Legközelebb az igazsághoz valamelyik warez-oldal műfaji meghatározása áll, miszerint az Akagi doktor vígjáték, dráma, történelmi, háborús életrajz. Zavarba ejtő, furcsa mű, amely nem is adja magát egykönnyen, néha, főleg az elején, bizony erőnek erejével kell akarni végignézni, de az erőfeszítést aztán bőségesen meg is hálálja.
Akagi egy isten háta mögötti japán falucska háziorvosa, aki kizárólag hófehér öltönyben és szalmakalapban, de mindig futva közlekedik. Legjobb barátai a falucska kurvája, egy morfinista sebészkolléga és egy alkoholista szerzetes. A sebeslábú dokit mindenki csak Doktor Májnak ismeri, mert ha beteg valaki, ő annyit mond rá, hogy egyen sokat, pihenjen, mert májgyulladása van. Az orvostársadalom is csak szinte véletlenül jön rá, hogy Akagi úttörő eredményeket ért el a fertőző májgyulladás, vagyis a hepatitisz elleni küzdelemben. Japán a második világháború végnapjait éli, amiből a filmben a helyőrség basáskodó katonáin, és a minimumra csökkentett fejadagon tengődő hátországbéli lakosság mindennapjain kívül egészen a film emblematikus záróképéig semmit nem tapasztalunk.
A filmet rendező és a forgatókönyvet is másodmagával jegyző Shohei Imamura helyenként kifejezetten groteszk hangvétele sokszor Forman és Menzel fanyar humorú látásmódját idézi, néha pedig mintha Vonnegut vagy Joseph Heller szelleme vezetné a kamerát. Japán filmben mindenesetre igen ritka az ilyen rendezői attitűd, néha, főleg a film elején, míg meg nem szokjuk, kifejezetten idétlennek is hat, mint ahogy az amúgy igen kitűnő, jazzes, klarinétos kísérőzene is, ami mintha kívülről szűrődne be a filmbe... De végül mégis egy szép és bölcs, elbűvölő és varázsos történet kerekedik mindebből, a végére megmosolyogtatóan naiv didaktikával szájunkba rágott tanítással, amire mi csak annyit reagálhatunk, mint a film egyik szereplője, egy óriási meghajlás után: Köszönöm, Sensei, hogy tanított! Asanisimasa: 9/10



valamint: sabadabadapp, sabadabadapp.
ápolatlan, csont és bőr öregasszonyt látunk.
Sipos József is tulajdonképpen hibátlanul mondja/mondatja fel Márai szövegét, nem hiszem, hogy akár egy 'és' is kimaradt volna belőle, egész egyszerűen az irodalmi alapanyag nem alkalmas ennél többre a filmvásznon. Anélkül, hogy túlzottan belemennék Márai szövegeinek irodalomkritikai elemzésébe, azt le kell szögezni, hogy az ilyen, alapvetően monológokból, hosszas -és igen modoros, körmönfont és mesterkélt- párbeszédekből álló szöveg inkább működik rádiós hangjátékban, vagy talán színpadon, mint képernyőn/filmvásznon. A színészek, Törőcsik, Cserhalmi és elsősorban Nagy-Kálózy becsülettel megküzdenek vele, és nem ők tehetnek arról, hogy ebbe a vég nélküli, múltba révedő, önelemző-emlékboncolgató mélázásba, monoton lelkizésbe a néző egész egyszerűen, tűrőképességétől függően, de igen hamar beleun. A filmnek nincs érzékelhető dramaturgiai íve, nincs ritmusa, sztorija is alig-alig, így tulajdonképpen, végül azt sem tudjuk, miért néztük végig. Mindenki szépen, sorban elmondja sok-sok évvel ezelőttről eredő búját-baját, aztán nagyjából ennyi. Marad minden a régiben... de legalább a táj szép, a hangulat pedig bájos és megejtő. Kicsit mélabús, nosztalgikus visszapillantás a sosemvolt, vagy csak igen kevesek által megélt "régi, szép időkre". Asanisimasa:
Van egy kungfu filmünk a film+-on,
tulajdonképpen kitűnő filmet. Persze, hogy nem az, de ez ma már, végül is, mindegy is. (A képen két marcona főszereplő látható.)
spanyolországi Galíciában. A mozgalom egy helyi pszichológus rendelőjéből nőtte ki magát önálló drogprevenciós civil szervezetté, irodával, aktivistákkal és rendszeres tüntetésekkel, valamint kíméletlen harcot folytatott a korrupt rendőrök, bírák, valamint az őket korrumpáló, dúsgazdag drogdílerek ellen. Pilar és társai harca az egész országra kiszélesedett, és a későbbiekben komoly eredményeket mutatott fel a kábítószerellenes küzdelemben.
különleges, költői csoda, szerelemről, szabadságról, halálról, művészi igényű, álomszerű prezentációban (kép). Figyelem, erősen ajánlott, ritkán látható film! Duna II, 21.15.
valamint Scarlett Johansson, még szürke kisegérként és hát Robert Redford, reppenő szőke hajtincseivel és kisfiúsan férfias mosolyával. Ha már lovagoltál, azért, ha még nem, azért. Viasat3, 21.30.
A Duna II-n egy remek afgán-iráni filmet adnak, elbűvölő gyermekszereplőkkel, megrázó képekkel és masszív igazságokkal: a
kettős (férfi-női) szerepben üli őt körül. Szóval, nem tudom...
m2 -
házaspárt alakítanak, akik biztos egzisztenciájukat adták fel a szerelemért, hogy megérte-e, az nyilván kiderül e fimből. (Kezdés a Dunán, 19.20-tól.) A Friss levegő viszont Kocsis Ági (akinek Pál Adrienn című idehaza láthatatlan filmje a kortárs magyar film egyik nagy sikere) első filmje, egy igazán markáns, erős, határozott hangú alkotás, igényes képi világgal és bölcs életlátással. Groteszkbe oltott lírai realizmus, ami kinézetre (kép) akár lehetne egy körülrajongott skandináv fesztiválkedvenc is: de nem az, mert magyar. (Még mindig a Dunán vagyunk: kezdés 20.50-kor.)
Capello nevét a figyelmes és kellően elvetemült film+-nézők ismerhetik inkább, eleddig igazi trashfilmekhez adta a nevét, melyek közül legismertebb a