asanisimasa

A vicc kedvéért: Méregkeverők, 14.55-től, az m2-n. A film a mérgező növények különböző felhasználási lehetőségeit veszi sorra - ki tudja, hátha jól jönnek az itt megszerezhető ismeretek a szeretet közelgő ünnepén... ;) Nadehát.

Piaf (m1, 21.00) - Megrázó erejű életrajzi film Edith Piafról, a tragikus sorsú sanzonénekesről, Marion Cotillard szinte 100%-os alakításában. Must See!

A szerencse foglyai (Duna II Autonómia, 22.00) - Fogalmam sincs, mi ez, valami krimi, de a szereposztás igen erős: Kim Basinger alkesz írónőt játszik, Danny De Vito simlis bukmékert, Forest Whitaker balfék feka lúzert, Tim Roth pedig szadista bűnözőt, többek között. Hmmm...

Halálos hasonlóság (Duna, 22.00) - Klasszik, fekete-fehér amerikai krimi-dráma, Bette Davisszel és Karl Maldennel (az öreg zsaru, még fiatalban, a San Fransisco utcáinból), 1964-ből. Ikertestvéres, gyűlölködős, szerepcserélős történet lesz.

Szkafander és pillangó (m2, 23.50) - Na ettől sokan fekvekakilnak, én nem. Julien Schnabel e filmjében átlépett egy bizonyos határt: attól hogy valaki egy ember haldoklását akarja filmen bemutatni, a nézőnek még nem muszáj belehalnia az unalomba. Öncélú, erősen formalista giccs ez, bár Matthieu Amalric alakítása mellett nem lehet elmenni szó nélkül, ahogy a lebénult újságírót, Jean-Dominic Baubyt játssza.

Az utolsó pillantás (Duna, 23.55) - Ezek összebeszéltek szerintem, illetve talán már a központosított pártszolgálati tévé előképe, hogy az m2 lebénult újságírójával a Duna egy megvakult festőművészt állít szembe. Mexikói dráma lesz ez, életrajz, mint a másik... Hát. Biztos szép lesz.

Lassan beindul a téli díjosztó szezon, a tévésorozatok közül igen komoly esélyei vannak Frank Darabont The Walking Dead című zombis tévésorozatának, melynek eddig hat része ment le, igen komoly sikerrel (imdb: 9.2!), én is bírtam. Ennek örömére nyálaztam végig a sorozat akár közvetlen előzményének, előfutárának is betudható 28 nappal, illetve 28 héttel később című horrorokat, melyek annak idején kimaradtak. Az egyiket sajnálom, a másikat nem.

A 28 nappal később a hullámvasútpályát futó (ergo zseniális filmeket és nézhetetlen giccseket egyaránt elkövető) Danny Boyle műve, melynek témája nem éppen egy etwas: egy katonai laborban szegény majmokon vírussal kísérleteznek, a vírus aztán persze elszabadul és vadállati dühkórral fertőzi meg Anglia szinte teljes lakosságát. A kór vérrel és nyállal terjed, ami már kapásból jó kis vérben-könnyben tocsogó hentelésre gerjesztene egy átlagos horror-rendezőt. Boyle azonban nem dől be a csapdának, de legalábbis van gondja arra is, hogy nemcsak felturbózza a hagyományos zombi-klisét (itt az elzombuló vírusfertőzött élőhalottak nemhogy tántorognak, de egyenesen száguldoznak - persze dühöngeni nem lehet tétován ténferegve...), sőt a középpontban éppen a környezet és az egészséges szereplők állnak, és nemcsak abból a szempontból, hogyan tudják elkerülni azt, hogy megharapja őket egy száguldó élőhalott. Kifejezetten érdekes a környezet, a világvége utáni vidék, a házak, városok, utcák ábrázolása, az étkezés, a fürdés, az utazás és egyáltalán, a mindennapi élet problematikája, ami pl. a The Walking Dead-ben is gyakran visszaköszön. Nem mellesleg, az élő karaktereknek érzékelhető személyiségük is van, bár pl. egy Cillian Murphy-kaliberű színésznél ez a minimum. Emellett van persze izgalom, meg egy kis vérfürdő is, de itt nem ennek a pornografikus ábrázolása volt a cél. Még nem.

A 28 héttel később című folytatás, melybe Boyle már csak producerként szállt be, már ilyen lett: egy agyatlan hentelős tucathorror. A rendező, a spanyol Juan Carlos Fresnadillo a helyszínt visszatette Angliába, Londonba, amit elvileg az amerikai haderővel ekkorra már megtisztíttatott, de már mindenki tudja, hogy ez nem így van: maradt ott még vicsorgó. Szinte az első kockáktól kezdve az egész film egyetlen menekülés története, ami még akár lehetne izgalmas is, de az elképesztő logikai bukfencek, sőt, nyaktörő ugrások és az ezek ellenére előre sejthető fordulatok tökéletesen hiteltelenné teszik az egész filmet. Érezhette ezt a fiatal spanyol rendező is, ezért a végére az egész filmet átmentette egyetlen életerős, first person shooting-mészárlásba, ami elmegy egy lövöldözős játékban, de filmnek édeskevés. Jobb sorsra érdemes színészek itt is akadnak, Robert Carlyle speciel kifejezetten vicces, ahogy bezombul, Jeremy Renner pedig ha sejtené, hogy nemsokára Oscar-díjas filmben kap szerepet! Az az érdekes és elgondolkoztató, disztópikus vonulat, ami az első részben elindult, itt még nyomokban sem lelhető fel, majd csak egy tökéletesen más projektben, a már említett Darabont-féle tévésorozatban találkozhatunk hasonlóval.

Asanisimasa szerint: 28 nappal később: 8/10, 28 héttel később: 2/10

Atípusos tárgyalótermi dráma Az ítélet eladó. Hajlamosak vagyunk innen (főleg, mikor életfogytiglan neveznek ki demokráciát hazudó kormányok jogi méltóságokat) az amerikai jogrendszert etalonnak elfogadni. Ennek általában a hollywoodi filmek nem is nagyon mondanak ellent, legfeljebb olykor picit megemelik a szőnyeg sarkát, de ilyenkor onnan legfeljebb néhány ártalmatlan pormacska kúszik csupán elő. A bírói tekintélyt és az esküdtszék intézményét igen ritkán szokás hollywoodi produkcióban kritikával illetni, a John Grisham regényéből készült, Gary Fleder által rendezett adaptáció mégis ez utóbbi vélt feddhetetlenségét kérdőjelezi meg, egy akkoriban de ma is aktuális probléma, amúgy közepesen érdekes kártérítési perének fiktív példázatában. Grisham a dohánylobbiról írt, a filmváltozat már a fegyverlobbiról szól. Ez tulajdonképpen lényegtelen változtatás, sőt, a film még többet is vállal, tekintve, hogy az általános fegyverviselést az amerikai alkotmány is általános szabadságjogként definiálja, míg a dohányzást nem. Ami viszont lényeg, hogy mindkét esetben a temérdek pénz hatalma áll szemben a csóró civil kurázsival.

Normális esetben az esküdtszék tagjainak kiválasztása a demokratikus joggyakorlásnak egyik legtisztább módján, egy nyilvános bírósági meghallgatáson történik. Amikor azonban nagy pénzek sorsáról lehet szó egy bírói ítéletben, titkos és illegális tevékenységek folynak már az esküdtek kiválasztása körül is. A filmben a dúsgazdag fegyvergyártó cég minden hájjal megkent és csúcstechnológiával felszerelt szakértőket alkalmaz annak minél alaposabb kiderítésére, hogy kik kerüljenek be az esküdtek közé: ki a gyengébb jellemű, meggyőzhetőbb egyéniség, akinek véleményét a "megfelelő eszközökkel" irányítani lehet. Ezúttal azonban a másik oldal is felveszi a kesztyűt...

Spoiler! Fleder a hagyományos tárgyalótermi dráma műfaját ügyesen és ízléssel vegyíti a kémfilmek és az akció néhány jellegzetes motívumával, amivel azonban a klausztrofób dráma sem sérül, viszont mindenképen látványosábbá és izgalmasabbá válik. Gene Hackman kiválóan adja az öntelt, arrogáns profit, ahogy Dustin Hoffman is a liberális ügyvédet. John Cusack és Rachel Weisz szép pár, de ami a fő, hogy szimpatikusak is: komoly szerepük van abban, hogy könnyen elfogadjuk a film (játékfilmben abszolút helyénvaló) elfogultságát, mellyel karakán módon és az amerikai alkotmány szellemével ellentétesen teszi le a voksát az általános fegyverviselés ellenében. Propagandisztikus jellege ellenére a film mégsem direkten szájbarágós, emellett mindvégig izgalmas is, melyet a jelzett hírességeken kívül a remek mellékszereplők pontos jellemábrázolásai is segítenek. Asanisimasa: 8/10

Lesz olyan, hogy Largo Winch, ami a hasonló című francia kalandsorozat mozifilm-verziója. Semmi különös. Egy jellegtelen, ám tisztességes és szórakoztató, habkönnyű James Bond-klón. Ha megnézed, megnézted, ha kihagyod, semmit sem vesztettél. Itt van még róla. (film+, 21.10)

A Letaszítva már más tészta. (Viasat3, 21.30) A Denzel Washington által főszerepelt thriller a műfaj misztikus vonulatába tartozik, ám nem a Hetedik-féle véres-hideglelős alfajába, hanem inkább az agyra hat, a vallásos, túlvilági dolgok iránti érzelmeinkre és képzeletünkre. A filmet Gregory Hoblit rendezte, aki azt a Legbelső félelmet is, amiben Edward Norton is feltűnt egy ördögi pillantással.

A Piás polák bérgyilkos béna címe egy kererédes vígjátékot jelez, amely inkább idéz valami bájos és emberközeli cseh vagy angol kisvárosi kisrealizmust, mint Hollywood vaskos és harsány humorát. Főszerepben Ben Kingsley (kép). (m1, 21.35)

A tv6 péntek esti horrorsávjában (kezdés: 22.00) megint egy időugrás következik: ezúttal a Psychót nézhetjük meg, pontosabban, Hithcock klasszikusának snittről snittre, kockáról kockára újraforgatott 1998-as verzióját. Fogalmam sincs, mit akart ezzel Gus Van Sant elérni, hiszen az eredeti úgy jó, ahogy van, és ahhoz tényleg még egy gondolatot sem tett hozzá, attól eltekintve, hogy a film ezúttal színes. Most mondjam, hogy tökéletesen felesleges vállalkozás ez, ami tényleg csak arra jó, hogy összehasonlítgassuk, hmm, itt két centivel közelebbről mutatja a kamera Norman Batest... Arról nem is szólva, hogy Anthony Perkins mennyivel rejtályesebb figura Vince Vaughnnál.

Scorsese is jóformán csak a nevét adta a Rolling Stones 2008-as koncertfilmjéhez, a balhét a nagypapik viszik el. De még mindig elviszik. (m2, 22.10)

Ma csütörtököt mondok.

Mai első filmajánlatom Shakespeare korába, a színház kulisszái mögé csempészi be a nézőt. Ekkoriban még a női szerepeket is férfiak alakították, a film apropója is éppen ez: Kyanston, a kor híres színésze egész életét erre tette fel, személyiségében egyaránt tökélyre fejlesztette a férfias és a nőies vonásokat. II.Károly rendelete, amely megnyitotta az utat  a nőknek a világot jelentő deszkákra, sikerre éhes, tehetséges nők tucatjait sarkallta arra, hogy eljátsszák a híres szerepeket. Egy nőt pedig egy nő mindig jobban el tud játszani, mint egy bármilyen kifinomult színészi eszköztárral dolgozó férfi - főleg, ha az a nő tehetséges, mint a nap. A Nőies játékok című pompás kivitelű filmet Richard Eyre rendezte, a főszerepeket pedig pl. Luhrmann bombasztikus Rómeó+Júliájában megismert Claire Danes, illetve Billy Crudup alakítják. (kép) A filmet a Duna II. adja, 21.10-től.

A másik film a másik (fő) Dunán kezd, 22.25-től. A tél 53 napja egy kissé groteszk, de azért életközeli keserédes spanyol dráma egy hóláncokat csomagoló raktár dolgozóinak mindennapjairól, a tél beálltától a tavasz első napjaiig. Itt tolom tovább.

Átlagos emberek átlagos sorsai találkoznak A tél 53 napja című spanyol drámában. Egy anyagi gondokkal küzdő áruházi biztonsági őr, egy pánikbeteg tanárnő és egy tanárába szerelmes ifjú csellistalány a film központi figurái, akikkel semmi különös nem történik, legalábbis semmi olyasmi, amit mi nézők, vagy valaki a közvetlen környezetünkben ne élne át nap mint nap. Érdemes ezért filmet csinálni, muszáj szembesíteni a nézőt azzal a mérhetetlen magánnyal, anyagi és lelki problémákkal, melyekkel nagy valószínűséggel maga is nyakig úszik? Judith Colell rendező szerint mindenképpen, hiszen itt a film, melynek már léte magában hordozza üzenetét, amely nem más, mint a madáchi küzdés és bízva bízás. Csak nem feladni és akkor talán jobbra fordulnak a dolgaink is.

Alig több ez a viccbéli Hajrá Mari néni! cinikus poénjánál, de a helyzet tényleg az, hogy nincs más lehetőség. Irtózatosan lehúzó, depresszív film ez amúgy, az utolsó jelenetekig csak a pusztulat, az összes szereplő és a mátrixukban fellelhető mellékes karakterek mind szinte megállíthatatlanul csúsznak lefelé a lejtőn. Igazából nincs is nagyon megindokolva, mi okból és milyen körülmények miatt vetik fel fejüket antihőseink, de valahogyan csak belevágják sarkukat a lejtőbe, kinyúlnak valami kapaszkodóért és a csúszás egyből megáll. Mindegyikük elkezd visszafelé kapaszkodni. Colell filmjét valószínűleg az élet ösztöne hajtja, mint ahogy szereplőit is. Összeszorítani a fogat, nyelni egy nagyot és gyűrni, taposni tovább, csak ez az egyetlen járható út. Lehet legyinteni, hogy micsoda közhely ez, meg hogy mondani könnyű, effélék, de tényleg nincs más. Az üzenetet viszont csak az fogja venni, aki végig is nézi ezt a torokszorító filmet, ami persze igényesen és esztétikusan van fényképezve, valamint pontos és hiteles színészi alakításokkal és valóságos szituációkat dramatizáló forgatókönyvből készült. Asanisimasa: 8/10

A film rendezője, Paul Schrader írta a Taxisofőrt, és még sok más pazar filmet. Ettől még persze nem muszáj értenie a rendezéshez, de az Ádám feltámadása egyáltalán nem rossz. Meglehetősen furcsa, groteszk, mondhatni, gyilkos hangulatú film, de hát a témája is ilyen. Javarészt egy, az izraeli Negev-sivatagban lévő rehabilitációs intézetben (mondjuk ki: elmegyógyintézetben) játszódik, ahol a holocaust olyan túlélőit ápolják, akik elméjében maradandó károkat okoztak az átélt borzalmak. A film főalakja Adam Stein, aki a húszas-harmincasévek Berlinjében a varieték és cirkuszok ünnepelt nevettetője volt, hogy aztán a lágerben már szó szerint kutyává változva szórakoztassa Kleint, a parancsnokot, vagy éppen hegedűszóval kísérje a gázkamrába vonuló menetet, melyben ott vánszorog felesége és kislánya is.

Adam Stein figurájában Jeff Goldblum élete egyik legjobb alakítását nyújtja, sármos, elegáns és elbűvölő, amellett, hogy szemeiben ott van az érthető nettó őrület. Különös, szinte misztikus aura övezi még a leglealacsonyítóbb pozitúrában is, amire Klein kényszeríti. Ezzel szemben a náci (Willem Dafoe) békeidőben kisszerű, korlátolt alak, a háborúban, SS-egyenruhában pedig aljas, vicsorgó véreb (amihez kiválóan passzol Dafoe fura fogazata). Ne várjunk itt árnyalt jellemeket, ez egy zsidó filmje arról, mit okozott a lelkekben a holocaust. A gyűlölet természetes, mint ahogy természetes az is, hogy nem a németek ellen irányul en bloc, hanem kizárólag egyes németek ellen, akik annak idején azt tették, amit (például arra kényszerítettek embereket, hogy négykézlábra ereszkedve ugassanak, mint a kutyák - csak mert megtehették).

A flashbackekkel sűrűn tagolt film abszurd, groteszk hangulata híven idézi meg témája mély abszurditását, egyben felfogható Thomas Mann Mario és a varázslójának egyfajta verziójának, melynek a forgatókönyvét a valóság írta. Mélyen felkavaró, sok helyen Kurt Vonnegut bizarr világlátását idéző alkotás ez, minden -könnyen érthető- szándékos és önkéntelen didaktikájától függetlenül, mely sok optimizmust nem tartalmaz: a sebek nem gyógyulnak, soha nem gyógyulhatnak be. Asanisimasa: 8/10

Végtelenül könnyed, végtelenül szórakoztató bosszú-dráma Pedro Almodóvar Eleven hús című filmje, mely egy angol hölgy (Ruth Rendell) krimijén és megtörtént eseményeken alapul. Ezért is érdekes, hogy ennek ellenére, szinte egytől egyig benne vannak az Almodóvar jellemző toposzai a drogoktól a kurvákon, felbomló családokon át a perzselő vágyig minden, talán csak a meleg- és transzvesztitamotívum szorult kissé a háttérbe ezúttal.

Liberto Rabal ívelt popója azért hosszan hullámzik a film egyik kulcsjelenetében, de ennek ellenére a szex igencsak illedelmesen jelenik meg e filmben, mint általában az összes Almodóvar-opuszban. A tökéletes lemeztelenítés a flmben ábrázolt szerelmi ötszög taglaiban lejátszódó különböző irányú lelki folyamatok pontos, hiteles és alapos ábrázolásában nyilvánul meg, mely tökéletesen mentes minden, latinokra amúgy igen jellemző, melodramatikus felhangtól. Almodóvar száraz, szarkasztikus és a maga módján, brutálisan őszinte. nem meglepetés, hogy kiváló színészeket nézhetünk a filmben. Többek között, a mára spanyol színészfejedelemmé érett Javier Bardem itt még puha és ifjú, de a tekintetében már ott villan a zseni. A film nyitójelenetében pedig, sajnos szinte kizárólag totálban, az akkor még szintén kevésbé ismert Penelope Cruzt láthatjuk egy fergeteges cameóban. Ők ketten mára lettek egy pár. Mazel tov! Asanisimasa: 9/10

Macskajáték lesz a Dunán, 20.40-től. Örkény műváből rendezte Makk Károly, fotografálta Tóth János, a zseni, főbb szerepekben pedig csodálatos színésznők sora. Cannes-i Arany Pálmára és Oscar-díjra is jelölt, ma már ritkán látható alkotás.

Orbán Erzsi, nyugdíjas zene tanárnő Budapesten lakik. Évek óta titkoltan szerelmes a hajdani operaénekes csillagba - Viktor úrba. Titkai, emlékei és álmai egyetlen tudója a Németországban élő, gyógyíthatatlanul beteg lánytestvére. A végtelen telefonbeszélgetéseik és hosszú leveleik színes mozaikot alkotnak, melyekben a tények keverednek a fikciókkal, a mítoszok valósággá válnak, és az apró történések óriási jelentőséget kapnak. A Viktorral való heti találkozások rituáléja drámai hangulatúvá válik, amikor megjelenik Paula - Erzsi sorstársa. Neki szintén nem közömbös a volt énekes, sőt - kölcsönös érzelmeket ébreszt benne. Orbán Erzsi tragikus érzelmi válságba kerül. Egyre inkább beleőrül a szerelembe, nem képes megbirkózni a féltékenység érzetével, a szenvedély rohamaitól szenvedve egyre inkább az önpusztítás irányába sodródik. Végül nagy adag altatót vesz be... A hosszú alvásból felébredve jut el tudatához lánytestvére halálának híre.

Ma nincs túl nehéz dolgunk, két film van csak talpon az éterben (kábelekben). (Ingyen.)

Az egyik egy vérbő hollywoodi limonádé, melyből talán kiderül, mit tud kezdeni az ördögi Jack Nicholson a sokszor penetránsan idióta Adam Sandlerrel (kép!), a gyönyörű Marisa Tomei őszinte sajnálatára. Hogy Ki nevel a végén?, azt megtudhatjuk az AXN-en, 21.00-tól.

Ha ez a film esetleg túl zsenánt, akkor kipróbálhatjuk, megy-e a Pulp Fiction száznegyvenedjére is. Menni fog - csak a Viasat3-ra kell kapcsolni 21.30-tól.

Ma a munkásosztály vásárolni megy, a tévék -úgy tűnik- kötelességüknek érzik, hogy az otthonmaradókat szórakoztassák. Ennek megfelelően romantika és/vagy gyerekfilmek (+Bud Spencer) mindenhol.

A mai első érdekes ajánlat az m2-n kezd 21.25-től. A sivatagi oroszlán amúgy nyilván egy átlagos, szokásos háborús film. Ami miatt mégis izgalmas, az az, hogy líbiai-amerikai koprodukcióban készült, és ez azért külpolitikai vonatkozásai miatt is bizsergető vágyat kelt eme 1981-es, biztosan elég poros film iránt. Az m2 két részben adja le, a második rész 19-én, hasonló időpontban lesz.

A nap filmje a Viasat3-on lesz 21.55-től. A magyar származású Frank Darabont Halálsoron című filmje Stephen King írásából készült, és közfelkiáltással (Kubrick Ragyogásának kötelező említésével) az egyik legkitünőbb King-adaptációnak tartjuk. Néhány kritikus az orrát túrja, ám ez szakmai ártalom. Egy iszonyú hosszú (több mint 3 óra!), epikus áramlású, de mégis katartikus erejű dráma ez, mely szinte kizárólag egy siralomházban játszódik, ahová egy nap egy óriási termetű fekete rabot hoznak, akit két fehér gyermek meggyilkolásáért ítéltek halálra. Coffey, a rab azonban nem tűnik bűnösnek, sőt... A kételkedő fegyőr szerepében Tom Hanks élete egyik legjobb alakítását nyújtja ebben a nem kevés evangéliumi asszociációt is gerjesztő, nagyszerű filmben. (kép)

Tekintélyelvi okokból említsük meg Hithcock mester Téboly című filmjét (tv2, 0.35), mely azonban már messze nem az, ami miatt a mester hivatkozási alappá vált.

A Duna pedig ismét megpróbálkozik (23.50-től) lenyomni a közönség torkán David Lynch viszonylag friss, maratoni agyömlését, az Inland Empire-t, szerintem nem sok sikerrel.

Mondjuk azt, hogy Rába Roland megpróbálkozott Fejes Endre Presser Gábor által megzenésített, hatvanas évekbéli krimi-dokumentum-daljátékának színpadra állításával, a premieren a közönség tapsolt - általában ezt nevezik sikernek. A korosztályában egyik legkiválóbb színésznek nem első rendezése a Jó estét nyár, jó estét szerelem!, a Nemzetiben rendesen végigjárta a "szamárlétrát". A kamaraszínpados Pánik és a Mein Kampf egyaránt friss, lendületes és tehetséges előadás volt, így mindenképpen indokolt volt őt kiengedni a nagyszínpadra, ahol egyébként színészként rendszeresen megfordul.

A nagy tér, a nehezen követhető leleménnyel percenként elsüllyedő-felemelkedő, néhány négyzetméteres pixelekre széteső óriási színpad, valamint az igen sajátos műfajú, sokszereplős darab viszont a premieren még úgy tűnt, kifogott a rendezőn. Persze, ezt csak a bemutató alapján mondom, az abszolúte benne van a pakliban, hogy később összerázódik az előadás, ám tegnap még sajnos megvalósulni látszott a fából készült vaskarika: ez egy ritmustalan zenés darab.

Kínosan hosszú ideig keresi helyét a színpadon és a darabban a főszereplő Fiú, akit a Bánk Bán - Junior címszerepében igen ügyes Fehér Tibor alakít, az előadás végére már viszonylag érzékelhető magabiztossággal. Pedig ő egy enyhén szociopata szélhámos, aki magabiztosan hazudozik. A Fiú civilben lakatos, ám amikor megkapja fizetésének lapos borítékját, amíg az kitart, néhány napra dúsgazdag görög diplomatának adja ki magát. Luxuséttermekben vacsorál, gyönyörű nőknek udvarol, ám az eljegyzés elől mindig megszökik - naná, hisz' várja a gyár. Az elbűvölő Nyár Zsuzsannával viszont szerelembe is esik, akit nem képes otthagyni, így kettős életét képtelen tovább titkolni. Az igazság viszont igen kegyetlen, a tragikus végkifejlet csak kétségbeesett kísérlet elfedésére. Fejes Endre megtörtént eseményeket felelevenítő krimi-drámája kőkemény rajzolatát adja a magány és a boldogtalanság elfeledésére bármire hajlandó társadalomnak, ami ebben a tekintetben nem nagyon változott a mai napig (lásd: pl. eladósodás), ez azonban csak elvileg jön le az előadásból. A gyakorlatban valami furcsa, széteső, dülöngélő retró-eszpresszó kuplé-musicalt látunk, az előadás másfél felvonásában. Meg is lepődünk a maradék fél felvonás sűrű drámáján, erre ugyanis nem sok minden utalt eddig.

Az elfogódottan és rutintalanul mozgó Fehért első partnere, Schell Judit focihasonlattal élve, körbefutja, a következőkkel történő hosszas eszpresszó-, család- és étteremlátogatás viszont érdektelen, unalmas. A szép Nyári Zsuzsannára viszont már oda kell figyelnünk, ugyanis Tompos Kátya az este első igazi énekteljesítményével alázza porba Presser Gábor mára már erősen poros kupléival élethalálharcot vívó, korábban színpadra lépő kollégáit. Ebből a szempontból is úri luxus volt a szilvaárus lányok kórusába és az alkalmi zenekarba száműzni a profi énekesnőként is közismert Péterfy Borit, akitől a Vörös rák című abszurd izé ugyan üt, csak éppen nincs mire. Itt jegyezném meg azt is, hogy maximális riszpekt jár az élőben zenélő színészeknek, főleg Murányi Tünde néha már kifejezetten atonális, free-jazzes perifériákra kalandozó trombitajátékának és Péterfy Bori tangóharmonikából kicsiholt, dermesztő atmoszférát indukáló üveghangjának (remélem ők voltak azok, mert olyan messze, mélyen álltak benn a színpadon, hogy a balkonról alig voltak felismerhetők). Törőcsik Mari elragadóan laza személyisége és szövegmondása (a süketek és gyengénhallók számára végig feliratozva van az előadás - kiváló kezdeményezés, ugyanis a hallók is értik, ellenőrizhetik így a néha színpad mélyébe vesző hallhatatlan mondatokat) biztosan hozza az első hangos nevetéseket, Blaskó Pétert viszont suttogva is tökéletesen érteni, ma ő az egyik legjobban beszélő magyar színész. Makranczi Zalánnak meg sem kell szólalnia, ő a balsors sötét árnya (vagy mi), Szarvas, Újvári, Hevér és a többiek teszik a dolgukat. Néha ugyan kilógnak az előadásból, ez azonban a rendező sara. Mint ahogy az is, hogy a darab fennmarad a színpadon, és nem jön le a nézőkhöz, nem érinti meg őket annyira, mint annak idején. Pedig megtehetné...

Aki ezt a félrevezető címmagyarítást kitalálta, azt bezárnám oda, ahol ez a film játszódik. Az Észvesztőből legfeljebb valami idióta gimikomédiára vagy egy töketlen drogos vígjátékra következtethetünk, pedig a film alapvetően komoly hangvételű romantikus dráma. Nagyjából a Száll a kakukk fészkére lányregény-verziója, s mint ilyen, legfeljebb annyira vicces, mint az elektrosokk. Természetesen nem egy az egybe-átfordításról van itt szó, hanem csak a fő motívumok és a színhely (egy elmegyögyintézet) esnek egybe, és itt is az egyén szabadságságának különböző lehetőségei vannak terítéken. A James Mangold által elegánsan rendezett filmben azonban McMurphy megfelelő tragikus figurája kissé félretolódik, pontosabban (stílszerű kifejezéssel) kettéhasad: e filmnek két főszereplője van, a meghatározhatatlan személyiségzavarral küzdő, írói ambíciókat tápláló Susanna (aka Susanna Kaysen, aki saját életének idevágó motívumaiból kanyarította a film irodalmi alapanyagát), így természetesen ő meséli el egyes szám, első személyben a filmet, illetve a zabolázatlan és zabolázhatatlan, vad és öntörvényű Lisa. Az utóbbi járja McMurphy sorsát, míg az előbbi annak rózsaszín, idealista variációját. Bromden főnök megfelelője már teljesen a háttérbe került, gyakorlatilag nincs is, a Főnéni fasisztoid figurája pedig jelentősen puhább és empatikusabb lett. Nyilván, mert Kaysen nem Kesey, ám a párhuzamok akkor is nyilvánvalóak, azonban míg az elébbi mérföldkő, hivatkozási alap és ikon, addig utóbbi csupán érzelmes lányregény az élet szörnyűségeiről.

Annak viszont jó. Winona Ryder (Susanna) például itt megmutatja, hogy milyen jó színésznő, még akkor is, ha ezt nem mindig hiszi el magáról. Angelina Jolie (Lisa) sem rossz, sőt, ő is jó színésznő, csak éppen ő ezzel tökéletesen tisztában is van: ezért néha zavaróan sok. Whoopi Goldberget (kvázi Főnéni) én sajnos nem tudom komolyan venni, ahogy megjelent a színen, tudtam, hogy ő nem lesz olyan negatív figura, mint amilyennek lennie kéne. A filmben amúgy ugyanazok a stációk reprodukálódnak, mint amiket a Száll a kakukk...-ból is megismerhettünk, ez mindenképpen e két film (illetve természetesen regény) hitelét bizonyítja, azonban Kaysen, Mangold és észvesztő filmjük a dráma súlyát feláldozta a népszerűség és eladhatóság oltárán. Éppen azokon a részeken húztak és finomítottak, amelyek a nagy elődöt klasszikussá tették, azonban nem vagyok biztos abban, hogy ez volt a jó megoldás. Bár így akkor Kaysen nem tudta volna megírni azt, amikor elmegyógyintézetbe zárták, amely azzal, hogy onnan létezik kiút, démoni voltától is megszabadult, szimpla kórházzá szelídült. Mindenesetre, valamit jelez az is, hogy mindössze Jolie harsány alakítását tartotta Oscar-díjra méltónak a nagyméltóságú Filmakadémia, a Száll a kakukk... filmtörténelmi díjesőjével szemben. Asanisimasa: 7/10

Lesz minden, mint a moziban: romantikus geil, para-thriller, groteszk krimikomédia és keserédes goodbye.

Alig, hogy hazaértünk az egyre durvábbá váló karácsonyi zombimasszából, már 18.35-től lazíthatunk egy jó hosszút Tom Hanksszel és Meg Ryannal A szerelem hullámhosszán a Viasat3-on. Romantika kipipálva.

A megrögzött összeesküvéselmélet-gyártók, üldözési mániájukat túlfejlett önvédelmi mechanizmusnak palástolók és általában az egyszerű agyasoknak-agyalóknak egyik kedvenc filmje a Pillangó-hatás. Ha egy pillangó megrebbenti a szárnyát Pekingben, az akár tornádót is gerjeszthet Amerikában - minden összefügg mindennel, mindennek oka van.Ezt a porblematikát járja körül a Pillangó-hatás-sorozat első, egyben legjobb darabja, mely 21.35-től kerül adásba a tv2-n. A többi rész igen gyenge b-mozi, de ez még tényleg elég agyalós thriller, érdemes megnézni. (kép)

Az utolsó adást sokszor ajánlottam, most is mondom: nagyon szép film. Robert Altman elbűvölően bájos búcsúelőadása ma az m2-n lesz 22.45-től.

A végére maradt a mai este legkarcosabb mozija, a Dögölj meg, drága Mona (Duna, 22.35). Aki kedvelte a Fargo, a Titkos gyilkos mama, vagy kivált a régebbi John Waters-művek "rajzfilmfiguráit", az ne hagyja ki e filmet. Itt tolom bővebben.