asanisimasa

Anima = lélek, átvitt értelemben: kísértet, szótagolva: asa-nisi-masa, magyarul: kivi-sévér-tevet, ahogy az Fellini 8 és fél című filmjében szerepel. Kérdések, javaslatok, ajánlatok, munka, állás, effélék: efespontasanisimasakukacgmailpontcom . A posztok végén lévő pontozás szimpla tetszési mutató, semmi több. Azt mutatja, hogy az adott film mennyire tetszett. A címkefelhő helyett használd a 'keresés' opciót a jobb oldali oszlopban. Kiválóan működik, ha egy szóra, egy kifejezésre, az adott rendező vagy színész családnevére keresel rá.

Friss topikok

Ichi The Killer (殺し屋1, Koroshiya 1, 2001)

2010.07.16. 18:15 efes

De Sade márki valószínűleg ugyanúgy nyalogatná ujjait, mint Guillaume Apollinaire, miután összeszámolta mind a tizennégyezer vesszőjét, ha látták volna Takashi Miike Ichi, The Killer című őrületét, hiszen abban minden benne van, mi a nagy elődök szerint szép, kívánatos, izgató és emberi. Sőt, még tán néznének is nagyot, miket tudnak ezek a japánok, hogy mik nem jutnak eszükbe... Tény, hogy Takashi (vagy Miike, sosem tudom, mikor melyik a családnév) gyakorlatilag e filmben feltérképezte az emberi psziché teljes spektrumát, már ami a szadista-mazochista perverziókat illeti. Ichi, a síró gyilkos portréja nyilván ott függ frivol Orbán-bullaként minden S/M klub halljának vérvörös kárpitján, ha nem, akkor ott a helye. Ichi bemutat minden kunsztot, mit emberi elme elképzelhet élet kiontása terén, bár igen komoly versenyző a témában filmbéli ellenfele, KakamakiKakihara is, szélesre szabott mosolyával, és szőke hajával, melyhez sok japán számomra érthetetlen okból ragaszkodik - szerintem szimplán hülyén néznek ki így.

A film maga bosszútörténet, melyben Ichi egy rajta esett (megesett) gyermekkori erőszakot torol meg sziszifuszi munkával, szó szerint térdig vérben, emberi belőségekben tocsogva. A műfaj szabályai szerint végén csak egy maradhat, vagy annyi sem. Másik olvasat egy speciális japán műfaj, a yakuza-film egy parafrázisa, túlhajtott variációja, valamije. Valójában azonban, legalábbis szerintem, ez egy igen terjedelmes költői hangú esszéfilm ez a szadizmus metafizikájáról, de olyan explicit és vulgáris vizualitással, ami faramuci módon sokat ront a vélt szellemi üzenetén. Az olcsó kaszabolós filmek igen gagyi vérspriccelős effektjeit nyilván zabálják az erre gerjedő zséfilm-zabálók, én viszont képtelen vagyok komolyan venni az ilyen filmeket. Konkrétan arról van szó, hogy én kiröhögöm azt, amikor valaki a szó szoros értelmében megmutatja azt, amit általában vicces-haragosan szoktunk feddésként mondani: kettéhasítalak, te vacak! Erre ez bazmeg megmutatja, hogy tényleg ketté is hasítja... PFF. A kifinomult, brutális erőszak képeit azonban érthetetlen módon kifejezetten illedelmes szexjelenetek követnek, szerintem ha már hektószámra locsoljuk a művért, akkor egy szexuális erőszakot is nyugodtan megmutathatunk azt a teljes valójában. Marco Ferreri bezzeg lazán levágatta Depardieu farkát, amikor erre szüksége volt, Takashi ezt nem merészeli. A nőket viszont gyalázza rendesen, bár ez nyilván kulturális hagyomány Japánban. Vagy hogy "na, ettől leteszed az arcod". Hát, én nem tettem le az enyémet ettől a filmtől, bár Takashi Miike erőfeszítéseit a témában ez alkalommal messzemenően elismerem. Vagy csak a japán humort nem értem... Tehát számomra Ichi ámokfutása inkább egy mocskos fantázia lenyomata, mely helyenként ennek ellenére/éppen ezért szórakoztató, ám végül azért csak egy vérben pancsikolós, yakuzás béfilm, mely kissé ködös stílusával kíván többnek látszani annál, ami. Asanisimasa: 6/10

A pápa látogatása, alulnézetből (Ahová a pápa is gyalog jár-El Bano del Papa, 2007)

2010.07.16. 08:47 efes

Mielőtt a hithű pápista erők felhördülnének, e filmben szó sincs a Szentatya emésztési protokolljáról, a film eredeti címe arra utal, amire a magyarban is használatos kifejezés vonatkozik: a kerti árnyékszékre vagy budira, mindegy hogy nevezzük. Persze, ne gondoljon senki valamiféle szaniter-reklámfilmre sem, az uruguayi César Charlone és Enrique Fernández fikciós dokumentumfilmje egy 1988-ban megtörtént tanulságos eseményt elevenít fel, amikor II. János Pál pápa, szokásos világkörüli útján az uruguayi-brazil határon fekvő Melo nevű városba érkezik. A meglehetősen zord, kietlen vidéken elterülő város lakosságának túlnyomó része nagy szegénységben él, munkalehetőség híján a szomszédos Brazíliába járnak át biciklivel, hogy a helyi orgazdák megbízásából csempésszenek. A határőrök, jó latin tempó szerint, árgus szemekkel őrzik az utat, ám azt nem veszik, nem akarják észrevenni, amikor a hátuk mögött a domboldalban, a zsámbékosban hosszú sorokban tolják a melóiak megrakott biciklijeiket. A pápa közelgő látogatása azonban új reményt kínál az egyszerű helyieknek, mindenki óriási tömegekről beszél, és a televízióban is azt látni, hogy amerre a pápa jár, hívők tízezrei követik. Joggal gondolták a helyiek, hogy ennek a sok tízezer embernek ennie, innia kell, így a legtöbben szinte minden ingóságukat eladva, lisztbe, húsba fektettek, hogy útmenti lacikonyhákban vendégeljék meg a reménybeli hívők seregét, természetesen, jó pénzért. A film központi szereplője Beto, aki látszólag zseniális ötlettel, egy nyilvános illemhelyet szeretne létesíteni, mint jövendő gazdagságának alappillérét. Nem várt nehézségek közepette Betó és a többi helybéli felkészül a nagy bizniszre, de amikor elérkezik a várva-várt nagy nap, a beígért tömeg egyelőre sehol sincs...

A film amatőr szereplőkkel, az eredeti helyszíneken idézi fel Melo városának óriási fiaskóját, amikor a felemelkedés helyett lakóinak nagy része még negyobb szegénységbe zuhant, azonban a történeti hűség mellett nagy figyelmet szentelt a különböző karakterek személyiségének a bemutatásának is. Melo szegényei amúgy rendes, hívő emberek, jóravaló, szorgalmas népek, a környezetük nem alkalmas igazán semmire. Csempészésből tartják fenn magukat, de nem bűnözők, a szükség viszi rá őket erre. Amint valami halvány reménysugár nyílik sorsuk jobbrafordítására, egy cseppet sem késlekednek, szó szerint mindent kifordítanak sarkából, hogy éljenek a kínálkozó lehetőséggel. Nem tehetnek arról, hogy próbálkozásuk kudarcot vall. Megrázó és drámai képsorok mutatják meg ezeket az erőfeszítéseket, mint például Beto kétségbeesett kerékpáros száguldása, amikor az utolsó utáni pillanatban sikerült csak megszereznie az elképzelt rózsaszín wc-kagylót, és hajt, hogy hazaérjen még vele a közönség érkezése előtt.

A film, ezek ellenére mégsem egy komor, nyomasztó hangulatú alkotás, a rendezők, Charlone és Fernández finom távolságtartással, kedves és szeretetteli iróniával ábrázolják e sajnálatos esemény elszenvedőit, ám nem is heroizálnak, az embert mutatják meg a bajban, a maga esendőségében és természetes gyengeségében. Az Ahová a pápa is gyalog jár című uruguayi film felemelő, katartikus erejű, de néhol kifejezetten vicces és szórakoztató, igaz alkotás, amely a távoli kultúrában játszódó egyedi története ellenére bárhol a világon érthető, átélhető és átérezhető tanulságokkal szolgálhat. Az asanisimasa is 9/10-re értékeli és ajánlja bátran megtekintésre.

Mi lesz ma? - Péntek

2010.07.16. 08:46 efes

Két filmet találtam ma a tévében, amit érdemes megnézni, sajnos mindkettőt láttam már. Ajánlom őket azonban, mert két igen érdekes filmről van szó.

A Duna Tv 21.05-kor vesz egy nagy lélegzetet, és lesz, ami lesz alapon fejest ugrik a lynchhangulatba. David Lynch ezidáig utolsó filmje, az Inland Empire háromórányi kaotikus rémálom, dadaista mozgóképes agymenés, ha akarom. Ha akarom, szimpla blöff. Ha akarom, a befogadás lehetőségeinek legutolsó határáig elmerészkedő, öntörvényű, sokszorosan összetett művészi alkotás. Egyszer néztem végig, fogalmam sincs mi ez valójában, akkor kapásból durván elutasítottam. De mivel hetekig nem hagyott nyugodni, csak tovább babráltam vele és azon az állásponton hagytam abba, hogy "nagy baromság, de van benne rendszer". Nem tudom, lesz-e kedvem ma még egyszer megnézni (amúgy is megvan DVD-n), hiszen Lynchnek még a legkommerszebb filmje (mondjuk a Veszett a világ) sem olyan, amit csak úgy mellékesen, háttértévézésként el lehessen lőni. Aki azonban egy igazán érdekes filmes képződményre vágyik a mai, szintén igen forrónak ígérkező estén, az ne hagyja ki ezt a filmet. Hátha jut vele valamire, többre, mint én. Bár, én sem adtam még fel. (Ízelítőül Nina Simone. Pont.)

Az m2, majdnem párhuzamosan ezzel, 22.05-kor egy kitűnő uruguayi filmvígjátékba kezd, Ahová a pápa is gyalog jár címmel. Szerettem a mai uruguayi focit is, Forlán a király, de ha a filmművészetük is ilyen, mint ez a film, akkor nagy baj nincs ma Uruguayban. Itt értekezek a filmről bővebben.

Mi lesz ma? - Csütörtök

2010.07.15. 08:39 efes

Ezúttal én viszont nem mondok csütörtököt, van mit ajánlani mára a tevéből.

A Tv2 21.20-kor nekikezd a Szóljatok a köpcösnek című Barry Sonnenfeld-vígjátéknak, mely azt a problematikát járja körül, ami sokunk fejében megfogalmazódik egy-egy minősíthetetlenül ergya filmet látva: Ilyet én is tudnék csinálni! Chili Palmer, akit John Travolta alakít, akit a Ponyvaregény éppen ekkor dobott fel ismét a felszínre, éppen ezt szeretné. 87 perc fergeteges baromság a film, amelyben még a statisztaként is világsztárok szerepelnek.

Én mégis a királyi egyen leszek, ahol 21.00-kor egy nagyon édes, 1960-ban készült magyar filmvígjáték kezdődik, Herskó János rendezésében. A Két emelet boldogság három főszereplője már megéri a rászentelt másfél órát: Domján Edit, Krencsey Marianne és Kaló Flórián, mellettük, jó korszokásként, a magyar színésztársadalom élvonalát láthatjuk különböző mellékszerepekben. A film egy házról szól, melyben -mint általában mindig- leképeződik az egész társadalom. A korabeli kritika szemét nyilván ez a szocialista eszménynek túl tiszta modell túl közérthető üzenete szúrta, mivel csak Krencsey Marianne fürdőkád-jelenetét emelte ki a filmből, pozitívumként. Egészen biztosan tévedtek.

22.20-tól a Dunán egy igen érdekesnek és tanulságosnak ígérkező film kezdődik, Machuca címmel, mely egy gazdaságilag és ideológiailag végletesen megosztott országban játszódik és két gyerekkori jó barát története, akiket a sorsuk az ellenkező oldalra sodort. Nem, a film nem a mai Magyarországon játszódik, hanem a hetvenes évek elejének Chiléjében, amelyik akkor még a szocialista Allende által irányított demokratikus köztársaság volt. Az imdb: 7,8-at, tehát igen jó filmet mutat. (A kép jelenet a filmből.)

I Love You, Phillip Morris (2009)

2010.07.14. 21:11 efes

 

Néhányan nyilván felhorkannak, hogy mi ez a cigarettareklám a film címében, míg mások némi freudi asszociációval pikáns témát sejtenek. Nos, ez utóbbiak járnak közelebb a témához, ami azért ennyire nem direkt. Csupán arról van szó, hogy Steven Russell szereti Phillip Morrist. Az pedig már közhely, hogy a szerelem őrült dolog. Steven márpedig nagy őrültségekre képes…
 
Homoszexualitás a filmben
Holott az ember emberré válásával egyidős (sőt, ma már tudjuk, hogy az állatvilágban is előfordul…) az azonos neműek közti szerelem, a filmvásznon főszerepben, témaként csak az utóbbi időkben jelent meg a homoszexualitás. Pedig a művészetben köztudottan sok alkotó vonzódott saját neméhez, triviális példaként Leonardo Da Vincit vagy Michelangelót szokás emlegetni, a sor hosszú, sőt hosszabb, mint gondolnánk. Sok meleg filmes, színész, rendező, producer alkotott és alkot a mai napig, azonban maga a homoszexualitás –a rétegfilmek körébe tartozó meleg-pornók, illetve művészi indíttatású kísérleti filmek kivételével– központi témaként talán Federico Fellininél jelent meg először filmen (Satyricon, 1969). Érdekes módon Felliniről véletlenül tudjuk, hogy teljesen megszokott, átlagos, heteroszexuális módon élte életét. Ezt megelőzően jobbára, ha szemmel láthatóan nőies gesztusokkal operáló férfikarakter jelent meg a mozivásznon, az legfeljebb egyfajta színes karakter maradt csupán, nagyjából a „vicces négerrel” és a „zsörtölődő zsidóval” egy sorban a szereposztásnál, ha főszerepbe is került (pl. Van aki forrón szereti), maga a film nem a homoszexualitásról szólt. A hatvanas évek végén kulmináló szexuális forradalom azonban kiengedte a szellemet a palackból. A zűrös életű német Fassbinder maga is emblematikus figurája volt a meleg kultúrának, filmjeiben pedig már több alkalommal jelent meg nyersen és kendőzetlenül a homoszexuális szerelem. Európai, és amerikai független filmfesztiválokon is egyre másra jelentek meg meleg-filmek: pl. Az én kis mosodám, az Otthonom, Idaho, vagy Pedro Almodovár, Francois Ozon remek, belemenős, néha kemény, néha érzékeny filmjei. A legnagyobb közönségsikert és ezzel sajátos módon egy időben a legnagyobb botrányt mégis egy tökéletesen ártalmatlan, szinte giccses melodráma, Oscar-esőt nyerő Túl a barátságon aratta le, ekkorra viszont a téma a művelt világban már abszolút szalonképessé vált. Az I Love, Phillip Morris Luc Besson produceri műhelyében készült el és már magától értetődő természetességgel egy meleg szerelmes szélhámos életét meséli el, nem akármilyen sztárok nem akármilyen alakításaival.
 
Jim és Ewan
Jim Carrey elég megosztó figura Hollywoodban. Elképesztő, amit az arcával művelni tud, én rengeteg filmben láttam már, de most tudott olyan –komoly– arcot is vágni, hogy rá sem ismertem. Azonban sajnos nem válogat szerepek között, sokszor bevállal tömegigények olcsó kielégítésére szolgáló kakipuki szerepet is, melyben az orrával karikázik, a fülével figurázik, a szemével karikázik, a közönség pedig örömmel kacarászik. Emellett azonban kitűnő színész is, ha igazi rendező rendezi (pl. Ember a Holdon – Forman, Egy makulátlan elme örök ragyogása – Gondry). E mostani filmben ő Steven Russell, aki miután coming outolt szöszi típusfelesége, templomi orgonaállása és megbecsült kisvárosi zsaru-állása mellől, fejest ugrott a floridai meleg-közösségbe. Az élet azonban igen drágának bizonyult, így Russel „sajátos önfinanszírozási módszerei” miatt börtönbe került, ahol egy szép nap szembejött vele Phillip Morris. Vagyis Ewan McGregor, aki már régen nem a Trainspotting girnyó narkósa, nem is a fiatal Obi-Wan Kenobi a Star Wars-ból, komoly és komolyan veendő, nagy színész lett. Érzékeny, finom, szinte kecses játékával pompásan ellenpontozza Carrey őrült vibrálását, mély, hiteles és átélt alakítást nyújt. De Carrey is remek, szinte alig vág pofákat, mégis plasztikus karaktert nyújt, aki ezerrel pörög, és szerelme érdekében szó szerint bármire képes. Két ember kellett kordában tartásához: a filmet Glenn Ficarra és John Requa rendezte.
 
A film
tulajdonképpen Steven Russell élettörténete, aki valós személy, valószínűleg ma is él. Tragikus sorsú figura, aki élete során egyaránt volt a csúcson és feneketlen mélységekben, sajnos, éppen ebben a sorrendben. A többek között a frenetikus Tapló télapót forgatókönyvírói minőségben jegyző páros (e filmet is ők írták) első rendezésükben alig hibáznak. Könnyed, mégsem súlytalan a film, a történet pereg, mégsem érthetetlen, ennek ellenére tartalmas is. A dialógok –angolul­– szellemesen burjánzanak. Drámai, mégis szórakoztató, helyenként vicces, aztán pedig picit szomorú. Jim Carrey és Ewan McGregor számára jutalomjáték a szerelmespár-szerep, azonban a póráz a rendezőpáros kezében van, amit biztos kézzel tartanak. A film legnagyobb érdeme mégis az, hogy egy újabb film készült egy homoszexuális szerelemről, amely azt árnyaltan, sallangmentesen és magától értetődő természetességgel tudja ábrázolni. Asanisimasa: 8/10

 

Mi lesz ma? - Szerda

2010.07.14. 09:15 efes

Hát, nagyon semmi. A királyi egyes is észbekapott nagy nehezen, és 21.00-tól műsorra tűz egy tévéjátékot, Kállai Ferenccel a főszerepben, mintegy megemlékezésképpen haláláról: Míg új a szerelem Móricz novellája alapján készült, és egy friss házasság nehézségeiről mesél. A királyi kettőn semmi. 22.00-kor a Zárórában Kovács Lehel lesz, akit az egyik kedvenc fiatal magyar színészem, de Alinda, szokása szerint, nyilván nem hagyja majd kibontakozni. Ne úgy legyen.

A Dunán folytatódik a Két Mathilde, a II-n semmi érdekes. Vagyis, egy noname francia vígjáték és egy noname belga akciófilm. Passz.

RTL Klub a Dumb és Dumberrel zsibbaszt, a tv2-n House, utána semmi. Sehol, semmi. (A nap illusztrációjának nézzük meg Salvador Dali "elfolyó órák" címen közismert Az emlékezet állandósága című festményét.)

Fekete Villám, avagy Zúg a Volga (Чёрная Молния/Black Lightning, 2009)

2010.07.13. 18:36 efes

A már teljes jogú hollywoodivá avanzsált, de azért még nagyon orosz (jó, kazah, de akkor is orosz) Timur Bekmambetov szárnyai alatt készült Fekete villám számomra az utóbbi évek egyik legszórakoztatóbb szuperhős-filmje, beleértve vasembert, sötét lovagot, bármit. Ezekkel legalábbis egy színvonalon mozog, még úgy is, hogy maga a sztorija egyszerű mint a százas szög. A cselekmény valami furcsa egyvelege a Superman, a Batman és a Spiderman kétdimenziós-világmegváltós történeteinek, valamint a Kicsi kocsi újra száguld vagy a Knight Rider KITT-jéhez hasonló, okosautós baromságoknak, de nem is kell ennél sokkal több, netán még összezavarodna a célközönség. A hős mentse meg a világot, a gonosz legyen kilőve a világűrbe, a szende kis szöszi pedig omoljon a hős karjába a végén. Tűzijáték, örömujjongás, vége, főcím. Ezúttal már sem tempóban, sem a látványvilágban nem találhatunk kivetnivalót, mint esetleg korábbi orosz látványfilmekben, a film úgy néz ki, ahogy egy ilyen filmnek ki kell néznie. Speciális effektek, CGI-k, és a többi efféle kütyü sütnek, klappolnak. Jól néznek ki.

A zsenialitás a részletekben nyilvánul meg, valahogy úgy, amiért például a francia Luc Besson Ötödik elemjét gondolja majd mindenki, teljes joggal, remekműnek. Az unalomig ismert, agyonjátszott hollywoodi klisék mind a helyükön vannak, így alaposan kipróbált hatásmechanizmusuk is kiválóan működik, azonban a cselekményelemek közti "kötőszövet", az eredeti karakterek, valamint azok pontosan jelzett életkörülményei, a háttér, annak gazdag árnyalatai, a történetmesélés sajátságos ízei mégis egy üde, friss és eredeti feldolgozását adják egy jólismert mesének. Ahogy Besson nagyon franciás világmegváltós filmet rendezett, úgy a Bekmambetov által irányított orosz team (Aleksandr Voytinskiy és Dmitriy Kiseley rendezők, Dmitriy Aleynikov és Aleksandr Talal írók) nagyon oroszos szuperhőst teremtettek. Gyima félszeg egyetemista, apja villamosvezető, és kis családjuk egy lakótelepen él. Születésnapjára kapja az ócska, fekete Volgát, amit szégyell is, hiszen tehetős egyetemista csoporttársa hófehér Mercivel csípi el orra elől a legjobb csajokat. Gyima moralizál, őrlődik, a társadalom igazságtalanságai benne mély nyomot hagynak, ilyen normális amerikai szuperhőssel nem történik, vagy csak az adott történet közepén, egy picit, de az orosz szuperhőst komoly kétségek gyötrik: kövesse apja feltétlen igazságszeretetét, vagy az orosz újgazdagok farkastörvényeit alkalmazza, lépjen át mindenkin, kegyetlenül. Ahogy azonban rájön az ócska Volga szuperképességeire, valamint az élet keserű igazságtalansága is megérinti, minden egyenesbe jön. Gyima tenni kezdi a dolgát.

Tele van a film a mai orosz valóságra való utalással, az elképesztő méretű társadalmi szakadék tüneteivel, a nyomorban tartott, netán csak azért haminc évre száműzött, mert annak idején valami szupertitkos terven dolgozó kitűnő tudósok sorsával, de a már Gogol és Bulgakov által is megírt lakáshelyzet, vagy az állandó moszkvai dugó is jelentős cselekményszervező elemmé lép elő. Ezek azonban nem viszik el a filmet valamiféle társadalmi drámába, csupán úgy színezik Gyima szuperhőssé válását, hogy ezeket csak az veszi észre, aki akarja.

Kifejezetten tetszettek a filmben elhelyezett reklámok, melyek cseppet sem voltak bújtatva, sőt, az orrunk alá lettek tolva. Megint az Ötödik elemre utalok, annak McDonalds-reklámjára. Itt pl. olyan van, hogy: Nézd, Násztya, milyen jó új számot töltöttem le az iPhone-omra! (...) Hát neked miből telik iPhonera? Ilyenek. És közben még mutatják is, logóval. Bumfordi, vagy inkább agyafúrt módon, nem elbújtatva, elfedve, hanem az arcunkba tolva. Nyicsevó. No para. És nem zavar!

A film végig eseménydús, feszes tempójú, helyenként vicces, helyenként pedig, úgy igazi orosz módra, érzelmes. Összességében egy kifejezetten üde és szórakoztató mese. Asanisimasa: 8/10

Mi lesz ma? - Kedd

2010.07.13. 09:04 efes

A két királyin semmi különös. Az egyiken folytatódik az a Hallmarkos western, amit tegnap se néztünk, a másik pedig a szokásos hölgyeknek való sorozatait nyomja.

A Dunán Az elzásziak, avagy a két Mathilde címmel négyrészes francia minisorozat kezdődik 20.30-tól. Igazi, nagyszabású családregény, amely a hagyományos német-francia szembenállást modellálja egy család több generáción átívelő történetén keresztül, erősen francia szemszögből. Nézhető.

A Duna II-őn Szomjas Gyuri bácsi újra elhozza nekünk a Kopaszkutyát, 21.20-kor kezdődik, mely egyrészt valódi kultuszfilm, másrészt igen jó kordokumentum is a nyolcvanas évek "csöves" szubkultúrájának egyik kulcszenekaráról, a Hobo Blues Bandról, még ha névleg nem is arról van szó. Bill a kiráj, Lóri a papagáj.

RTL Klubon semmi, csak a 23.20 körül kezdődő XX.század - A legendák velünk élnek című műsorban emlékezik meg a napokban elhunyt kiváló színészünkről, Kállai Ferencről. (A képen Kállai Ferenc Micimackó szerepében látható Alföldi Róbert Nagy Könyv-filmjéből)

Tv2 - Csak annyit mondok: Dolph Lundgren. Komoly embernek nem alternatíva. Valamikor hajnalban (1:40-kor) Klöpfler Tibor gyakorlatilag (és méltatlanul) láthatatlan El Nino - A kisded című filmjét nézhetik meg az elszántak. A film családtörténet, meteorológiai kontextusban, kiváló színészekkel. Ötletes és szórakoztató vígjáték.

Mi lesz ma? - Hétfő

2010.07.12. 15:50 efes

Van-e élet a focin túl? Nyilván van, ám erről a tévék mélyen hallgatnak, ugyanis ma abszolút felesleges bekapcsolni a készüléket.

A királyi egyes valami Hallmarkos westernnel erőlködik, ami egy, hogy nézhetetlenül nyúlós, kettő, hogy igen poros lesz, a Dunák noname francia kosztümös filmekkel jönnek, szimultán. Az egyik unalmas, a másik érdektelen. Tessék választani. Az RTL két viszonylag nézhető sorozattal, a Tim Rothos hazudozóssal, valamint a Fringe-el, ami JJ Abrams sorozata, bár őt nem szeretem azért, amit a Losttal, de főleg, amit a nézőkkel művelt. Kapja be. A tv2 a szokásosan dögunalom krimihétfőjét erőlteti, a viasat3 pedig egy amerikai foci-filmet tol, az a címe, hogy Legyőzhetetlen. Azt mondják a portos kattintók, hogy 8.3, nekem akkor sincs kedvem Mark Wahlberghez. A film+on viszont Gyilkos cápa vs óriáspolip!!!! 2.9 pont! Vér! Kacagás! Halszag! 21.00 órai kezdés!

Tényleg kivágom a tévét az ablakon...

Ádám almái (Adam's Apples / Adams abler, 2005)

2010.07.11. 09:36 efes

Nem véletlen a bibliai asszociáció, mely nyilván sokunkban felmerül: Ádám almái itt is komoly összefüggésben állnak a bűnnel, csakúgy, mint a Nagy Fekete Könyvben. Míg azonban azt az Ádámot ama bizonyos alma, hirtelen felindulásból és csoportosan elkövetett elfogyasztásáért a Főbíró elzavart a Paradicsomból, addig ennek az Ádámnak éppenhogy bűnéért való vezeklésképpen kell elkövetnie ezt az Eredendő Bűnt. Adam Pedersen bűne nem derül ki a filmből, bár elég ránézni: kopasz, agresszív neonáci. A bíróság mindenesetre közmunkára ítélte, amit Ivan, a lelkipásztor gyámsága alatt kell letöltenie. Az Ivan által irányított közösség csupa bűnös emberből áll. Ilyen Khalid is, az arab terrorista, ilyen Gunnar és a ráadásként fehérmájú Sarah is, akik alkoholisták. Adam, aki saját torz elveinek megfelelően tette amit tett, nem érzi magát bűnösnek, így a feszületet rögtön lecseréli Hitler arcképére, és semmibe veszi Ivan jószándékú prédikációját. Viszont a közmunkának eleget kell tennie, így vonakodva felajnálja Ivannak, hogy a templom kertjében álló almafa gyümölcseiből fog pitét sütni. Ivan elfogadja Adam ajánlatát, hiszen hite szerint aki eszik az almából, az bár kiűzetik, de a Tudással egészen bizonyosan rendelkezni fog. A csenevész almafa azonban nem adja könnyen gyümölcsét, hol kukacok rágják, hol varjak csípik a termést, Adam megváltása komoly veszélyben van.

Ivan, a jólelkű, de meglehetősen együgyű pap az almafa pusztulásában a Sátán eljövetelét látja, akinek hírvivője maga Adam, aki kezdetben ez ellen nem is tesz sokat. Sőt, azzal, hogy a lelkész ellenében nem Sátánt, hanem magát Istent teszi meg a rossz dolgok fő okozójának. Ivan, aki naiv együgyűségében még a Bibliát sem érti jól (Jób könyve egy krokodilról szól...), neki Hitler csak "az a szakállas" volt, sőt halálosan beteg gyermekének álapotáról sem vesz tudomást. Szélsőséges elvakultságának gyökeres ellentéte Adam, aki maga is egy gyök. Kevés szavú, a problémákat csak az erőszak erejével megoldani képes suttyó. Kettejük dialektikája a film mozgatórugója. Amikor Ivan összeomlik (komoly külső és belső "konfliktusok" miatt) Adam ébred rá vállalásának fontosságára, ő az aki új útra indítja a széthulló kis közösséget, lassan a haja is kinő.

A Dogmából induló, utána egy csomó fasza forgatókönyvet író Anders Thomas Jensen filmjének csupán egyik (bár fontos) olvasata a hit erejéről szóló tanmese. Emblematikus skandináv színészek skandináv precizitású játéka (Mads Mikkelsen (Ivan), Ulrich Thomsen (Adam), Nicolas Bro (Gunnar) és Paprika Steen (Sarah)) erősíti a filmet, amely egyaránt megfogja a teológiai, erkölcsi és etikai elmélkedések iránt fogékony nézőket, a meglepő, meghökkentő komédiák, vagy épen a groteszk szatírák kedvelőit. Az unikális képi világú, bizarr hangulatú, de pezsgően friss, üdítő hatású filmnek 10 pontot húzunk be a 10-ből, mert utána egyértelműen jobb élni, mint megtekintése előtt.

Focivébé, helyett - Az ítélet napja

2010.07.11. 09:35 efes

Tegnap a vébé eddigi legjobb meccsén a szimpatikus német csapat nyerte a bronzérmet a szimpatikus uruguayiak 3:2 arányban történő legyőzésével. Ma este Döntő. A tét, hogy a spanyolok vagy a hollandok szerzik meg első világbajnoki címűket. Öldöklő meccs várható, ami viszont biztosan nem lesz olyan fordulatos, izgalmas és szép, minjt a tegnapi. De a döntőt mindenki nézi, még az is, aki a focit általában nem nagyon követi. (A képen a vébé legjobb játékosa:)

Ehhez képest igen komoly választási lehetőségeket kínál a döntő idejére két televízió is: az m2 21.00-tól egy meglehetősen ismeretlen Bud Spencer-filmet ad Charleston címmel, melyben a szakállas mogorva mackó ezúttal negatív szerepben tűnik fel. Abban persze biztosak lehetünk, hogy e filmben sem lesz tömeggyilkosság, pederasztia és más hasonló valóban negatív bűncselekmény ábárzolva, így Bud negatív szerepe is legfeljebb egy szerethető szélhámos karakterének vaskos vonalakkal történő felvázolásában fog kimerülni. Plusz néhány súlyos parasztlengő, mint védjegy.

A Duna II szintén 21.00-tól az Ádám almáit adja, ami egy 10/10-es film, a következő posztban vázolom is, hogy miért gondolom így. Kötelező film.

A filmek, illetve a meccs után élvezetes mozgóképes mixet állíthatunk össze távirányítónk segítségével olyan ezerszer látott klasszikusokból vett mintákból, mint a Ponyvaregény, a Nyakunkon az élet vagy a Volt egyszer egy vadnyugat. Vagy kimehetünk az utcára elüvölteni a holland avagy a spanyol himnuszt: az utóbbival járnánk jobban, hiszen annak nincs szövege...

Focivébé, helyett - 30.nap

2010.07.10. 09:12 efes

Ma este bronzmeccs, a németek és az uruk között. Úgy tűnik, a németek leeresztettek, az uruk pedig csalódottak lehetnek, tehát sanszosan nem lesz jó meccs... Tán ha az uruk rögtön az elején betalálnak és ez felbosszantja a németeket?

Mindenesetre a tévék szégyenletesen gyáva módon megfutamodtak a meccs elől, gyakorlatilag nulla alternatívát nyújtanak. Egyedül tán a Duna II. 21.00-tól egy Mit is csinálok én itt? című olasz kalandfilmmel (vagy mivel) tesz fel egy bátortalan kérdést: Van-e nézője egyáltalán valaminek, ha éppen a focivébé bronzmeccse megy? A filmben egy tinédzser a rossz bizi miatti szobafogságából megszökve világgá megy. Nyilván kalandok történnek vele, hisz' kalandfilm. Mindenesetre, akármi is lehet ez a film, de valószínűleg nem ez fogja szénné gyalázni az m1 nézettségét, az azonban igen szánalmas, hogy egyedül ez a film említésre méltó a teljes ingyenes spektrumban. (Az angol beteget mindenki látta már, de az is majdnem a meccs után, 22.00-kor kezd a viasat3-on.)

Bezzeg, a meccs után három film is kezdődik, szimultán. A Martin H egy argentin dráma, drogról, homoszexualitásról, dekadens művészekről (Duna Tv, 23.00), A vörös kakadu szintén a mondén éjszakába kalauzolja el a nézőt, ez egy német dráma, és a kora hatvanas években játszódik az NDK-ban, ami önmagában elég pikáns (m2, 23.00). Az m1 pedig Kubrick-menetbe kezd a többiekhez képest 20 perces késéssel, főszerepben John Malkovich-csal. John Malkovich, ha nem is csal, de én nem bírtam végignézni ezt a filmet, anno. Annyira agyafúrt akart lenni, hogy már idegesített. (Ma amúgy sem szeretem a tévéket, lásd a képet.)

Kánikula (Hundstage, 2001)

2010.07.09. 14:46 efes

Ulrich Seidl fasza gyerek. Az egyik feltétlen kedvencem. Nem szarakodik árnyalással, patikamérlegen méricskéléssel, nem píszízik, de nem is próbál kedvére tenni senkinek. Nem akar korrekt lenni, éppen ellenkezőleg: sarkít, provokál, sőt, ha kell, görbetükröket állítva torzít, ha éppen az kell mondanivalójának kellő erejű célba juttatásához. Művészetében a legfurább, hogy valójában ízig-vérig dokumentarista. Fából készült vaskarika a fazon, de kerek, gurul, amellett, hogy törhetetlenül kemény is. És baromira igaza van.

2001-es Kánikula című filmje tulajdonképpen az első játékfilm-szerű alkotás a pályáján. Ezelőtt műfajilag és technikailag is tulajdonképpen hagyományosnak tekinthető dokumentumfilmeket csinált, melyek csak tárgyukban, és a kimondott vagy csak láttatott igazságaikban voltak tán sokkolóbbak a dokumentumfilmek átlagánál. Itt azonban már ő hozta szituációba gondosan kiválogatott amatőr szereplőit, hogy azok -valójában saját magukat adva, így azért mégis csak dokumentarista módon- abban éljék életüknek a film számára értékes perceit. Hat alsó-ausztriai, tipikus polgársors gabalyodik össze a filmben, ránézésre úgy, ahogy Altman Rövidre vágvájában, vagy Mendes Amerikai szépségében láthattuk, valójában ezek a híres előképek habos-babos Dörmögő Dömötör-mesék csupán Seidl kíméletlenségéhez képest. A célkeresztben ugyanaz a jóllakott, középosztálybeli, kertvárosi réteg áll, sőt, az ausztriai talán még jobb anyagi körülmények között is él, mint a hasonló amerikai, ez azonban Seidl látleletében ha lehet, csak még súlyosabb lelki, szellemi és érzelmi nyomort jelent. Emellett az osztrák filmes nem tisztel szinte semmit, a konvencionális tabutémák számára nem léteznek. Hemzsegnek a filmben a löttyedt, hájas, középkorú meztelen testek, kókadt hímtagok, megereszkedett csöcsök, máskor egzakt gruppenszexpartiba csöppenünk, de nem csak szex a téma. Ugyanilyen súllyal van jelen a nyílt, brutális explicit erőszak és a kiüresedett, bármiféle intellektualizmustól távol álló, agymosott lélek sivár unalma. Az elsorvadt vágyak: egy újabb, nagyobb ház, még nagyobb úszómedencével, egy még nagyobb, még drágább autó és egy szélesebb képernyős óriástévé. Az egymás iránti féltés mechanikusan, óraműrugóra jár. A szex annyi, mint a tankolni a kocsiba, kinyitni egy sört, vagy hányni a második üveg édes-ragadós gin fizztől. A boldogság ma diszkontáron kapható.

Az időjárás szinte cseppfolyós. Tikkasztó a meleg, mint a pokolban. Az irigyelt bezzegországban, Ausztriában. Asanisimasa: 9/10

A szólásnak szabadsága - Dixi (2003)

2010.07.09. 13:32 efes

Nem tudom megállni, hogy ne tegyem közzé, mert annyira szép. Július 6 óta alkotmányos joga már a magyarnak, hogy nem csak a véleményét szabad kinyilvánítania, de szólnia is szabad. Ergo, mindenki pofázhat azt, akkor, addig és ott, amit, amikor, amíg és ahol kedve tartja, feltéve, ha ebben mások hasonló irányú jogait nem akadályozza. Ezt persze ettől még jogilag nyilván agyon lehet firkálni, de a lényeg a lényeg: Viktor király elintézte nekünk a demokrácia egyik legfontosabb alappillérét. Nem tudom már, hogy Lehel barátom kitűnő dokumentumfilmjéből ismerem-e a sztorit, vagy valahonnan máshonnan, amit a Dixi nevű, hajdanán underground közegben meglehetősen közismert figurának tulajdonítanak.

Hetvenes évek közepét írjuk, tombol még a kádárizmus. Aczél elvtárs, a klutúrpolitika tiltó, tűrő és támogató szürke eminenciása eligazítást tart a Fiatal Művészek Klubjának nagytermében a fiatal művészek számára. Jelen is van mindenki, ki fiatal és/vagy művész. Aczél elvtárs már beszél vagy egy órája, amikor valahol a hátsó széksorokból egy nyurga figura jelentkezik, eminens nebuló módjára. Aczél elvtárs nem látja, hogy néhányan pisszegnek, mások pedig huzigálják az illető zakóját:

- SSS, pssszt! Dixi, ne! - de ezt Aczél elvtárs messze, az előadói pulpituson nem hallhatta, nem látta.

- Tessék... - gyakorol kegyet kissé meglepődve, de alapvetően a hatalmi pozíció rezignáltságával Aczél elvtárs.

- Aczél elvtárs! Szabad szólni? - kérdi Dixi, kiegyenesedve.

- Igen, tessék! - válaszol kissé sürgetőleg Aczél.

- Köszönöm! - kiáltotta Dixi kajánul, és visszaült székére, miközben a teremben megfagyott fiatal, művész, Aczél elvtárs és III/III-as ügynök, mindenki.

Ilyen volt Dixi, ilyen a róla készült doksi. Ilyen volt az a kor.

Focivébé, helyett - 29.nap

2010.07.09. 08:39 efes

Ma sem lesz meccs, így szabad a pálya, nyilván -péntek lévén- minden proli és nem proli kocsmázni megy. Csak a legelvetemültebbek maradnak otthon egy ilyen békés, kánikulai estén, így maximális tiszteletem jeléül, számukra két igazi filmkülönlegességet ajánlok:

Az én csajom 19.50-kor kezdődik a normál Dunán. A címéből ítélve ez a film egy nulla limonádé, azonban a helyzet azért nem ennyire egyszerű. 2003 legnagyobb sikere volt ez a film Thaiföldön, melyet bangkoki egyetemisták forgattak gyakorlatilag a zsebpénzükből. Az én csajom így egy thai(!) független(!) vígjáték, mely az elveszett gyermekkorról nosztalgiázik sok-sok, európaiak számára is érthető humorral és emberi melegséggel. Nagyon bájos és kedves film. (A képen részlet a filmből.)

A mai egzotikus filmkínálat az m2-n folytatódik, ahol 22.05-kor kezd Az osztály című észt film. Korántsem lesz ez már az előbbihez mérhető, könnyed szórakozás, sőt, igazi rideg, kőkemény északi mozira számítsunk. Az alapfelvetés a következő: adott az osztály hülyéje, akit mindenki szívat. A kis lúzernek viszont az apja katona. Add ezt össze, következtess, nézd meg a filmet és szedd fel az állad a szőnyegről. Nagyon erős, nagyon brutális film. (A képen részlet a filmből.)

süti beállítások módosítása