A törékeny, de mindenképpen női testbe költözött, szuperképességekkel rendelkező terminátor figurája nem először bukkan fel a képernyőkön/filmvásznakon. A hagyományosan erősebbnek tartott nem képzeletét mindig birizgálja, ha a nők nemcsak kitárulkozó, lágy ölű nőstényként, hanem harcias, küzdelemre kész, férfias dolgokban is egyenrangú félként jelennek meg - botcsinálta vulgárpszichológusként megjegyezve, talán éppen a legtöbb férfiben mélyen rejlő látens homoszexualitás egyfajta projekciójaként. Vagy az erővel, agresszíven valaha is megszerzett és megejtett nők iránti szégyenérezet kompenzációjaként, ki tudja...
A régi idők legendásan harcias, maszkulin népe volt a viking, kiknek késői leszármazottai a svédek. Érdekes módon, August Strindberg, a híres nőgyűlölő is svéd volt, Ingmar Bergman életműve is jórészt a férfiak és nők -nála lelki jellegű, de úgy is brutális- csatározásairól szól, mondanom sem kell, Bergman is svéd volt. Stieg Larsson -aki férfi- mintha javítani próbált volna ezen a meglehetősen sztereotip, ám talán éppen ezért szemetszúró képen mikor megalkotta Lisbeth, a tetovált lány figuráját, akinek története Millennium-trilógia néven az utóbbi évek egyik legnagyobb könyvsikere volt Svédországban (autentikusnak tekinthető információk erről a szerző neve alatti linken). A megfilmesítés sem késlekedett sokáig, az első rész, A tetovált lány - A korrupció és gonoszság anatómiája, melyről itt fogok néhány szót szólni, a második és harmadik rész állítólag tavaly ősszel került bemutatásra a mozikban, illetve idén egy 12 részes tv-sorozat formájában, Svédországban.
A trilógia súlyát jelzi (és némi aggodalommal tölt el), hogy már az amerikai remake lehetőségeiről is szó van, nem akárkikkel a háttérben: az elején Quentin Tarantino és Brad Pitt nevét emlegették ez ügyben, végül, úgy tűnik, David Fincher fogja meg-remake-lni.. Pedig a svéd verzió sem egy igénytelen fércmű, Niels Arden Oplev rendesen odatette magát a témának és egy 152 perces, epikusan áramló krimifolyamot rittyentett az első részből. Ennek megfelelően messziről indul a történet, két szálban. Mikael (Michael Nyqvist) egy híres svéd oknyomozó újságíró, akit egy sajtóperben éppen leültetni készülnek. A svéd igazságszolgáltatás azonban komótosan működik, Mikaelnek nem kell azonnal a rács mögé ülnie, így el tudja fogadni egy gazdag és hatalmas nagyiparos felkérését, folytasson nyomozást egy a nagyiparos-dinasztiában negyven éve bekövetkezett felderítetlen halálesetben. Mikael jobb híján elfogadja az ajánlatot, és munkához lát, melynek következtében rövidesen náci sisakot hordó brutális, nőgyűlölő férfiak csontvázai hullnak ki a szekrényből. Ez az egyszerűbb vonal. A másik, elsősorban a felvetődő szexuálpszichológiai kérdések miatt bonyolultabb, összetettebb szál Lisbeth (Noomi Rapace) története, aki gyermekkorában elkövetett bűnéért már leülte büntetését, jelenleg gyámság alatt van és egy biztonsági cég nem hivatalos hackere. Fotografikus memóriával megáldott/megvert, szúrós modorú, erős, független nő, aki tetkókkal van szénné varrva. Bőrdzseki, piercingek. Az ő figurája miatt tartják egyesek feminista kriminek is a Milleniumot, hiszen a főhős egy öntudatos, erős, szuverén személyiség, aki ráadásul biszexuális is - ergo, semmiben nem szorul a férfiak segítségére. Éppen Mikael dolgai után nyomoz, a férfi megbízójának felkérésére. Így kapcsolódik össze a két szál, közben Lisbeth férfias határozottsággal és női leleménnyel megoldja saját magánéleti problémáit is, majd már Mikaellel közösen, felgöngyölítik a nagyiparos-dinasztia sötét ügyeit is.
A film amúgy szerkezetében egy tökéletesen hagyományos nyomozós krimi, meglepő fordulatokkal, csattanóval, a klasszikusok (pl. Agatha Christie) modorában elmesélve, ám modern kivitelben, nem elkendőzve a véres, már thrillerbe hajló bűneseteket és nem kerülve a naturalista szóhasználatot sem. Piciny társadalomkritikai élt is felfedezni vélek a mai svéd nagypolgárságot, a médiát és az igazságszolgáltatást illetően, amivel mindenképpen a krimi zsánere gazdagodik. (Az író Stieg Larsson meggyőződésesen harcos baloldali nézeteket vallott, ezt le kell szögezni akkor is, ha ezzel a ma divatosan jobbra forduló potenciális nézőket elriasztom. De ez legyen az ő bajuk.) A film méltóságteljesen, elbeszélő ritmusban hömpölyög, szépek a képek, a színészek a skandináv hagyományokhoz megfelelően mély átéltséggel játszanak. A kellő pillanatokban azonban fel is tud pörögni a film, bizonyos képsorok már szinte horrorba fordulnak - azonban a sztori ezt meg is követeli. Egy szóval, igényes, alapos krimi ez, sőt még egy picit több is, ha van rá bő két és fél óránk. Asanisimasa szerint: 8/10.