Mai szemmel, szinte már-már pszichedelikus élmény megnézni az 1960-ban készült Tiszta égboltot, Grigorij Csuhraj alkotását. Ilyen színeket, ilyen kompozíciókat ma már nem látunk mozifilmen. Persze, a történet is szinte gyermekien naiv, tiszta és ábrándos, s bár azért
nyomokban fellelhetőek a sztálin-barokk sematizmusának jegyei, a film éppen őszinteségével magával ragadó a mai napig. Mindig ajánlom, ha a Duna tévé előkaparja ezt a filmet, így ma is ezt teszem: Duna II, 19.30.
Aztán van még a Doktor Ház, szokásosan, ha nem unjuk még. A Hálózat megint mellényúlt, hiszen a Csapdában újfent nem az a kifejezett ábécévégi extragagyi, amit általában ez a periférikus csatorna szokott tolni. Az alapvetően a szemtanú-filmek sablonjára épülő akciófilm Dennis Hopper rendezésében és főszereplésével készült, melyet rajta kívül olyan nevek emelnek ki a középszerből, mint Jodie Foster vagy John Turturro. (21.00)
A Mezzon a minapi A király táncolból is megismert Lully (kép) egyik (általam) ismeretlen operája kerül adásba, 20.30-tól. A Bellerophont Christophe Rousset vezényli. (Minden bizonnyal ez az előadás lesz a mai...)



Alternatívaként van ugye, a Vészhelyzet. Vagy van egy átlag felettinek ígérkező akciófilm, az
Burma
itt olyan tényezők, melyek alapján mégsem söpörném le a képernyőről. Luc Besson áll a project mögött (íróként és producerként), ami ugyan még nem biztosíték semmire, de hátha mégis. Jeti Lit én bírom, harcosként is és akciósztárként is, ez már, nekem legalábbis, valami. Morgan Freeman viszont abszolút, Bob Hoskins dettó. A rabszolgasorsban kiképzett, kíméletlen gyilkológép egy nap összetalálkozik egy vak zongorahangolóval, aminek következtében megváltozik az élete... - hát ez gyönyörű, nem? :) (Cool, 21.20)
A király táncol
Aki kíváncsi, hogyan éltek Ceausescuék, a Kárpátok Géniusza és kedves családja, azok 20.15-től a Dunán belepillanthatnak hétköznapjaikba.
(no meg Tarr Béláról) hajlandó megnyilatkozni, hát még a tömeg! Ma repetázhatunk. (Cool, 21.20)