asanisimasa

Anima = lélek, átvitt értelemben: kísértet, szótagolva: asa-nisi-masa, magyarul: kivi-sévér-tevet, ahogy az Fellini 8 és fél című filmjében szerepel. Kérdések, javaslatok, ajánlatok, munka, állás, effélék: efespontasanisimasakukacgmailpontcom . A posztok végén lévő pontozás szimpla tetszési mutató, semmi több. Azt mutatja, hogy az adott film mennyire tetszett. A címkefelhő helyett használd a 'keresés' opciót a jobb oldali oszlopban. Kiválóan működik, ha egy szóra, egy kifejezésre, az adott rendező vagy színész családnevére keresel rá.

Friss topikok

Egy komoly ember (A Serious Man, 2009)

2010.11.04. 17:32 efes

A zsidóság példátlan életrevalóságát szerintem annak köszönheti, hogy gazdag hagyományaikban mindig fontos szerepet kapott a dolgokra rákérdezés, a vitatkozás, az egészséges szkepticizmus. A történelem folyamán megtanulták, hogy nem szabad semmit feltétel nélkül elfogadni, legyen az egy falat kenyér, vagy egy szóbeli útbaigazítás, komolyabb, nagyobb súlyú dolgokról nem is szólva. Ha egy gój (vagyis nem zsidó) bepillantana egy vallásos zsidó iskolába, talán meglepődve tapasztalná, hogy nebulók nem vigyázzállásban darálják feleltetéskor a bemagolt szöveget, dogmákat, hanem egymással, és a tanárral is vitatkozva érvelnek mellette, vagy éppen ellene. A zsidó lét fontos jellemzője, hogy szinte minden pillanatban szembesülnek saját zsidóságukról, akár belülről, akár kívülről érik őket az ezt kiváltó hatások. Folyamatosan újradefiniálják magukat, elhelyezik magukat a saját kultúrájukban, és az egész világban, de a vallásukban is. Talán ezért van, hogy minden zsidó származású művész életművének komoly szeletét saját zsidóságával való viszonyának tisztázásának szenteli. A kortárs mainstream film egyik meghatározó alkotópárja, Joel és Ethan Coen ezzel az ismét Oscarra jelölt filmjét (is) áldozza ennek. Az Egy komoly ember bevallottan önéletrajzi ihletből készült, a fő karaktert, Larry Gopnik matematika-tanárt a Coen-testvérek saját apjukról mintázták, így nyilvánvalóan a tizenévesek minden problémájával és éppen bar micvója (tehát saját zsidó indentitásuknak nagy nyilvánosság előtt elkövetett coming out-ja) körüli teendőkbe bonyolódott csúnya kisfiú is a két filmes egybegyúrt gyermekkori emlékképe. A plasztikus, és külön-külön is eredeti háttértörténetbe bugyolált mellékszereplők is mind annyira valóságosak, hogy minden bizonnyal valóban nem az amúgy fürge fantáziájú Coen-gyerekek képzeletéből pattantak elő.

Sajnos a film legfőbb hibája talán éppen ez, hogy Coenék ezúttal nem tudtak határt szabni a feltoluló emlékeknek, sztoriknak, a film cselekménye így vészesen túlzsúfoltnak, ebből fakadóan viszont szétesőnek, szétszórtnak tűnik. Nincs igazi drámai íve a filmnek. Bár van benne tragédia, éppúgy, mint komikus elem, mégis inkább valamiféle életkép ez a késő hatvanas évek tipikus közép-nyugati kertvárosának zsidó mikroközösségéről, egy családi ünnepség köré felfűzött anekdota-csokor és/vagy alapfokú héber/jiddis nyelvlecke. Azonban pontos és karakteres mellékfigurákat láthatunk Roger Deakins megszokott minőségű képein. Picit mosolyoghatunk, picit könnyezhetünk, de ne várjunk olyan apokaliptikus földbedöngölést, mint amit a Fargótól vagy a Nem vénnek való vidéktől kaptunk, nem is szórakoztat úgy, mint a Nagy Lebowski vagy az Ó testvér, merre visz utad? Ez csak amolyan személyes vallomás Coenéktől, ami azonban az előbbiekhez semmilyen tekintetben nem mérhető. Asanisimasa szerint: 6/10.

Mi lesz ma a tévében? - Csütörtök

2010.11.04. 08:35 efes

Például, az is megnézheti Vágvölgyi egészen korrekt 56-os filmjét, a Kolorádó Kidet, aki moziba lusta/sóher volt elmenni: m1, 21.35. (kép)

Vagy megint elbóklászhat egzotikus tájakra, ezúttal Iránba, a Duna tévével, ahol 22.50-kor egy hazudós pásztorról nézhet meg egy megrázó drámát.

Vagy megnézheti a Viasat3-on az Egy nehéz napban, milyen volt a mentalista 1998-ban, jó útra tért hajdani drogkereskedőként. (23.25)

Egy nimfomániás naplója (Diario de una ninfómana, 2008)

2010.11.03. 20:17 efes

Valérie Tasso, az újságíróból lett luxuskurva (muhahaha, van visszairányú fejlődés is!) szókimondó és kíméletlen önéletrajzi bestsellerének laza filmadaptációja ez 2008-ban, Christian Molina által rendezett spanyol film. Az Egy nimfomániás naplója azonban se nem szókimondó, se nem kíméletlen, viszont alapvetően egy rossz film.

Nem tudom, Valérie miket írt magáról a könyvében, az interneten található részletekbe beleolvasva kvázi pornót képzelek el, ehhez képest Molina filmje a kereskedelmitévé-kompatibilis erotikus filmek szintjét hozza, gondosan alsónadrágba és ágyneműbe burkolt, kókadt fütyikkel, frissen epilált fanszőrzetekkel, álsóhajokkal, és tagadhatatlanul esztétikusan fényképezett ágybeli tornamutatványokkal. Tehát "viharos tengerként ziháló hasra forró lávaként kilövellő" érzelmekre ne számítsunk. Ez talán nem is baj, hiszen mindenkinek van az otthonában kábeltévé, a kábeltévén pedig pornócsatorna, valamint az interneten is könnyen beszerezhető néhány kattintással az efféle élmény, az már viszont baj, hogy a nimfomániás nőről, mint olyanról, annál többet nem tudunk meg, minthogy állandóan kúrni akar. Nahát, ki gondolta volna! De hogy szegénykém hogyan éli meg ezt a nem egészen normális állapotot, hogyan van ez kihatással munkájára, érzelmi és lelki életére, családjára, arról szinte semmi nem jön le ebből a filmből. Ehelyett jónéhány stációját látjuk Valérie férfifaló életének, a fentebb jelzett erotikus(nak szánt) ágybalettek sűrű citálásában, melyek következtében a nő egyre mélyebbre süllyed szociológiai értelemben, ám egyre közelebb kerül saját vágyainak megértéshez. Ezt persze mi úgy tudjuk meg a filmből, hogy ő mondja el nekünk. A végén Valérie megnyugszik: Hurrá, én egy nimfa vagyok. Nahálistennek, tényleg? Mi tartott eddig? A film első mondata az a közhely, miszerint az a férfi, aki sok nővel hál, az egy irigyelt macsó, ám az a nő, aki sok férfivel hál, az csak egy ócska kurva. Mit mondjak még? Jó, hogy Valérie inkább kurvának állt, és nem maradt újságíró... Asanisimasa: 2/10

Mindszenty - Szeretlek, Faust (2010)

2010.11.03. 15:38 efes

Pozsgai Zsolt író-rendező darabját, melyben a sopronkőhidai börtönben raboskodó Mindszenty bíborost Jávor Pál, a színész faggatja fontos dolgokról, több mint tíz éven át játszották színpadon, sikerrel. Ez a film kísérlet a darab mozgóképes feldolgozására, ami ha másként nem is, annak dokumentációjaként mindenképpen megállja helyét. 

Tények
Az természetesen tény, hogy Mindszenty József raboskodott a sopronkőhidai börtönben, a nyilasok zárták be oda őt, mikor még veszprémi püspökként megtagadta egyházmegyéjében istentiszteletek tartását a nyilasok lelki üdvére, és Jávor Pál is nagyjából éppen ebben az időben került oda, mégpedig a németek által, akik zsidó származású felesége miatt zárták be őt börtönbe. Az már Pozsgai Zsolt írói fantáziájának szüleménye, hogy megtörténhetett-e az, hogy egy zárkában üljön a két híresség. Elképzelhető, hogy igen. Izgalmas lehet eljátszani azzal a gondolattal is, hogy ha igen, akkor vajon miről beszélgethettek. Mindszenty, az ambiciózus, fennkölt és mártíromságra hajló büszke főpap és az ízig-vérig világi, mulatós, duhaj és dévaj életet élő Jávor Pál, a kor híres színésze – egy világ két véglete. Pozsgai erre a fiktív szituációra Goethe Faustját és Madách Ember tragédiáját hívta segítségül, a Pap és a Színész beszélgetése legalábbis erősen hajaz ezekre. A Színész (aki könnyedén veszi kölcsön Mefisztó vagy Lucifer alakját a színpadról) olyan hitét, jövendőjét és életének értelmét érintő kérdéseket tesz fel a Papnak, hogy az ennek következtében (miképpen Ádám a Tragédiában) végigjárja életének múltjában, jelenében és jövőjében megélt sorsfordulóit. Mindszenty életrajza ezeket mind tartalmazza, tényszerűleg, bár a valóságban már egyáltalán nem biztos, hogy éppen azok voltak annak szereplői, mint a darabban. Viszont az, hogy a színpadon (s a filmben) Szálasi, Péter Gábor, Rákosi, Kodály és Szekfű Gyula, valamint Tildy Zoltán azok, akik azokon a fordulópontokon jelen voltak, egy történelmi tabló távlatait adják a műnek. E történelmi figurák azonban csak apropók arra, hogy általuk Mindszenty megnyíljon és kinyilatkoztasson, legalábbis ahogyan ezt Pozsgai Zsolt elképzeli.
 
Színészek
A Mindszenty – Szeretlek, Faust filmváltozata ugyanabban a szereposztásban készült el, mint ahogyan azt Pozsgai a VAM Design Centerben megrendezte. Képernyőn, mozivásznon kevéssé látott, ám annál többször hallott színészek alakítják a darab figuráit, néhányan egyszerre többet is. Mindszentyt Lux Ádám formálja meg, néha bizony túlságosan is nagy igyekezettel, feledve talán azt, hogy ami esetleg a színpadon elég, az a képernyőn sok. Kautzky Armand játssza Jávort, valamint a Tanácsköztársaság zalaegerszegi rendőrkapitányát, Tildy Zoltán ex-miniszterelnököt és VI.Pál pápát – a színész kifinomult sármja gyakran zavaróan üt át a különböző karaktereken, melyek így igen könnyen összekeverhetők. A darab és a film jolly jokere ifj. Jászai László, aki szabatos artikulációval és igen jól eltalált, túlhajtott ripacskodással kelti életre a ziccer-figurákat, a tahó Szálasit, Rákosit, a cigányprímást, vagy az ávós Péter Gábort, az ördögi bürokratát. Egyedül ő tudja közvetíteni a filmváltozatban azt a groteszk, sőt bizonyos szempontból bizarr szellemiséget, amit Pozsgai darabjából kiérezni vélek, a többiek sajnos nem. Lux túlságosan igyekvő, ezáltal túl komoly, Kautzky pedig túl bűbájos és túl sármőr, de ami a nagyobb baj, hogy mindketten direkten azok, amik, és nem teszik idézőjelbe karaktereiket, mint azt szerintem kellene.
 
Összkép
Az összkép igen zavaros. Kezdjük a színészeknél: míg Jászai bővérűen játszik valamiféle tenyeres-talpas szatírát, addig Lux egy inkább hisztérikus, mint prófétai hajlamokkal megáldott/megvert, tragikus életutat bejáró főpapot hoz, miközben Kautzky valamiféle kedélyes Mefisztóként paráztatja múltjával, s jövendőjével. Lehet, hogy ez a felállás működött a színpadon, a filmvászon, a képernyő sajnos ezt ledobja magáról. Ráadásul, Mindszenty alakja a katolikus hívők körében komoly kultusznak örvend, ám a filmből hiányzik mindenféle utalás arra vonatkozóan, hogy ez nem a valóság és nem a történelem, itt csupán játék folyik a lehetőségekkel, eszmékkel és tényekkel. Az az elvont, elrajzolt és groteszk tér, mely talán a színpadon alapból él és érthető, a film intimitásában szintén magyarázatra szorulna. Természetesen nem didaktikusan, hanem mintegy a narrációból, dramaturgiából fakadóan. Itt ez hiányzik, ráadásul a Terror Háza Múzeum, mint díszlet? Háááát…. Amúgy a film vizualitása szerintem jó koncepción alapszik, ez a dogmás, leselkedő, izgő-mozgó kézikamerázás igen szuggesztív tud lenni, ha látjuk az arcokat, szemeket, árnyékokat és fénycsíkokat. Azt tudom hajdani elvetélt operatőri múltamból, hogy igen nehéz premier- és szuperplánokat tűélesen fényképezni egy alulvilágított térben, kézből, sok-sok ide-oda skurccal és svenkkel, ezekkel Győri Márk is alaposan megküzdött, a művészi szándék látszik is, de a végeredménybe bántóan sok élességprobléma is becsúszott. Mindezek, azzal együtt, hogy az alig több mint egyórásra húzott műből nem igazán jön le az a groteszk szemléletmód és kérdésfelvetés, ami szerintem alapvetően benne van, úgy tűnik, végzetesen megfúrják e filmet.
Asanisimasa: 2/10

 

Eredet (Inception, 2010)

2010.11.03. 14:23 efes

Most, hogy sikerült elegánsan félrelépni Christopher Nolan legújabb filmjét övező, óriási hype elől, azért a napnál is világosabban látszik, hogy ez is csak egy lufi a sok közül. Szép, színes, trendi, de mégiscsak lufi. Másképpen mondva, a tetszetős csomagolás igen egyszerű, pikkpakk kis szerkezetet takar: Az Eredet nem több tulajdonképpen egy szimpla, egyszerű bankrablós filmnél, melyet egy tehetséges forgatókönyvíró (Nolan) innen (Mátrix), onnan (Aranypolgár) elcsent motívumokból, agyafúrt cselekményszövéssel gyúrt egybe. Világot azonban ez a film nem vált, stílust, műfajt nem teremt, emberek nem fogják miatta ezentúl másképpen látni a világot - vagy ha mégis, akkor talán el kellene tűnődni azon is, hogy eddig láttak-e belőle egyáltalán bármit is.

Nem rossz film az Eredet, csak éppen kissé túlértékelt. Heist-(vagyis bankrablós)filmek között azonban mindenképpen kiemelkedő. Itt még a legbiztonságosabban őrzött svájci széfnél is rejtettebb trezort kell feltörni hőseinknek: egy ember tudatalattiját. Egy ötletes fordulattal azonban onnan nem ellopni, hanem oda a tulaj tudta nélkül (höhöhö, hiszen a tudat alatt vagyunk!) éppenhogy be kell csempészni valamit: egy gondolatot, ami eddig meg sem fordult ott. A film tulajdonképpen erről az akcióról szól, amit egy ügyes álomrabló (Cobb - Leonardo Di Caprio) és kis csapata visz véghez. A film a szokásos ötlet(megbízás)-tervezés, szervezés-végrehajtás kisebb bibivel-kasza-léc cselekménysorra épül, mely a speciális környezetben, az álom tudattalanjának "síkjaiban" zajlik, melyhez egy, a film fősodrához nem igazán illő, de marketingszempontból mindenképpen ügyes türkkel egy melodramatikus szálat illeszt a forgatókönyvíró (Nolan): Cobb a különböző álomsíkokon való szörfölés közben saját felesége elvesztése miatti traumájába is belebotlik, amit fel is kell valahogyan dolgoznia. De aki álomszörfre adja fejét, nyilván fel is köti a gatyáját... Amúgy Nolan az Eredet forgatókönyvének első változatát akkoriban írta, amikor első nagy sikerét, a Mementót is, a körkörös, önmagába, önmagához visszatérő narratív séma ugyanaz mindkettőnél, a tartalom más.

Azonban míg a Mementónál minden energiáját a film egyetlen kérdésének megoldására (ki a gyilkos?) fordítja, addig későbbi filmjeiben (a Batman: Kezdődik-től) már a megfelelő, egyedi és szemkápráztató látványvilágra koncentrál. Ez a Denevérember leporolása alkalmával még hathat üdítő erővel, főleg hogy az egyik legnagyobb amerikai popkulturális mítoszt érinti, azonban más filmjeinél (pl. Prestige-nél, bár az sok más szempontból jóval erősebb film és ennél) már elsősorban a tömegigények kiszolgálásával a mind nagyobb bevétel elérését szolgálja. Látványos film tehát az Eredet is, azonban az agyat már messze nem dolgoztatja meg úgy, mint a Memento. Az élet egy álom, az álom valósága igazi valóság-e, mi van, ha az életedet is csak valaki álmodja, ezek azért meglehetősen egysíkú szellemi kalandok, melyek filozófiai mélységű kibontásában ne is reménykedjünk. Az álom különböző fázisait, "síkjait" ugyan leírja a tudomány is, de hogy abban fizikai lökések segítségével, ráadásul a külvilágból, álmon kívülről indított fizikai behatásokkal tudjanak beavatott személyek ide-oda ugrálni, azért elég gyerekes, mondhatni pofonegyszerű ötlet. Az ilyenekre szokta mondani Woody, hogy: Bár csak minden ilyen flottul menne! Na és akkor hogy képzeljük el ezeket az álomsíkokat? Mint egy krémest, végtelen kiterjedésű lapokból? És akkor mi van a legmélyebb szint alatt? Vagy a legfelső szint - ami ugye az ébrenlét - felett? Hiszen, ha horizontálisan végtelen az adott álomsík, akkor miért kell behatároltnak lennie vertikálisan? Ha belemegyünk a filmben látványosan ábrázolt képlékeny álombéli tér felfogásába, akkor is kézenfekvő a kérdés, ha ez az egész határtalan, akkor miért látom annak határait? Ha a kollektív tudattalanban vagyunk képesek (mert másképpen hogyan?) behatolni mások álomvilágába, akkor annak érzékelt környezetét, háttereit, eszközeit miért a velem hozott "építész" tervezi meg? Persze, nem is érdemes ennyire részletesen belegondolni, hiszen az Eredet mégis csak egy akció-thriller, érdekességképpen, erős scifi felhangokkal. De Rambótól sem kérdezzük, hogyan tud 100-at lőni a 30 lövetű tárból, legfeljebb kiröhögjük. Válasz úgy sincs, vagyis csak egy lehet: a "csak". A bibi csak az, hogy az Eredet kérdéseit maga a rendező veti fel, válaszai azonban neki sincsenek. Csak a "csak", mert úgy akarom. Ezért jó rendezőnek lenni, de ezért rossz figyelmes, gondolkodó nézőnek, mert így csak bosszankodom, ahelyett, hogy tiszta sor alapon elmeséljen egy hihetetlen sztorit, amit játszi könnyedséggel elhiszek neki. Nolan azonban szemfényvesztő, filozófiát sejtet, holott szó sem lehet efféléről. Az Eredet túl látványos, túl sok benne az akciójelenet, lövöldözés ahhoz, hogy komolyan el lehessen gondolkodni a felvetett problémákon, az álom különböző szintjeinek megjelenítése erősen meseszerű, ráadásul erősen sugallt is, a folyamatos déja vu ellenére is. Nekem ne mondja meg senki, milyen az én tudattalattim. ha pedig megmondja, akkor az már nem az enyém. Ennyire egyszerű.

Végig vártam a filmben, mikor jutnak már el végre a széfhez, mikor tudjuk meg, mi is itt a rózsabimbó, s mikor végre jóval több mint két óra múlva megtudjuk, már nem is érdekel: ez a film legnagyobb hibája. Ennek oka pedig egyértelműen a mismásoló, nagyotmondó és nagyot mutatni akaró rendezői attitűdben keresendő. Az intellektualizálás és a érzékekre ható látványzuhatag kizárja egymást. Nem emlékszem például a film szereplőire. Nem emlékszem Leo arcára, tekintetére... Pedig van neki, tudom. Csak éppen nem ebből a filmből. Asanisimasa: 6/10

Mi lesz ma a tévében? - Szerda

2010.11.03. 08:50 efes

A Tízezer nap az egyik olyan film a magyar filmtörténetben, amit minden magára valamit is adó honpolgárnak látnia kell. Kósa Ferenc méltán lett annak idején (1967-ben), Cannes-ban a Legjobb Rendező emiatt, és Sára Sándor méltatlanul nem a Legjobb Operatőr. Nagyívű, megrázó erejű társadalmi tabló a magyar parasztság témakörében. A Duna II adja 21.00-tól.

A másik Duna csatorna is belecsap a társadalmi rögvalóba, sajnos a Tízezer nappal párhuzamosan. 21.10-kor kezdi ugyanis a bolgár Varrónők című alkotást, amely már a rendszerváltás utáni problémahalmazzal foglalkozik, jelesül a munkanélküliséggel. Tehát ez sem lesz a a végigröhögős limcsi, azonban egy baromi erős, hiteles társadalmi korrajz napjaink Bulgáriájából, ami sokban hasonlatos a mi Magyarországunkhoz.

A mai végigröhögős, bár inkább pofozkodós limcsi a Viasat3-on lesz, a nemrégiben sajnálatos módon, májrák következtében idő előtt elhunyt Patrick Swayze (képen jobbról) által címkézett Országúti diszkó, 1989-ből. 22.30-kor kezdődik.

Idegen név (The Namesake, 2006)

2010.11.02. 13:28 efes

Mira Nair minden bizonnyal a legnyugatibb hangú indiai filmrendező(nő), aki úgy képes a nyugati filmfesztiválok igényes, de sokszor finnyás közönségét elbűvölni, hogy közben egy pillanatra sem szűnik meg igazi indiainak lenni. Kíváncsi lennék, otthon, Indiában hogyan fogadják filmjeit - nyilván ott sem lehet mindenki próféta a saját hazájában. Mindenesetre, ha itt, Nyugaton, indiai filmről van szó, akkor elsősorban a Salaam Bombay, vagy az Esküvő monszun idején ugrik be az átlagnézőnek, ezek pedig Mira Nair filmjei.

A valóságban Nair filmes nyelvezete nagyjából úgy aránylik az igazi, bollywoodi indiai filmekhez, mint az a csirke tikka massala, amit itt, az Andrássy úton kapsz ahhoz, amit mondjuk Bombay, vagyis most már Mumbai valamelyik utcai kifőzdéjében. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy ez vagy az jobb, csak azt, hogy az általános nyugati ízlésvilágnak inkább ez (az Andrássy úti tikka massala, illetve Mira Nair) felel meg, épeszű budapesti átlagnéző képtelen lenne végignézni egy hagyományos, minimum háromórás, éktelenül színes, hallgathatatlanul hangos és émelyítően édes, sematikus karakterekkel, alibi-konfliktusokkal és idióta revübetétekkel telezsúfolt bollywoodi szuperprodukciót, de két sürge hígfosás között tüzet hányna a mumbai utcán sütött csirkétől is. Szóval, jó nekünk ez a lebutított India-feeling...

Főleg, hogy az Idegen név (is) jó film, benne van sok minden Indiáról az indiaiakról (OK, elsősorban a magasabb, értelmiségi, illetve művész-kasztokból), több, mint amit egyheti intenzív Travel Channel-nézéssel magunkba szívhatunk. Persze, a személyes tapasztalatszerzést semmi sem pótolhatja, Mira Nair ebben a filmben mégis többet mond el az idegen földre kivándoroltak belső életéről, problémáiról, konfliktusairól, mint akár egy teljes, hivatástudat nélkül végzett utcai szociális munka. Leginkább azért, mert belülről mutatja meg egy New Yorkba költözött bengáli család két generációjának életét, hogyan képesek saját kulturális, és vallási hagyományaikat megőrizve alkalmazkodni az amerikai életvitelhez. Fontos leszögezni a teljesség kedvéért, e filmben nem elsősorban a szegénység elől menekülőkről van szó, Ashima Ganguli reményteljes száloptikus-mérnökként ment Amerikába dolgozni.

Mira Nair igazi finom női érzékenységgel ábrázolja a családot, néhol finom, fanyar humorral, máskor mély átéléssel, érzelemmel, de felesleges, túlzó színpadias gesztusok nélkül. Az idegen név -amit a fiú kap apja kedvenc írójáról, Gogolról- mintegy narratív "búvópatakként" fűzi össze a filmet, de egyben beszél jellemző módon arról az érzésről, amit egy bármilyen idegen kultúrából érkezett érezhet egy övétől szokásaiban szögesen eltérő másik világban. Kitűnő indiai (származású) színészek alakítják gyakorlatilag önmagukat, hitelesen, köztük pl. Kal Penn-nel (ő játssza Gogol Gangulit, az indiai-amerikai fiút, akinek idegen neve van), aki innen Dr.House stábjába, majd onnan egyenesen Barack Obama csapatába igazolt. Kedves, könnyed (de azért több mint kétórás), olykor megható, máskor elbűvölő, de gondolatokat is ébresztő, szép film az Idegen név. Asanisimasa: 8/10

Mi lesz ma a tévében? - Kedd

2010.11.02. 08:40 efes

Bakaruhában. - Az '57-es klasszikus magyar film Darvas Ivánnal és Bara Margittal. A cseh új hullám "bájos" realizmusát évtizeddel megelőzte Fehér Imre, mikor megcsinálta ezt a filmet, melyben szinte tökéletes társadalmi rajzolatot kapunk a XX.század első évtizedének vidéki Magyarországáról, egy ízig-vérig romantikus történet keretében. (20.40, Duna)

21.30-kor Fliegauf Benedek Csillogáscímű filmje kezdődik az m2-n, melyben három beszélő fej mesél az általa átélt halálközeli élményről, a halál megélése utáni újjászületés élményéről: Gesztelyi Nagy Judit fuvolaművész, Nádas Péter író és Dobronay László operatőr három tökéletesen különböző történetet mesél el ugyanarról az eseményről, mely mindenkire vár.

22.10-től a Duna II.-n Pier Paolo Pasolini (kép) művészi és politikai időszerűségéről láthatunk egy dokumentumfilmet, Mispál Attila rendezésében.

Csak mondom ezeket, de úgyis tudom, hogy mindenki a Vészhelyzetet nézi (ha nem a BL-meccset...)

Papírsárkányok (The Kite Runner, 2007)

2010.11.01. 12:45 efes

Az afgán származású Khaled Hosseini, gyaníthatóan valóban önéletrajzi ihletésű, nagy sikerű regénye szolgáltatja a Papírsárkányok című film alapját, mely azonban ízig-vérig hollywoodi alkotás, jobbára a szó jó értelmében. Gyártója, forgalmazója a Dreamworks, amely ugye, Spielberg-cég, ez pedig önmagában biztosíték egyrészről a magas szakmai minőségre, másrészről egyfajta jól felismerhető ízlésre.

A film (és nyilván a könyv is) egy érzelmes történet két fiú barátságáról, mely a hetvenes évek végi, még viszonylag liberális Afganisztánban keződik, és napjaink Amerikájában cseng ki. Közben Afganisztánban volt egy orosz megszállás, majd jött a tálib horror, amit a mai, amerikai ellenőrzés ellenére meglehetősen ingatag rendszer követ. A főszereplő Amir a helyi liberális értelmiség prominensének gyermekeként kiváltságos helyzetet élvez. Állandó kísérője, a család szolgálójának Hasszán nevű fia mindentől védi, odaadó szeretettel követi az érzékeny lelkű, meséket költő Amirt. Közösen nyerik meg a városi papírsárkány-eregető versenyt. Ennek közvetett folyományaként Hasszánt a rivális utcagyerekek brutálisan bántalmazzák, Amir az esetet gyáván félrehúzódva nézi. Az eset után szégyenében, nem tudva szembenézni sajátmaga tehetetlenségével, gyávaságával Amir a lehető legszánalmasabb megoldást választva, koholt indokok alapján eltávolíttatja a családot. Később a tálibok elől maguk is menekülni kényszerülnek, már amerikai íróként a felnőtt Amir azonban egy telefonhívás hatására visszatér a tálib rendszer halálos veszélyeket rejtő Afganisztánjába...

A filmet rendező Marc Forster rendezett már egész jó filmet (Én, Pán Péter) és rettentően giccses blöffparádét (Maradj!), ez pedig -mintegy ezek eredőjeként- egész jó, csak egy picit giccses lett. A két, különböző társadalmi kasztba tartozó kissrác barátsága mértéktartóan, ízléssel van ábrázolva, hasonlóan a felnőtt karakterek is tiszteletteljesen, de korrekt rajzolatú figurák, a tálibok (és elődjeik, a mollák, szóban) azonban olyan vastagon vannak démonizálva, hogy már-már nevetségesek. Nem hiszem, hogy valótlan ez az ördögi kép, csak azt mondom, hogy hatásában inkább gyengítő az efféle egyoldalúan elvetemült ábrázolásmód. Ezt persze írhatjuk a Dreamwork számlájára is, de lehet, hogy eredetileg is ilyen sötétnek festi le őket az előlük menekülő Khaled Hosseini. A film egészének finom ízlésegyensúlya súlyosan billen a tálibos résznél, ha ez tudatos hatásvadászat, ha eltúlzott érzelmi kisülés, mindenképpen a giccs felé viszi a filmet. Vagy a propaganda felé, amely még rosszabb.

Azonban a barátság, az árulás, és annak késői kiengesztelésének szándéka szép és pontos, miképpen finom a különböző afgán társadalmi osztályok egymáshoz való viszonyainak ábrázolása is, Afganisztánban és emigrációban egyaránt. Megejtő hitelességgel vannak jelen a filmben az etnikailag (innen nézve) autentikus szereplők, különösen a fiatal Hasszánt alakító Ahmad Khan Mahmidzada. Ezekért a film: 7/10.

Mi lesz ma a tévében? - Hétfő

2010.11.01. 09:44 efes

Mindenszentek alkalmából a négy közszolgálati tévé a témához kapcsolódó tematikus műsorok özönét zúdítja a nézőkre, ahogyan azt kell is. Lesz egy csomó filmdráma is, elég nehezen megjósolható minőségben. Közülük az m2-n 20.30-kor kezdődő francia A nagy szerep, illetve a Dunán, 22.35-kor a brazil Az oboa hangjai lehet érdekes. Az előbbiben egy sikertelen pályát futó színész élete szerepével egy időben tudja meg, hogy felesége halálos beteg, míg a másikban egy világvégi brazil faluba egy nap titokzatos idegen érkezik, kezében egy oboával...

A mai nap megindító pillanatainak kompenzálására én mégis az RTL esti filmfelhozatalát ajánlanám. A 21.35-kor kezdődő A csábítás elmélete egy nyugis, bájos, csajos romkom, remek színészekkel: Ashley Judd, Ellen Barkin vagy Greg Kinnear és Hugh "Kockahas" Jackson.

Utána pedig egy börtöndráma következik, ugyanitt, 23.25-kor. A Börtönpalota érdekessége, hogy Thaiföldön található. Ide kerül bizonyos félreértések fatális sorozatából fakadóan a két jómódú amerikai lány (Kate Beckinsale és Claire Danes), s ahonnan vajmi kevés reményük van a kiszabadulásra. A csajok semmit nem értenek, mi zajlik körülöttük, eközben a smasszerokról a rabokig mindenki gyűlölettel tekint a két elkényeztetett farangra. Helyzetük kilátástalan, de legalább reménytelen. Figyelem, a film nem vígjáték, úgy rémlik, elég húzós kis film! (A képen a főszereplők)

Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv (2010)

2010.10.31. 14:26 efes

Viccesen kezdi Mundruczó legújabb filmjét, mely amúgy később egyáltalán nem lesz vicces: a rendező által a filmben alakított Rendező a budai rakparton autózik, közben telefonbeszélgetést folytat producerével (vagy más kollégájával, barátjával) éppen készülő, legújabb filmjéről. Arról van szó, hogy egy olyan arcot keres filmjéhez a rendező, amelyiket az elkövetkezendő hosszas alkotói munka során képes lesz nézni, amelyik nem válik unalmassá s amelyik nem annyira elhasznált, rutinszerű és kiégett, mint a hivatásos színészeké. Mondja ezt az amúgy színész szakon végzett Mundruczó, akinek cipóarcát majd ezen az egész filmen át néznünk kell. Annyi biztos, hogy a színész szak nem látszik meg Kornélon, és ezzel semmi baj sincs. Önmagát alakítja, így elég ha a filmen természetesen viselkedik. Hogy aztán a későbbiekben kiválasztott szereplőket miért gondolja a rendező (a filmbéli és az igazi egyaránt) úgy, hogy ők azok, akik a filmvásznon történő természetességet hibátlanul képviselik, azt nem tudni. Székely B. Miklós és volt neje, Monori Lili hibátlanul és karcmentesen hozzák a lepukkant, bérházlakó, alkoholista, pesti lumpenprolit, na de hát ők hivatásos színészek. A két arc, aki Mundruczón kívül gyakorlatilag az egész filmet végigviszi, az körülbelül annyira természetes, mint két frissen felravatalozott hulla, vagy ha szimpatikusabb avatárt keresünk nekik, akkor két angyal. A lényeg, hogy az életet csak annak transzcendentális megközelítésében élik. Frecska Rudolf (aki csak névrokonom) egyetlen egykedvű arccal ácsorogja, bandukolja végig a filmet. Tekintete kifejezéstelen, bár néha mintha valami halvány szánalom tükröződne szemeiben, nyilván az őt körülvevő hercehurcát illetően. Érzelem semmi. Sírok. - mondja rezzenéstelen arccal, amikor a filmet bevezető castingon azt kéri tőle a rendező, hogy sírjon. A következő jelenése -még mindig a castingon- egy brutális gyilkosság lesz, amit hidegvérrel hajt végre, majd angolosan távozik. Később tűnik fel a filmben a Csíkos Kitty által megjelenített másik "természetes" karakter, na benne egyszer felcsillan valami élő, amikor Rudolffal elfogyasztanak egy fél konzervnyi barackbefőttet: Kitty kislányos mohósággal habzsolja az édes gyömölcsöt. De amúgy kerek és üres tekintettel vár sorára. Sorsára. Az élet és a természetesség, ahogyan azt Mundruczó elképzeli. Valahol az Északi-sarkon, talán.

Az a furcsa ebben az egészben, hogy Mundruczó csupán rossz kifejezést használ, ebbe a filmbe éppen ilyen asztráltestű, tűnékeny lények kellenek, mint amilyen a két fiatalé, két angyalt kell formálniuk, amihez tényleg nem kell semmi vérbő és emberi. Vágyaik, érzelmeik tiszták, egyenesek és kérlelhetetlenek. És igen, természetesek. Az Istent játszó ember teremtménye pedig angyali. Már nem ember, még nem...

Természetesen, Mary Shelley klasszikus Frankenstein-történetének lénye sem emberi lény, bár azt/őt a doktor temetőből előásott emberi tetemek testrészeiből varrta össze, amikor csodás módon mégis életre kelt, tragédiája éppen az lett, hogy emberként akart viselkedni, érezni, szeretni, azonban ezt környezete embertelen külseje miatt nem tudta tőle elfogadni. A Frecska Rudolf által megszemélyesített filmbéli lény (Rudi) persze, nem embertelen külsejű, azonban éppen olyan értetlenül, idegenül, fázósan mozog az őt körülvevő világban, ahová őt teremtője, az apja és a Rendező kétszeresen is beleteremtette. a külvilág kihívásaira tett reakciói is ugyanazok, mint híres, toldozott-foldozott irodalmi megfelelőjéé, de sorsa is éppoly tragikus. Az Északi-sark helyett egy behavazott, tiroli völgyben hagyja sorsára a Teremtő életképtelen teremtményét.

Rengeteg kérdést vet fel Mundruczó filmje, hasonlatosan irodalmi kiindulópontjához, melynek válaszai ugyanazok. Az alkotás, a teremtés vágya minden emberben ott motoszkál, mely alkotásban, termelésben, vagy ha másban nem, hát az utódok nemzésében nyilvánul meg. Azonban mennyi felelősségünk van ebben, meddig terjed az és egyáltalán, alkalmasunk vagyunk-e arra, hogy gondoskodással viseltessünk teremtményünk iránt? Tudjuk-e, hogy mit teszünk, amikor erre a hideg, rideg és embertelen világba indítunk el egy ártatlan entitást? Vállalhatjuk-e a felelősséget annak tetteiért, az általa okozott következményekért, amikor beláthatatlan közegben előre nem láthatóan viselkedik?

A Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv című filmben egyszerre két aspektusra kapunk nem egészen megnyugtató választ: a művészi alkotásra és a felelőtlen gyermek nemzésére. Mundruczó a filmben a klasszikus válaszokat mai, szociologizáló értelmezésben is megadja, emellett, ahogyan Shelley klasszikusa egyben a horror műfaj egyik alapköve, így ez a film tulajdonképpen thriller is. Ne tévesszen meg senkit az, hogy közben esetleg a nézőnek gondolkodnia is kell. Pergő képek, karfaszorongató izgalom ugyan nincs a filmben, mégsem hatástalan a nézőre. Erdély Mátyás képei csodálatosak, atmoszférikusak, ahogyan pedig filmvégi tanulságként a kavargó hóesésben szinte vakon, zavarodottan futó rendezőt ábrázolja, az kifejezetten filozófikus (mégha Tarr Béla Sátántangójának "hosszú menetelését" idézi is). A gyilkossági jelenetek viszont bravúrosak, egyben sokkolóak. A Szelíd teremtés modern, de mégis időtlen, egzakt adaptációja Shelley Frankensteinjének, s bár kisebb dramaturgiai bibik (pl. Rudi eleste, vagy a "kalapács") hathatnak zavaróan, alapvetően a szinte kibírhatatlanságig lelassított, de még éppen követhető ritmus ellenére egy erős és gondolatébresztő alkotás ez. Asanisimasa: 7/10

Mi lesz a tévében? - Vasárnap

2010.10.31. 08:54 efes

Az igazán perverzek már nyolc órakor leülnek a Gorilla bácsiba belenézni, de az azért még mélyvíz. Az első ajánlandó film (sok lesz!) 21.00-kor, a Duna II-n A homok hangjai, mely egy belga-francia dokumentumdráma arról, milyen szar az élet a sivatagban. Na erre lépj valamit, ne azzal az idióta töklámpással baszakodjál.

Közben elkezdődik a film+-on a Maverick, ami egy szórakoztató, habkönnyű zsugabubus-komédia westernkörnyezetben, viszonylag ismert színészekkel. (21.00)

22.00-kor indul az AXN-en a Gothika, Kassovitz Matyi dolgozata jó csajokkal (Halle Berry, Pénelope Cruz) és jó pasival (Robert Downey Jr.) a női börtönök léleknyomorító hatásairól. Műfajilag thriller, méghozzá jó. (A kép szép utalás...na mire is?)

22.35-kor a Dunán a Cseresznyevirágzás veszi kezdetét, melyben egy öregedő német házaspár a japán spiritualizmusban próbálja felfedezni azt, ami eddigi életükből hiányzik. Nem láttam, lehet akár még jó is, mindenesetre a holnapi nap tematikájához érzelmeiben és szellemiségében legjobban illeszkedő filmnek tűnik.

23.00, m2. Egy angyal - egy kerek, egész, fordulatos francia krimi, semmi több, ami néha bőven elég is.

23.10, RTL. Hosszú jegyesség, Jean-Pierre Jeunet amerikai bérmunkája, mely azért erősen billeg ide-oda. Alapvetően egy romantikus-háborús film, ami még nem lenne baj, de a film bérmunka jellege miatt éppen Jeunet egyénisége nincs, vagy csak alig van benne a filmben, ami mégis, az főleg a látványközpontúságban mutatkozik meg. Nem rossz film amúgy, de nem Jeunet-filmként kell nézni. Láthatunk benne ráadásul sok jó színésznőt is.

Talán az óraátállítás miatt nem kezdődik olyan későn (0.20-kor) a tv2-n az ott, ilyenkor szokásos jó film, ami ma egy igazi japán szamurájdráma lesz, a Rejtett penge. Yoji Yamada méltóságteljesen hömpölgő, gyönyörű filmjében a szamurájok végnapjain merenghetünk el, de azért lesz benne pengecsattogás, meg jó sok torokhangú horkantás is (ami ugyan nem tudom, hogyan fog átjönni a szinkronon...).

Mi lesz ma a tévében? - Szombat

2010.10.30. 09:22 efes

Este kilencig szokásosan semmi, ekkor megnézhetjük a Duna II-n Andy Garciával az El Tropicót, ami éppen elmegy, ha nincs más... Én mondjuk tuti a Riddicket nézném már akkor a tv2-n, tíz perccel később kezdődik (21.10). A Sötétség krónikája bár alapvetően baromság, mégis van valami határozott sármja. Vin Diesel, ugye... (a képen)

22.45-kor a Dunán majdnem Shakespeare-korabeli Nőies játékokat csodálhatunk meg, melyben férfiak öltöznek női ruhába a kor színjátszási szokásai okán, és pazar meg színpompás is lesz itt minden nyilván. Nem láttam még ezt, de Richard Eyre csinált már életében jó filmet, így a remény él.

De van 21.45-től egy Robert Redford-filmünk is az m2-n, melyben lesznek lovak, szélfútta szőke fürtök, kockásingek és vidéki idill, sajnos Jennifer Lopez is. A Befejezetlen élet amolyan romantikus dráma, mely olykor bizony átcsusszan a giccsbe - viszont szombat este talán még belefér... Ajánlanám még közvetlen ezután az Edward Nortonos Színes fátylat, de az sajnos már annyira nyálas, hogy talán hagyjuk is. Mára ennyi.

Mi lesz ma a tévében? - Péntek

2010.10.29. 12:37 efes

Este tízig semmi, megasztár, NCISCIASCI, és a többi baromság. Az m2-n viszont ekkor kezdődik a Tulpan című német-kazah-lengyel-orosz-svájci koprokdukcióban készült filmvígjáték, amit már csak internacionalista volta is kellően érdekessé tesz. A történet annyi, hogy egy kazah birkapásztor nősülni szeretne, azonban ebben igencsak zavaró tényezőként hat nagy és elálló két füle. Must see! (kép)

Akinek ez nem megfelelő választás, az magára vessen. Bár fél órával korábban, 21.35-kor az m1 egy Peter Falk-filmet ad, a Viharos vakációt, ami nem Columbo-epizód, hanem dráma. Péter bácsi (aki, amúgy, magyar, Falk Miksa kései rokona) ezúttal egy nyugdíjas vegyesboltos alakít, ami nem baj, csak éppen a filmnek van valami ótvar szentimentális szaga, így ráérzés-szerűen. De lehet, hogy tévedek.

A tv6 péntek esti oldszkúl-horror sorozatában a Dühöngő majom lesz (22.00-tól), ami olasz gyártású, tehát minden bizonnyal igen vicces lesz. Egy tudós agresszivitást serkentő szerrel kísérletezik egy majmon, ami nyilván elszabadul, stb., stb. Láttuk már. Mint ahogy láttunk már lövészárokban szopó katonákat is a háborúban: Az árok (Duna, 23.15).

Kémjátszma (Spy Game, 2001)

2010.10.28. 19:43 efes

Az új évszázad első tele ugyanolyan volt Budapesten, mint az előzőek. Hideg, ködös és nyirkos. A figyelmes járókelő azonban furcsa változásokat vehetett észre. A végtelen (akkor még) Felvonulási téren komor építmény nőtt ki a kockakövekből, és német nyelvű cégtáblák tűntek fel a lepusztultabb épületeken, a város több pontján. A tapasztaltabb pestiek rögtön tudták: -Á, filmet forgatnak! Később aztán már mindenki beszélte, és a kis fruskáktól az őszülő üzletasszonyokig Budapest szinte teljes nőnemű lakosságának szíve dobbant hatalmasat: nálunk forgat a Robert Redford és a Brad Pitt. Volt is dolga a forgatási helyszíneket őrző-védőknek, távoltartani az imádott sztárokat megleső nagyszámú rajongót. Nos, a hírek igazak voltak, a film is elkészült, láttuk és most újra kezünkbe került, mivel Pitt mester újra nálunk van, bár most csak nejét, Pittné Jolit kísérte el. A körítés most is kb. ugyanez, mint akkor, ott.

A feszített tempójú, igényes akciófilmek mestere Tony Scott, akit az egyik legmegbízhatóbb, legprofibb hollywoodi rendezőnek tartanak, és olyan sikerek fémjelzik korábbi tevékenységét, mint a Top Gun, A rajongó, vagy A közellenség, ez alkalommal is megbízható, jó iparosmunkát végzett. Biztos ízléssel varázsolt Budapestből húsz évvel ezelőtti Kelet-Berlint, éppúgy, mint Casablancából szétbombázott Beirutot, egy 16. századi angol börtönből mai, ám rettenetes állapotú kínai fegyintézetet, amely helyszíneken a nyugdíjba készülő CIA-ügynök, Nathan Muir (Robert Redford) és fiatal, tehetséges tanítványa, Tom Bishop (Brad Pitt) története, a Kémjátszma játszódik. Bishopot akció közben elfogják a kínai hatóságok, komoly diplomáciai botrány kirobbanása fenyeget. A CIA főhadiszállásán Muir utolsó munkanapját tölti, amikor az igazgatóságra hívatják, mivel kiderült, ő szervezte be Bishopot. Információkat akarnak a likvidálandó renitens ügynökről, ám a Céggel ellentétben a mester nem hagyja cserben bajba jutott tanítványát.

Muir ügynök szinte jegyzőkönyvszerűen ábrázolt kihallgatását meg-megszakítva ugrik vissza a történet korábbi helyszínekre és korokba, így mutatva meg a higgadt és tapasztalt mester-kém és fiatal, önfejű, de tehetséges tanítványának nem mindennapi kapcsolatát. A kémek életéről nekünk, átlagembereknek kevés fogalmunk lehet, csak gyanítható, hogy a kultikus 007-es történetek kevéssé fedik a valóságot. Viszont akárhol a világban történik valami kalamajka, az biztos, hogy arrafelé fokozott kémtevékenység folyik. Nem hiszem, hogy a kifogástalan öltöny és a vodka-martini szopogatása jellemzi a kémek munkáját, annál inkább az önös érdekből jól kitalált hazugságok paranoiája, az intrikák, álcák és álruhák, hamis személyazonosságok mögé rejtőzködés a titkosügynökök valóságos élete. Ezt a képet erősíti ez a film is. Nincs csillogás, fényűző életmód, nincsenek szép nők, kémnek csak azok álljanak, akik tudják vállalni az állandó életveszélyt, a már szinte paranoiás bizalmatlanságot minden és mindenki iránt, képesek az életet egyetlen, halálos sakkjátszmának felfogni, és ha sikerül megérni a nyugdíjas kort, annyi pénzt összegyűjteni, hogy el lehessen költözni egy meleg szigetre, nyugodtan meghalni. Ebbe az izgalmas és veszélyes világba nyújt betekintést Tony Scott feszes ritmusú, izgalmas kém-históriája, élesen vágott szuggesztív képekkel ábrázolva a kémek és kémszervezetek valószínűleg valóságos, ám a nem beavatottak számára láthatatlan mindennapjait. Az átlagnál kevésbé véres, ám mégis látványos, pergő akciófilmben a két sztár a profi biztonságával formálja meg a két csávába került kémet, az illő és jól sikerült zeneválasztás teszi kerekké ezt a tisztes akciófilmet. Asanisimasa: 7/10

süti beállítások módosítása