normál Dunára, akkor kezd Clint Eastwood Nincs bocsánat című westernje, amely szerintem egyik kulcsfilmje részben magának, a westernnek, részben pedig annak a mai, nu-westernnek becézett alfajának. (Mások mellett, mint Peckinpah, Leone, stb., természetesen). Kitűnő film, Morgan Freeman, Gene Hackman, Richard Harris és maga, Clint bácsi (a képen) szerepelnek a főbb karakterekként. Mivel jó hosszú film, mára elég is lesz ennyi.

A csirke, a hal és a királyrák (El Pollo, el pez y el cangrejo real, 2008)

2010.06.25. 11:01 efes

Ez a hosszú című spanyol dokumentumfilm, melyet alkotói némileg túlfűtött lelkesedéssel gasztro-thrillerként aposztrofálnak, az egyik leghíresebb spanyol szakács nem hivatalos szakácsvilágbajnoki címért folytatott öldöklő küzdelmét próbálja bemutatni.

 

Hogy mi kerül az asztalra...

A gasztronómia egyértelműen a gazdag, jóléti társadalmak terméke. Ahol mindennapi téma az, hogy kerül-e valami egyáltalán az asztalra, ott nem nagyon válogatnak mi legyen az, örülnek ha egyáltalán akad valami. Ahol az éhséget kell minél gyorsabban, és minél hatásosabban csillapítani, ott inkább játszik szerepet a mennyiség, mint a minőség. Legyen elég krumpli, kenyér, rizs, bab és kása, mutatóba valami hús hozzá, ha jut. Ha a család jobb anyagi helyzetben van, van mód és igény az alapanyagok alaposabb megválogatására, van energia az elkészítési módszerekkel való kísérletezgetésre, már lényegesen ízletesebb és változatosabb étkek kerülhetnek az asztalra, ahol már a minőségi tényező is megjelenik, ám még mindig csak a bendő megtömésénél tartunk. Ha már a gyomor alapállapotban tele van, korogni is csak „vekker”-funkcióval szokott, ha van idő órákat a tévé előtt ülni Jamie Oliver, Keith Floyd, Gordon Ramsay és a többi sztárszakács főzőműsorát nézve, ha a könyvespolcon ott sorakoznak ezek méregdrága szakácskönyvei, ha a konyhában már egy méternél hosszabb polc szolgál kizárólag a fűszertégelyek megfelelő elhelyezésére, ott már másról van szó, mint puszta táplálkozásról. Ehhez már biztos anyagi jólét szükségeltetik, extrém formáiban kifejezetten gazdagság: hallottam olyan franciaországi csokikóstoló kiruccanásról, mely egy bő hétvége időtartamára több százezer forintba került. De se szeri, se száma a hasonló árkategóriás egzotikus főzőiskolákat kínáló desztinációknak, melyek szintén nem az éhes/éhező tömegek részvételére számítanak. Ez, éttermi viszonylatban, már az a kategória, amikor a tányéron található ételmennyiség fordított arányban van az árával: egyre drágább az immár nem szimpla egytálétel (hogy ne mondjam: zónamenü), hanem ételköltemény, és egyre kevesebb. Ám hozzávalóiban, elkészítésmódjában egyre kifinomultabb és egyre igényesebb. (Persze, cinikusan fordíthatjuk a dolgot úgy is, hogy ha már ennyi pénzt kifizettünk ezért, nem fogjuk azt mondani, hogy ehetetlen...) Szóval, ott vagyunk, annál a világnál, melybe José Luis López Linares e hosszú című spanyol doksija kalauzol el bennünket.

Sztárszakácsok, szakácssztárok

Ennek a szarvasgomba-illatú, vörös kaviárral és fürjtojással megrakott, vaníliarudakon álló nyelvhalfilé-egyháznak (mondjuk, ez így együtt iszonyú lehet, szóval, csak a hatás kedvéért...) az utcai hittérítői a már említett tévészakácsok, míg papjai a valódi séfek, akik a legendás Michelin-csillagot kiérdemelt éttermekben nap mint nap kápráztatják el valóban művészi teljesítményükkel a hívő sokaságot: az ezt megfizetni képes ínyenceket, a gourmandokat. Évente egyszer, a legjobbak szerte a világból, megmérkőznek egymással a Bocuse d'Or díjért. A film a spanyol aspiráns, Jesús Almagro küzdelmét dokumentálja legalább olyan babra aprólékossággal, ahogyan Jesús a versenyre készült.

 

Gasztronómiai thriller? Sportdokumentumfilm.

Talán csak a versenyző honfitársukért izguló spanyolok élhetik meg e filmet thrillerként legfeljebb, míg más inkább egy formájában teljesen szokványos sportdokumentumfilmet láthat: hogyan, milyen viszontagságos úton, mekkora önfeláldozással, milyen lemondásokkal jut el az elszánt sportoló a versenyre, ott hogyan versenyez teljes erőbedobással, és hogyan végez, győz vagy éppen veszít. Gasztro-thrillerként inkább egy sötét, falusi disznóvágásos filmet, vagy egy vágóhídi élelmiszerhamisításos horrort tudnék elképzelni (copyright by efes), vagy olyasmit mint Linklater Megetetett társadalom című filmje. Nem pedig egy szimpla szakácsversenyt. Ráadásul Jesús szimpatikus figura. Nem amolyan idegbeteg, ordítozós pszichopata, akinek hangjára kukták hada rezzen össze és verik a habot nyakukat behúzva, ahogyan általában a séfeket képzeljük el. Jesús ordítozás és műmájerkedés helyett elképesztően aprólékos munkával, odafigyeléssel alkotja meg a versenyen megszabott bresse-i csirkéből, norvég laposhalból és királyrákból álló menüsort. A filmben hosszan látjuk, ahogy Jesús sok száz (!!!) kilónyi csirke, hal és rák elhasználásával, szinte az összes spanyol mesterszakács szigorú és olykor kegyetlen, de segítő bírálatával megalkotja a szemre tökéletes alkotást, majd a film utolsó harmadában összefoglalását láthatjuk magának a versenynek, amely azonban nem sokban különbözik egy súlyemelő-, vagy éppen aerobikversenytől. Külön fakkokban a versenyzők elkészítik a cuccot, amit aztán a hosszú föveges zsűri jól megkajál, majd pontoz. Közben drukkerek szurkolnak, mint a focimeccsen. A győztes örül, a vesztes szomorkodik, ahogyan ez szokásos. Ennyi a film, nem több, izgalmas és szórakoztató, akit lázba hoznak a különböző főzési, darabolási, tálalási és más főzéstechnikai eljárások, viszont rettenetesen unalmas annak, akinek általában bőven megteszi egy akármilyen műanyagtálcás fastfood flamó... Asanisimasa: 5/10

Focivébé, helyett - 15.nap

2010.06.25. 11:00 efes

Tegnap Szlovákia karakán hősi tettel lehúzta a WC-be a kényelmeskedő, nagyképű olaszokat, míg sajnos Új-Zéland csak ikszelni tudott a paraguayi válogatottal, így ebből az F jelű csoportból a szlovákok és Paraguay ment tovább. Este a hollandok továbbra is hibátlanok voltak, míg Japán parádés játékkal győzte le Dániát, így a második hely az övék lett.

Ma a csoportmeccsek utolsó napja lesz, ettől kezdve ki-ki alapon, egyenes kiesésre fognak menni a dolgok. De addig is, ma délután G-csoport, melyben eléggé tiszta a kép. Brazilok simán továbbjutottak, utolsó meccsükön a második helyen álló portugálokkal játszanak, hogyismondjamcsak, egy régi undorító német-osztrák bunda emléke sejlik fel előttem. Szóval, ha a brazilok véletlenül mégis nagyon megvernék a portugálokat, az Elefántcsontpart pedig mondjuk 11:0-ra Észak-Koreát, akkor lenne még egy afrikai továbbjutó. Reálisan nézve a dolgokat, ez egy lefutott csoport, nézni se érdemes. Este az utolsó csoprtban dőlnek el a dolgok. Chile valószínűleg továbbjutott, míg Honduras már kiesett. A második helyen azonos ponttal állnak a svájciak és a spanyolok, Svájcnak nagyon meg kell verni Hondurast, a spanyoloknak pedig Chilét. A döntetlen csak akkor jó a spanyoloknak, ha a svájciak is ikszelnek, tehát mindkét csapatnak győzelemre kell játszania, a kérdés, hogy ezt a viszonylag tét nélkül játszó ellenfelek hogy gondolják? Bár, matematikai esélye a továbbjutásra még Hondurasnak is van, ha nagyon megverik a svájciakat és Chile is a spanyolokat. Bírnám.

Most épp megint esik, úgyhogy nézzük a tévét. A Duna II 19.55-től egy spanyol főzős filmet ad, A csirke, a hal és a királyrák címmel. A következő posztban bővebben értekezek róla.

A sima Duna Tv 21.05-től adja A tábornok halála című olasz politikusos, maffiás filmjének második, befejező részét. Aki látta az elsőt, nem kérdés mit néz ma este, aki nem, az talán be tud kapcsolódni a másodikba.

A meccsek után, az m2 23.10-től egy igen figyelemre méltó, megrendítő ausztrál filmdrámát ad Vízbe fojtott bűnök- Jindabyne címmel, Gabriel Byrne-vel a főszerepben (lásd a képen). A film két óra, de érdemes végignézni, holnap úgyis pihi.

Focivébé, helyett - 14.nap

2010.06.24. 10:09 efes

Tegnap délután az angolok izzadságszagú kötéltánccal megszerezték a C-csoport számukra azért megalázó második helyét, ahogy 1:0-ra legyőzték Szlovéniát, a csoport elején viszont az USA végzett, konkrétan az utolsó utáni percben bepofozott szerencsés találattal múlta felül Algériát. Ez utóbbinak örülünk, Vincent, mert a foci az USÁ-ban kisebbségi műfaj, így támogatandó. Kosárlabdában nyilván utálom is, hogy mindent ők nyernek, mégha zseniálisan játsszák is azt a játékot. Este, az egyik meccsen igaza lett Gary Linekernek, a foci tényleg az a játék, amit 22-en játszanak és a végén a németek győznek, hiszen győztek. Szintén 1:0-ra, a ghánai oroszlánokat. Azonban mindketten mentek is tovább, a szerbek az ausszikkal pedig pottyantak a levesbe, annak ellenére, hogy az utóbbiak szimpatikusan küzdve legyőzték az előbbieket.

Ma délután az olaszoknak meg kell verni a szlovákokat, ha tovább akarnak menni, hiszen ugyanannyi pontjuk van, mint Új-Zélandnak, akiknek viszont muszáj pontot szerezni a csoportot vezető Paraguaytól. Akik viszont ennek megakadályozására bizonyára mindent el fognak követni, hiszen csak két ponttal vezetnek az őket üldöző olaszok és a kiwik előtt. Ebből a hármasból bárki tovább juthat, szerencsés konstelláció esetén, ha megverik az olaszokat, és a parák is a kiwiket, akkor még ők is tovább mehetnek. És hát láttunk már karón néhány varjút, ezen a vébén is... Minden nyitott még. Este Kamerunnak semmilyen esélye nincs, hogy továbbjusson, hiszen az eddig 100%-os hollandokkal játszanak, eddig nulla pontjuk van, tehát csak a becsületüknek adózhatnak, ha véletlenül Sneijderék hagyják őket győzni, így az Oranje mellett vagy a dánok vagy a japók mennek majd tovább. Én a japóknak drukkolok. Egyértelműen ez az utóbbi meccs lesz az érdekesebb, hiszen mindketten azonos ponttal állnak a csoport második, továbbjutó helyén, ám csak egy maradhat. Benn.

Akinek focifóbiája van, rábaszott, mert az ingyenesen fogható, normális tévékben semmi ajánlható műsort nem találtam. Esetleg a Mezzo és/vagy okoscsatornák és/vagy könyv, kocsma, DVD. (A képen a Városligetben található Kertem)

süti beállítások módosítása